2009. augusztus 17., hétfő

Aquaparkban

A Mogyoródi Aquaparkban jártunk tegnap anyáékkal és Virággal. Korán akartunk indulni, hogy nyitásra odaérjünk, de végül nem sikerült időben elkészülnünk, és nyitás után fél órával érkeztünk meg, addigra pedig az aquapark nagy része meg is telt. Azért még sikerült találnunk a gyerekmedence mellett egy jó kis helyet, ahol tábort vertünk és egy rövid szusszanás után mentünk is csobbanni. A sok sok medence közül Virággal és anyával összesen kettőt próbáltunk ki. A gyermekmedencén kívül egy olyan élménymedencében pancsiztunk, amiben sodrófolyosó van, az nagyon bejött nekem is és Virágnak is. Csúsztunk is, de csak a gyerekmedencében és legnagyobb felháborodásomra én csak a legkisebb csúszdára mehettem fel. Bezzeg Virág az összesre felmehetett volna, ha nem félt volna... Nah azért a végére ő is belejött és két nagy csúszdán lecsúszott, de csak egyszer, ráadásul utána a kisebbekre már nem mert felmenni:))).
Három előtt kicsivel szedtük össze a cókmókunkat és indultunk haza. Mindannyian maradtunk volna még, jól éreztük magunkat.
Miután hazaértünk nagyiék megtették a kötelező látogatásukat. Réka is velük jött és áthozta a régi babakonyhájukat egy rakás kiegészítővel. Csoda, hogy utána nagyi finomságos táskája, amit rendszeresen én üritek ki, már nem érdekelt különösebben? Amint anya kiborította a tálakkal, evőeszközökkel, tányérokkal teli zacskót, azonnal rávetettem magam a játékokra.
Este egyikünknek sem kellett altató. Olyan fáradtak voltunk, hogy anya is és én is pillanatokon belül beájultunk, még a kiságyamig sem jutottunk el:)

Néhány kép a strandolásról:







Nincsenek megjegyzések:

 

Design By:
SkinCorner