2009. augusztus 29., szombat

Egy kis probléma...

Nem várt események miatt a mai úszásórán nem tudtam részt venni. Az úgy volt, hogy annak rendje és módja szerint picivel 2 óra előtt elindultunk a Camponához, ahol az oktatást tartják. Problémamentesen megérkeztünk az uszoda parkolójába. Aztán amikor apa kiszállt a kocsiból és kinyitotta az ajtómat, hirtelen hánytam egyet. De nem ám olyan kis nőciset, hanem igazi nagy sugarasat, be is terítettem a ruhámat meg az ülésemet, de jutott apa ülésének hátuljára és a kocsi padlózatára is. Még mielőtt anya bármit mondhatott volna, hánytam még egy hatalmasat, aztán felháborodva kértem, hogy azonnal tisztítsák meg a portámat. Persze ilyenkor nincs váltóruhám.... Anyáék szóltak keresztanyunak, aki nem messze lakik az uszodától, hogy kerítsen valami cuccot Virág ruhatárából, amiben haza tudok menni és engedjen nekem fürdővizet is. Egy szál pelenkában és egy polár kabátkában vittek át keresztanyuékhoz. Mivel az ülésem tocsogott, így a keresztanyuékhoz tartó utat kivételesen anya ölében tettem meg a hátsóülésen. Borzasztóan tetszett onnan a kilátás, alig bírtam megmaradni anya ölében:).
Keresztanyunál már várt rám a fürdővíz és a váltóruci, apa meg amennyire lehetett kitörölgette az ülésemet.



Így történt, hogy úszás helyett hatalmasat játszottam Virággal és Balázzsal, ill csak ők játszottak én inkább azon voltam, hogy elvegyem a kedvüket:))) Néha sikerült is:). Persze Virág jelezte, hogy az éjszakát nálunk tölti, úgyhogy ő most itt van, és csak holnap jönnek érte a szülei.


Ja! Hogy miért hánytam??? Nos azt nem tudom....,valszeg nem betegség miatt, hanem szimplán csak felkeveredett a gyomrocskám. Egyébként nem ez az első eset, hogy hánytam a kocsiban, de eddig csak szolid hányásaim voltak, pl, amikor állatkertbe, meg a vadasparkba mentünk... Az is lehet, hogy szimplán az autót nem bírom...

2009. augusztus 28., péntek

Szókincsem 17 hónaposan

Anya szerint nem vagyok a szavak embere. 17 hónaposan keveset dumálok, de ettől függetlenül teljesen jól megértetem magam bárkivel, és én is nagyon sok mindent megértek már.

Lássuk mik azok a szavak, amiket leggyakrabban ejtek ki:

Aja (=anya)
Nem
De
Jéka (=Réka)

ijen (=igen)
baba
tita (=cica)
vau (=kutya)
apa
baja (=Bala, azaz apa:)
papa
mama
paci
bebe (=Bence)
szija (=szia)
kaka
pfuj
el (=elment, elfogyott)
halló

Nagyjából ennyi. Ha valamire szükségem van, kiszolgálom magam, vagy rámutatok. Általában reggel és este vagyok beszédes kedvemben. Olyankor hosszú ideig nyomom a rizsát, és csodálkozva tapasztalom, hogy senki nem érti, miről hablatyolok....

Ha kérdeznek, rendszerint nemmel válaszolok. (A "Okos vagy Lili?" és az "Apa okos?" kérdésekre is:))

Egy nap kb. százszor mondom ki az aja (anya) szót, van amikor egyfolytában 20-szor, és nagy sláger most a Jéka is.

Az ősök legnagyobb örömére, akárhol vagyunk illedelmesen köszönök a néniknek és bácsiknak. Van amikor csak integetek, de van amikor sziázok is (a közeli ismerősök pedig cuppanós, vagy eszkimó puszit is kapnak.) Kell ennél több????

Du

Mivel egész héten alig láttam apát, így ma délután anya kimenőt kapott, mi meg apával csavarogtunk egyet. Nagyiékhoz ruccantunk át, és meglátogattuk dédit is. Nagyiéknál találkoztam Rékával és Nettivel, úgyhogy játszottam velük egy jót. Sajnos apa nem mesélte el anyának, hogy mik történtek velem nagyiéknál, ezért többet megint nem tudunk írni a délutánomról, csak annyit, hogy jól éreztem magam:)

