Új családtag

Bikalon voltunk tegnap anyáékkal és keresztanyuékkal. Anyai nagypapám sírjára vittünk virágot és meglátogattuk a rokonokat is. Bikal nagyon messze van, több mint 200 km-t, ill. 2 és fél órát kellett kocsikáznunk, mire odaértünk. Én az út nagy részét átaludtam.

Kati néniéknek rengeteg kutyusuk van, rotweilereket és beagleket tenyésztenek, de van egy máltai selyemkutyájuk is, akit Fáncsinak hívnak, úgyhogy a temetőlátogatás után volt alkalmam kikutyuzni magam:)

Összebarátkoztam Picivel, aki egy nem túl fiatal roti. Pici, bár hatalmas és tekintélyt parancsoló jószág, mégis nagyon barátságos. Még a hintaágyra is felsegített. Tényleg! Feltolta a popómat, amikor próbáltam felmászni, és azt is megengedte, hogy benyúljak a szájába és kihúzzam a nyelvét.

Fáncsit sem kíméltem. Ő még nálam is kisebb, egyszer sikerült is valahogy a lábam alá keverednie, amikor nem figyeltem oda. Puha és selymes bundájába muszáj volt belefúrnom egyszer-kétszer az arcom.

Bikalról eggyel többen indultunk haza, mint ahányan mentünk, ugyanis Laci bácsitól kaptam ajándékba egy 7 hetes, három színű, kis beagle kölyköt. Phoebe Buffay (ejtsd: Fíbi Büfé) nagyon félénk jószág. A hazafelé vezető utat, csendben szemlélődve, anya lába előtt, egy dobozban töltötte. (Én természetesen a visszautat is átaludtam, anyáék legnagyobb örömére. Egyszer-kétszer azért magamhoz tértem, de miután tapasztaltam, hogy még mindig a kocsiban vagyunk, és még mindig utazunk, gyorsan visszaaludtam:))
Miután hazaértünk, Phoebet megetettük, megitattuk. Közben kicsit körülnézett az udvaron, összeismerkedett Bajusz úrral, aztán nyugovóra tért. Az éjszakát az előszobában töltötte. Nagyon sokat sírt szegény a mamája után. Anya is felkelt egyszer hozzá, apa meg végül leköltözött a nappaliba, hogy ne legyen egyedül a kutyus. A héten apáék rendbe rakják a kenelt, aztán Phoebe-nek ki kell költöznie a kertbe.
Néhány kép az új családtagról: