2011. augusztus 27., szombat

Ovi

Szeptember 1-jétől hivatalosan is óvodás leszek. A beszoktatás pár napja elkezdődött, ugyanis az óvodavezető néni megengedte, hogy augusztus utolsó hetében pár délután bemenjek kicsit játszani és ismerkedni az óvodai környezettel, gyerekekkel.

Hétfőn mentem először - délután háromkor - anyával és apával. Andi néni az óvodavezető, nagyon barátságosan fogadott minket. Rögtön odavezetett egy csoporthoz, akik éppen az udvarra igyekeztek, aztán anyával és apával kimentek beszélgetni. Én addig csendben álltam. A lányok körülvettek, megsimogattak, azonnal befogadtak. Kifelé menet a második sorban álltam, Bogival kézenfogva. (Nem láttam, de anya közben elkönnyezte magát, annyira meghatódott.)
Aztán kicsit játszottam, majd Andi néni, bevitt, hogy megmutassa melyik szobában leszek. A lányok persze jöttek utánam. Egyedül mehettem be a szobába és megnézhettem a mosdókat is. Mondhatom gyönyörű helyen leszek. A Virág csoportba kerülök, ami már egy elindult csoport, én leszek a 32. tagja (és nagy meglepetésre az első Lili). A jelemet még nem tudom, az csak jövő héten derül ki. Miután mindent megnéztem, megint kimentünk, közben újabb csoportok és óvónénik csatlakoztak hozzánk. Sajnos az én óvónénijeimet egyelőre nem ismerhettük meg, mert mindkettő új lesz, szeptember elsején látom őket először. Remélem, hogy olyanok aranyosak lesznek, mint azok, akiket már megismertem, akkor nem lesz probléma:)

Bogi végig mellettem volt, elkísért a homokozóba, csúszdázni meg hintázni. Az első napon nem voltunk sokat, mert nagyon meleg volt, de mentünk kedden is és szerdán is. Szerdán már ott is hagyott apa egy időre. Nem volt semmi baj, bár egyszer az egyik óvónéni csúnyán nézett rám, mert bukfenceztem a trambulinon, amit ugye nem szabad...

Sajnos kedden és szerdán anya nem tudott elkísérni, de mikor hazaértem azonnal megkérdezte, hogy hogyan érezetem magam. Szó szerint azt mondtam, hogy nagyon jól:). De azért beszámoltam egy kellemetlen élményről is, ugyanis az egyik kisfiú nem akart felengedni a csúszdára, mert azt mondta, hogy az az ő háza... És azt is elmeséltem anyának, hogy az egyik kislánynak felemeltem a nyakláncát, mert leesett a földre.
Amikor anya megkérdezte, hogy mit fogok másnap csinálni az oviban, már simán rávágtam, hogy játszani fogok a barátaimmal:)))

Csütörtökön és pénteken a nagy melegre való tekintettel nem mentünk, de jövő héten már rendszeresen járni fogok. Szerdáig csak délutánonként, aztán reggeltől. A beszoktatás alatt apa lesz mellettem, de reggel anya is el fog kísérni minket.

És végül de nem utolsósorban itt is szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem papának, hogy az elmúlt másfél évben vigyázott rám, mellettem volt, kitartott a rigolyáim mellett, elviselte a hisztijeimet, reggelente friss péksütikkel várt, aztán nagyinak is a sok-sok finomságot, sétákat, játszóterezéseket, pancsikat a medencében, és persze Nettinek a nyári szünet alatti besegítést.
Most egy új korszak kezdődik az életemben, ritkábban fogunk találkozni, de az biztos, hogy az elmúlt másfél év történései, élményei nem fognak nyomtalanul eltűnni, remélem bennetek sem:)

Nyár végi helyzetjelentés

Sok érdekes dolog történt velem ezen a nyáron is. Voltunk aquaparkban, állatkertben, a Margitszigeten, meg Bikalon és még sorolhatnám. Találkoztam Csigusz haverommal és anyukájával, meg Erikával, aludtam Keriéknél, meg Katiéknál is. Szóval izgalmas két hónapon vagyok túl.

Ami engem illet igazi kis hölgy lettem. A Hello Kitty mániámat hercegnőre cseréltem. Ha tehetném mindennap hercegnős ruhát vennék fel. Anya már nagyon unja, de én meggyőzhetetlen vagyok:) Gyűjtök minden hófehérkés csipkerózsikás, hamupipőkés, Belle-es, és Jázminos cuccot, legyen szó ruháról, könyvről, matricáról, vagy éppen szájfényről.