2009. augusztus 26., szerda

Aktuális kedvenc mondókáim

Csacsi húzza kicsi kocsit,
kicsi kocsi nyekereg, nyekereg.
Hejj, te gazda, lusta gazda
zsírozd meg a kereket, zsírozd meg a kereket, zsírozd meg a kereket!
Leesnek a gyerekek.
-------------------------------------------------
Jár a toronyóra bim-bam, bim-bam,
szól a falióra tik-tak, tik-tak.
A zsebóra azt kattogja, a zsebóra azt kattogja
tiki-taki, tiki-taki, tiki-taki, tiki-taki
-------------------------------------------------
Egyszer volt egy kemence,
belebújt a kis Bence.
Kormos volt a kemence,
fekete lett kis Bence
Ránézett a mamája,
nem ismert a fiára
Becsukta a kemencét,
jól elverte kis Bencét
------------------------------------------------
Erre kakas, erre tyúk
erre van a gyalogút.
Taréja karéja
ugorj a fazékba
Zsupppsz

2009. augusztus 25., kedd

Uncsis nap

Koradélután anya fodrászhoz ment, és mivel apa dolgozott, így papám áthozta Rékát és Nettit, hogy szórakoztassanak, vigyázzanak rám, amíg anya távol van. Amikor anya elbúcsúzott tőlem, majdnem elsírtam magam. Átöleltem, nem akartam, hogy elmenjen, hiába mondta, hogy nemsokára hazajön. Aztán a csajok mondták, hogy építenek nekem tornyot, és már rohantam is hozzájuk. Észre sem vettem, hogy anya közben lelépett:).
Időközben apa is hazaért, de a lányok még maradtak. Csak nemrég vitték el őket nagyiék. Jó volt velük, remélem, hamarosan újra találkozunk!:)

2009. augusztus 23., vasárnap

Elől kettő, hátul kettő...

... de lehet, hogy az egyik lyukas... válaszolta Süsü, a sárkány amikor megkérdezték tőle, hogy hány foga van. Nos én Süsü már nem lehetek, ugyanis jelenleg 11 fogacskával rendelkezem. Alul 5 felül pedig 6 fogacskám bújt ki eddig, szóval fogügyileg egészen jól állok:).

Júliusi képek

Júliusi képeim az alábbi linken tekinthetők meg:

http://picasaweb.google.com/Lilicsumpi/2009Julius#

2009. augusztus 22., szombat

Volt egy fakatona...

Nos, én ma egyáltalán nem voltam fakatona és a ló, amin volt szerencsém lovagolni sem fából volt, de nem is műanyagból:). Buli van ma kis városunkban, és ennek keretén belül találkozhattam igazi élő lovacskákkal. Küzdőre, a kis pónilóra fel is ültettek anyáék, és igencsak élveztem a lovaglást. Majdnem olyan volt, mint a saját hintapacimon, amire jó ideje már simán felülök egyedül is.
Küzdő a harapós póni, ma egyáltalán nem volt harapós kedvében, jámbor volt és ügyesen vezetett, és én is nagyon ügyi voltam. Egyszer megálltak a pacik, mert az egyik lovacskának pisilnie kellett, Küzdő is megállt én viszont tovább lovagoltam a hátán, ahogyan otthon is szoktam, aztán apa viccből rácsapott a lovam fenekére, mire az szaladni kezdett, de én nem estem pánikba, mert anya végig ott volt mellettem és tartotta a hátamat, hogy le ne essek a lóról.
Virág is lovagolt, ráadásul kétszer... annyira élvezte.



Ma este tüzijáték is lesz, de nem biztos, hogy kibírom addig ébren...

Megint egy grillparty

Tegnap délután átjöttek keresztanyuék egy nyárbúcsúztató medencés, grillezős partyra és nálunk is aludtak.
Néhány kép az estéről:



2009. augusztus 18., kedd

Just do it

Hamarosan beköszönt az ősz, nekem pedig egy darab zárt cipőm sem volt eddig... Eddig, ugyanis ma anyáéktól végre kaptam egy sport cipellőt a hűvösebb napokra. (Ha már itt tartunk, szeretném megjegyezni, hogy lábikóm mérete 20 és 21 között van jelenleg.)

