Veszélyes szombat

Ha szombat, akkor úszás... Nagy kedvünk nem volt hozzá, de azért mégis elmentünk anyával, hiszen ez volt az év utolsó órája. Apa most nem tartott velünk, neki itthon akadt sürgős dolga.
Az uszodába menet még nem volt semmi baj. Az autópályán és az M0-son is jól lehetett közlekedni
és ahhoz képest, hogy munkanap volt, nem volt nagy forgalom. Amikor az uszodához értünk, anya már sejtette, hogy baj lesz, ugyanis elkezdett esni a hó. Gyorsan felhívta apát, hogy elújságolja a hírt. Apa megnyugtatta, hogy nem lesz semmi baj, Gyálon nem esik, biztos nem fog sokáig tartani a hóesés. Szépen bementünk hát az uszodába, és becsületesen végigpancsiztuk az órát. A meglepetés akkor ért minket, amikor kiléptünk az uszoda parkolójába. A hó még mindig szakadt, az autót is betemette, és a szél is erősen fújt. Anya gyorsan beültetett a kocsiba, bekapcsolta a fűtést, aztán kiszállt letakarítani az autót. Tudtam, hogy most nem reklamálhatok, úgyhogy csendben vártam... Aztán beszállt ő is, és végre elindultunk. Sajnos volt, aki nem volt olyan szerencsés, mint mi. Kicsivel előttünk egy bácsi egy Volvóval tolatott ki a parkolóból, de hiába nyomta a gázt, az autója nem tudott kigurulni a hóból. Intett anyunak, hogy nyugodtan kerülje ki, ő még marad:(. Lassan, nagyon lassan haladtunk, egyrészt a hó miatt, másrészt pedig a dugó miatt, ami az M0-ásra vezető úton fogadott minket. Egy óráig tartott mire eljutottunk az M0-sig, anya közben többször felhívta apát, hiszen már rég otthon kellett volna lennünk, amikor mi még az uszodánál araszoltunk. Én eleinte nagyon jó gyerek voltam, nem ordítottam, inkább aludtam egy jót. Azonban nagyon felháborodtam, amikor felébredve azt tapasztaltam, hogy még mindig úton vagyunk... Örökkévalóságnak tűnt, mire feljutottunk az M0-ásra. Kiderült, hogy a felvezető úton lerobbant egy kamion, és egy busz, ők tartották fel a forgalmat, de nem segített a hirtelen leesett hó sem. Az M0-áson szerencsére nem volt nagy forgalom, de mivel nagyon csúszós volt az út, így csak lassan közlekedhettünk, és ugyanez volt a helyzet az M5-ösön is, nem mehettünk többel 60-nál, de a többi autós is meglehetősen óvatos volt. Nálam a Gyáli lehajtónál törött el teljesen a mécses. Sötét volt, melegem volt, anya meg hamisan énekelt... Próbáltam kiszabadulni az ülésemből, de nem sikerült. Nagyon fel voltam háborodva. A végén már anya is majdnem sírt, mert a kocsink ablaktörlője sem működött megfelelően, és nem látott ki rendesen a kocsiból:( A Gyálra vezető úton ráadásul három körforgalom is van, meg veszélyes kanyarok, amiket anya normál körülmények között is utál, nem csoda hát, hogy mire hazaértünk mindkettőnknek tele lett a hócipője. De tényleg az a legfontosabb, hogy nem szenvedtünk balesetet, és nem robbantunk le valahol Nagytétény és Gyál között. Kicsit több, mint két óra alatt tettük meg a rossz esetben is max. fél órás utat, mama és nagyiék is nagyon aggódtak már értünk. Apa nem volt otthon, mikor hazaértünk, éppen egy barátjának segített, úgyhogy őt telefonon értesítettük a szerencsés hazaérkezésünkről.
Állítólag a rádióban többször is felhívták az emberek figyelmét a havazásról, de mi szombaton nem szoktunk rádiót hallgatni. Ha tudtuk volna, hogy ez lesz, el se indulunk, vagy visszük apát is.
Anya azt mondta, hogy többet nem visz el egyedül úszni, amíg ki nem tavaszodik:).