Továbbra is nagyon nyitott vagyok az emberek felé. Utoljára a Margitszigeten egy kb 10 fős huszonévesekből álló csoportba "botlottam". Odamentem hozzájuk, bemutatkoztam (Lilibaba vagyok) és beültem közéjük. Amikor kérdezték, hogy hány éves vagyok, mondtam, hogy megkérdezem anyától, de anya mondta, hogy nekem azt már tudnom kell. Először tizennyolcat mondtam, hátha úgy jobban befogadnak, de aztán helyesbítettem és 6 és féllel kiegyeztünk:) Így is azt mondták, hogy jól tartom magam:)

A kutyákkal is jól kijövök. Ha összefutok egy kutyával, először mindig megkérdezem a gazdáját, hogy harap-e, ha nemleges választ kapok, akkor jöhet a simi:) és további kérdések (pl. Hogy hívják a nevét? Tud ugatni? Hogy ugat?). Az emberek pedig általában válaszolnak, amíg meg nem unják.

Az étvágyam nem változott. Szinte mindent megeszek, válogatás nélkül. A kedvenceim a tészták, spenót, és mostanában rákattantam a gyümölcs turmixokra.

Jelenleg kétkereküzni tanulok, de rollerezni is nagyon szeretek. 104-es ruhákat hordok és kb 16 kiló vagyok. A hajam már elég hosszú, rendkívül büszke is vagyok rá. Fésülködni utálok, de azt sem engedem, hogy levágják. Mindenkinek eldicsekszem a hosszával:)

Továbbra is vannak érdekes beszólásaim. Pl. a múltkor, láttam a TV-ben, hogy egy bácsi ledobott egy labdát, ami aztán jól összetört.
Erre én: "Anya ugye a labda nem törik össze?"
Mire anya: "Nem, a labda nem törik össze"
Erre én: "Mert a labda nem üvegből van"
Mire anya: "Nem, a labda nem üvegből van"
Erre én: "Tudom már, a labda gumicukorkából van!" :)

De volt már ilyen beszólásom is:
Nagyi kérdezte a múltkor, hogy mit fog csinálni a papa, ha én oviba megyek. Erre én: hát sírni fog. :)

Aztán vannak bizonyos kérdések, amik rendkívül foglalkoztatnak.
pl, hogy miből van a Szaturnusz, meg a Hold, de azt is megkérdeztem már, hogy hogyan születtem, meg azt is, hogy hol van anya apukája.

Vannak olyan dalok, amiket csak én tudok és anya nem. Ezeket különböző mesékből szedem össze, amiket nagyiéknál látok, párat pedig egyszerűen én költök:) Az a baj, hogy még nem beszélek olyan tisztán, így anya a dalaim nagy részét nem érti, így nem tudja velem énekelni. Egyet azonban megtalált a neten, amit picit átköltve szoktam énekelni neki a Tom és Jerryből.

Úgy hiányzol, messze jársz,

rám a hold vigyáz,
már csak így gondolok reád.

Minden jó, ha itt vagy,
csupa kék odafenn az ég,
bár csak itt volnál velem
te jó papám anyukám.

Szép kis ház, vár reád,
csupa boldogság,
most is hozzád bújnék, apukám anyukám.

Gyere hát, úgy várlak, könnyem hull,
konokul hív úgy tudod,
hogy vár egy szép, ahol véget ér az ég és a fény apám anyukám, ott várlak én.

Nah, én nem tudom ám rendesen az összes részt. Keverem-kavarom a sorokat, de a végén mindig sikerül valami egészet alkotnom:)
 
Hétköznaponként 1/2 7-kor kelek, hétvégén legkésőbb 7-kor keltem anyut. Napközben egyszer alszom kb két- két és fél órát, este pedig 9 körül alszom el. Anya még mindig velem alszik, ha szükségem van rá fogja a kezem, átölel, vagy megsimogat, és persze pisilni is kikisér, ha kell. (Mondjuk ez ritka, az esetek nagy részében simán végig alszom az éjszakát, anélkül, hogy pisilnem kellene, de ha kell, akkor kivétel nélkül mindig felébredek és szólok anyának)
 
Persze én sem vagyok egy tündér... ha nem tetszik valami, annak nyomatékosan hangot adok, de szükség esetén tudok bűbájgombóc is lenni.
 
Hát így telnek a napjaim vidámságban, békességben.
És most jöjjön pár kép az idei nyaramról

Aquapark július:








 Anya hobbija a kirakózás. Naná, hogy segítek:)


 Állatkertbe készülünk:


Csigusz haverommal:




  Oroszlányban, ahol anyák a nyarakat töltötték, amikor még kicsik voltak:

 Esti mese
 Margitsziget Csigusszal:

 


 Új járgányom:


És még várjuk a képeket keriéktől a bikali, ill Erikától a margitszigeti kiruccanásról.
 

Design By:
SkinCorner