Szerintem remekül áll:) Szerinted???
(Új sérómra is érdemes egy pillantást vetni... Anya szerint ezzel a copfocskával pont úgy nézek ki, mint Enikő a Flinstone családból:))



2009. augusztus 17., hétfő

Aquaparkban

A Mogyoródi Aquaparkban jártunk tegnap anyáékkal és Virággal. Korán akartunk indulni, hogy nyitásra odaérjünk, de végül nem sikerült időben elkészülnünk, és nyitás után fél órával érkeztünk meg, addigra pedig az aquapark nagy része meg is telt. Azért még sikerült találnunk a gyerekmedence mellett egy jó kis helyet, ahol tábort vertünk és egy rövid szusszanás után mentünk is csobbanni. A sok sok medence közül Virággal és anyával összesen kettőt próbáltunk ki. A gyermekmedencén kívül egy olyan élménymedencében pancsiztunk, amiben sodrófolyosó van, az nagyon bejött nekem is és Virágnak is. Csúsztunk is, de csak a gyerekmedencében és legnagyobb felháborodásomra én csak a legkisebb csúszdára mehettem fel. Bezzeg Virág az összesre felmehetett volna, ha nem félt volna... Nah azért a végére ő is belejött és két nagy csúszdán lecsúszott, de csak egyszer, ráadásul utána a kisebbekre már nem mert felmenni:))).
Három előtt kicsivel szedtük össze a cókmókunkat és indultunk haza. Mindannyian maradtunk volna még, jól éreztük magunkat.
Miután hazaértünk nagyiék megtették a kötelező látogatásukat. Réka is velük jött és áthozta a régi babakonyhájukat egy rakás kiegészítővel. Csoda, hogy utána nagyi finomságos táskája, amit rendszeresen én üritek ki, már nem érdekelt különösebben? Amint anya kiborította a tálakkal, evőeszközökkel, tányérokkal teli zacskót, azonnal rávetettem magam a játékokra.
Este egyikünknek sem kellett altató. Olyan fáradtak voltunk, hogy anya is és én is pillanatokon belül beájultunk, még a kiságyamig sem jutottunk el:)

Néhány kép a strandolásról:







2009. augusztus 12., szerda

Magánovi

Ma anyáékkal ellátogattunk egy magánóvodába. Sajnos ez az ovi kicsit messze van tőlünk, autóval kellett mennünk. Az oviban már várt ránk egy óvónéni (Yvett néni) és az óvivezető (Orsi Néni). Először a kertet néztük meg. A kert, ami kb. akkora, mint egy közepes játszótér, tele volt labdával, kismotorral, libikókával. Orsi néni azt mondta, hogy a fa mászókák, hinták és csúszdák is hamarosan megérkeznek Németországból. Az ovi belseje is nagyon szép. Az előtér kisszekrényekkel és ovizsákokkal van felszerelve. Itt fognak a gyerekek átöltözni és cipőt cserélni. Az előtérből nyílik a mosdó, ahol három gyermek wc, és mosdó található, és az étkező, ami gyönyörű fa székecskékkel és trapéz alakú asztalokkal van felszerelve. A játszóhelyiség hatalmas (apa szerint több, mint 50 nm) és már most gyönyörűen be van rendezve, pedig Orsi néni azt mondta, hogy a játékok nagy részét még nem is kapták meg. Persze nekem azonnal ki kellett mindent próbálnom:) Sokat időztem a babakonyhában, de a könyvespolcot is megnéztem. A játékba beszállt Yvett néni is. Meg is etettem egy műanyag kukorciával, meg egy paprikával:)))
Orsi néni megmutatta anyának azokat a szekrényeket, amikben az alváshoz szükséges matracok és ágyneműk vannak, és tájékoztatta anyáékat a különböző foglalkozásokról, napi programokról.
Minden nap lesz német oktatás, valamint igény szerint heti kétszer angol oktatás is, lesz néptánc, amit egy másik néni fog tartani, és lesz úszás is a kispesti uszodában, ahova szintén hetente kétszer mikrobusszal fogják átvinni a gyerekeket.
Orsi néni azt is elmondta, hogy első körben 15 gyermeket vesznek fel, és két ovónéni fog rájuk vigyázni. Az érdeklődők közül eddig én vagyok a legkisebb, a többi gyermek már szinte mind betöltötte a 3. életévét. Én nagyon jól éreztem magam az oviban, és bizony anyának és apának is tetszett a hely, főleg Yvett és Orsi néni hozzáállása.
Orsi néniék azt javasolták, hogy ha van kedvünk, november környékén látogassunk el hozzájuk néhány órára. Szerintem lesz kedvünk... én már most se akartam hazamenni:)))

Phoebe

Phoebet hétfőn elvittük az állatorvoshoz, ahol megkapta az első oltását. Az oltási könyvbe és a doktorbácsi nyilvántartásába hivatalosan én kerültem be gazdiként. Phobe meglehetősen jól bírta az oltást, nem sírt ahogyan én szoktam:). A doktorbácsi azt mondta, hogy szeretettel vár minket két hét múlva egy újabb oltásra:).
Kiskutyusom nagyon okos jószág. Már most teljesen szobatiszta, ráadásul visszahozza a labdát is. Az éjszakákat még az előszobában tölti, és sajnos még mindig elég sokat sír a mamája után.
Egyszer már elkószált, de szerencsére a szomszéd néni visszahozta. A doktorbácsi azt mondta, hogy gyermek mellé ideális kutyus, csak vigyázni kell rá, mert szeret vadászni, és ha egyszer szagot fog, akkor se hall, se lát, megy a szag után akár a világ végére is... onnan meg nem biztos, hogy visszatalál:((.

2009. augusztus 10., hétfő

Új családtag

Bikalon voltunk tegnap anyáékkal és keresztanyuékkal. Anyai nagypapám sírjára vittünk virágot és meglátogattuk a rokonokat is. Bikal nagyon messze van, több mint 200 km-t, ill. 2 és fél órát kellett kocsikáznunk, mire odaértünk. Én az út nagy részét átaludtam.
Kati néniéknek rengeteg kutyusuk van, rotweilereket és beagleket tenyésztenek, de van egy máltai selyemkutyájuk is, akit Fáncsinak hívnak, úgyhogy a temetőlátogatás után volt alkalmam kikutyuzni magam:)
Összebarátkoztam Picivel, aki egy nem túl fiatal roti. Pici, bár hatalmas és tekintélyt parancsoló jószág, mégis nagyon barátságos. Még a hintaágyra is felsegített. Tényleg! Feltolta a popómat, amikor próbáltam felmászni, és azt is megengedte, hogy benyúljak a szájába és kihúzzam a nyelvét.

Fáncsit sem kíméltem. Ő még nálam is kisebb, egyszer sikerült is valahogy a lábam alá keverednie, amikor nem figyeltem oda. Puha és selymes bundájába muszáj volt belefúrnom egyszer-kétszer az arcom.

Bikalról eggyel többen indultunk haza, mint ahányan mentünk, ugyanis Laci bácsitól kaptam ajándékba egy 7 hetes, három színű, kis beagle kölyköt. Phoebe Buffay (ejtsd: Fíbi Büfé) nagyon félénk jószág. A hazafelé vezető utat, csendben szemlélődve, anya lába előtt, egy dobozban töltötte. (Én természetesen a visszautat is átaludtam, anyáék legnagyobb örömére. Egyszer-kétszer azért magamhoz tértem, de miután tapasztaltam, hogy még mindig a kocsiban vagyunk, és még mindig utazunk, gyorsan visszaaludtam:))
Miután hazaértünk, Phoebet megetettük, megitattuk. Közben kicsit körülnézett az udvaron, összeismerkedett Bajusz úrral, aztán nyugovóra tért. Az éjszakát az előszobában töltötte. Nagyon sokat sírt szegény a mamája után. Anya is felkelt egyszer hozzá, apa meg végül leköltözött a nappaliba, hogy ne legyen egyedül a kutyus. A héten apáék rendbe rakják a kenelt, aztán Phoebe-nek ki kell költöznie a kertbe.
Néhány kép az új családtagról:






2009. augusztus 9., vasárnap

Hanna barátnőmmel

Szombaton Hanna baba jött hozzánk látogatóba a szüleivel. Hanna baba anya általános iskolai barátnőjének kislánya és szeptemberben fogja ünnepelni az első szülinapját.
Képek a taliról:

Két kis mindenevő:

2009. augusztus 6., csütörtök

Napköziben

Családi napköziben jártam ma anyával és apával. A napközi, bár csak szeptemberben nyílik, mégis már most tele van gyerekekkel. 5 kislány és egy kisfiú szaladt elém a kapuba, amikor megérkeztem és volt ott egy hatalmas kutyus is, aki nagyon barátságos volt. Megkínáltam babapiskótával és megette:).
Amíg anyáék a napközivezető nénivel beszélgettek, addig a gyerekek körbevezettek engem. Először a kertet néztük meg a verandáról. A kert hatalmas, nagyobb mint a miénk. Van ott hinta, mászóka, csúszda és természetesen homokozó is. Van medence is, pont olyan, mint nálunk. Miután megszemléltük a kertet, körülnéztünk a házban is. Rögtön megtaláltam azt a szobát, ami a napközis gyerekek részére lett elkülönítve. Még nincs teljesen berendezve, de játékok már vannak, nem is kevés:) és van két emeletes ágy is.
A gyerekek megmutatták, a saját szobáikat, és a fürdőszobába is bekísértek, ahol pezsgőfürdő van meg szauna:). Háziállatokat is mutattak nekem. Az akita kutyus mellett tartanak halakat, meg teknősbékákat, meg hörcsögöket, meg cicát, és papagájokat is. A cica és a papagájok, az érkezésemkor kint voltak a kertben.
A napközivezető néni, akit egyébként Andi néninek hívnak, és akinek három gyereke van, fiatal és barátságos. A gyerekei Virág, Viki és Ricsi nagyon jól neveltek, kedvesek és közvetlenek. Sajnos nem játszhattam velük sokáig. Nem nagyon akaródzott felvennem a cipőmet és elindulni hazafelé, de nem tehettem mást Kint összefutottam a cicával is, de nem engedte, hogy megsimogassam. A gyerekek egészen a kocsiig kísértek, pacsival búcsúztam tőlük.

Jövő héten szerdán is ovinézőbe megyünk, akkor egy német nyelvű magánovit fogunk megkukkolni, de az más most biztos, hogy fogok még találkozni Virággal és tesóival:).

2009. augusztus 4., kedd

Szombat és vasárnap



Szombaton olyan helyen jártam, ahol korábban még soha... Az oroszlányi telkünkön voltunk anyával, apával és Virággal, aki csütörtökön és pénteken nálunk aludt. A telektől nem messze van egy hatalmas tó. Anya és keresztanyu sokat pancsizott benne, amikor még kicsi volt.
Miután megérkeztünk a telekre anyával és Virággal lesétáltunk a tópartra. Pillanatok alatt megszabadultam a cipőmtől és a zoknimtól és belegázoltam a vízbe, de sajnos anya kivett a tóból még mielőtt a popómig ért volna a víz:(.... pedig sokan pancsoltak benne... nem igazán értettem, hogy nekem miért nem szabad, és hangot is adtam a felháborodásomnak; a visszautat gyakorlatilag végig üvöltöttem. A telken rögtön találtam magamnak elfoglaltságot. Játszottam kicsit a homokozóban, aztán gyümölcsöt szedtem az alma- és körtefáról.

Sajnos nem maradtunk sokáig, koradélután elindultunk hazafelé. Én a hazafelé vezető utat végigaludtam. Otthon aztán előkerült a gombás medencém és pancsiztam egy kicsit Virággal.

Este átjöttek keresztanyuék és sütöttünk husit a kertben. Már sötét volt, amikor hazamentek. Sajnos Virágot is hazavitték, mert menni akart.

A vasárnapot apával nagyiéknál töltöttük. Mostmár nekik is van medencéjük, amit csütörtökön én is kipróbálhattam. Ezúttal is strandolni mentem, de végül csak rövid ideig voltam a vízben.

A hétvégénk és a következő hetünk nagyon mozgalmas lesz. Apa végre szabadságon lesz, úgyhogy egy csomó helyre el tudunk menni. Vasárnap meglátogatjuk anyai nagypapám sírját Bikalon, aztán ha szép idő lesz, akkor a jövőhéten élményfürdőbe is megyünk, és talán Ajkára is lenézünk, de mindez apán múlik....

Étkezési szokások

Jelentem teljesen megváltozott az étvágyam. Jó néhány napja újra abszolút rendesen étkezem, és majdnem mindent megeszek az Ősök legnagyobb örömére és meglepetésére. Nagyi szerint talán el is fogok hízni, de szerintem ez a veszély azért nem fenyeget, egyrészt mert rengeteget mozgok, másrészt pedig simán elfér a filigrán alkatomon pár deka:).

A tegnapi napon a következő ételek kerültek a begyembe:

Reggeli: 2 dl babakakaó
Tízórai: 2 doboz meggyes joghurt (250 g) és pár szem keksz
Ebéd: 200 g zöldséges lazac
Uzsonna: 2 doboz epres joghurt (250 g)
Vacsora: 50 g zöldséges lazac és 1 doboz vaníliás puding

A joghurtokat, pudingokat megkövetelem, talán a hűtőből is kivenném egyedül, ha elérném:) Nem olyan régen még ebédre is csak tejes dolgot fogadtam el, de mostanra azt teljesen sikerült kiváltani valamilyen főzelékkel. Amit még szívesen elfogadok az a Sága Füstlije. Néha nem elég egy kis csomag egy étkezésre:)), felnőtt mennyiséget fogyasztok belőle. Gyümölcsök közül most persze a dinnye a kedvenc, de gyakorlatilag az összes gyümit szívesen fogyasztom.
 

Design By:
SkinCorner