2014. március 29., szombat

6. szülinapom

Reggel nagyon korán, 7 óra előtt keltünk anyával, mert rengeteg volt a teendő. Gyorsan nekiálltunk összerakni a tortát. Anya igéretéhez híven megengedte, hogy én is dolgozhassak a tortámon. Engedte, hogy rátegyem a túrót a lapokra, aztán amíg én a zöld leveleket készítettem, addig ő szétválasztotta a fondantot. Emeletes tortát álmodott nekem, az alsó részét sötét rózsaszínre színezett fondanttal borította be, a felső része pedig fehér lett. Készítettünk virágokat, aztán nekiálltunk feldíszíteni a tortát. Én hamar ráuntam amúgy, így amíg anya díszítette a tortát, nekiestem a túrós tálnak és megettem a megmaradt túrókrémet.
A konyhánk úgy nézett ki, mintha bomba robbant volna, mire elkészült a remekmű 10 óra után. Anyát az örület kerülgette, hogy sose leszünk készen. Villámgyorsan rendet raktunk a konyhában, aztán a nappaliban, aztán amíg apa a szobámat takarította mi lefürödtünk, felöltöztünk szép ruhába és anya nekiállt feldíszíteni lufikkal a teraszt.
Sajnos nagyi közben rossz híreket közölt papával kapcsolatban, ami anyának kb. mindentől elvette a kedvét. Abba is hagyta a terasz díszítést. Szülinap ide, szülinap oda nem feledkezhettünk meg papáról, aki este intenzív osztályra került, mert a műtét után ismét szívrohamot kapott. Nagyi azt mondta, hogy Katiék ettől függetlenül átjönnek és felköszöntenek. Egy óra után nekiálltunk szendvicseket készíteni. Ebből is kivettem a részem. Kenyeret vajaztam, szalámit és sonkát tettem rájuk és zászlócskákat tűztem a tetejükre.
Katiék három után érkeztek. Összességében nagyon jól éreztem magam. A torta isteni volt. Apák megtréfáltak a gyertyákkal, mert direkt olyat vettek, amit nem lehet elfújni. Akárhányszor elfújtam, mindig újra meggyulladt :) Végül egy pohár víz segítségével oltottuk el őket :)
Kati csinált nekem jégvarázsos frizurát. Mivel anya azt mondta, hogy a szombat az én napom és azt csinálok amit akarok, így egy időre felvettem az egyik kék ruháját, aztán amikor Katiék hazaindultak mondtam, hogy náluk szeretnék aludni. Hát persze, hogy elengedtek.
Papa délután keresett a kórházból, hogy boldog szülinapot kívánjon. Hála Istennek már picit jobban van!!

Más: a piros folt ismét kijött a karomon. Bekentük a krémmel, de ez nem lehet véletlen. Mostantól nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy mit eszek. Lehet, a tojásra is érzékeny vagyok?

Néhány kép:




2014. március 28., péntek

szülicsinapcsi előtt :)

Anya ma megígérte, hogy korábban hazajön a munkahelyéről és valóban még világosban 4 óra körül hazajött. Azt is megígérte, hogy segíthetek neki a szülinapi készülődésben és beszállhatok a torta készítésbe is. Alig vártam már, hogy itthon legyen és alighogy megjelent, azonnal nekiálltam megkeresni a tortasütéshez szükséges eszközöket. Anyának már volt egy elképzelése a tortáról, amihez azonban hiányzott még pár alapanyag, így apa gyorsan elvitt minket a Kökibe, ahol vettünk ételszínezőt, marcipánt, levél formájú kiszúrót,gyertyát meg lufikat. Nagyon örülök, hogy most nem kell kimaradnom semmiből, nem kell eltűnnöm otthonról, részese lehetek az előkészületeknek, segíthetek anyának.
Este 7-kor kezdtünk neki a tortának. Két tortalapot sütöttünk egy simát és egy csokisat. Anya adagolta a hozzávalókat, én kevertem a tésztát. A tortalapok pikk-pakk kész lettek, jöhetett a krém. Epres túrókrémet készítettünk, mert az rendkívül egyszerű, de finom. Én vágtam az epret, anya keverte a krémet. Annyira finom lett a krém, hogy kértem anyát, hogy máskor is csináljon ilyet piskóta sem kell hozzá.
Miután a krém elkészült abbahagytuk a munkát, mert már nagyon késő volt, a torta összeállítása pedig nem 5 perc, úgyhogy szépen lefeküdtem aludni.
Sajnos sütés közben telefonált Keri, hogy nem jönnek. Borzasztóan szomorú lettem a hír hallatán. Nagyiék sem jönnek, keriék sem jönnek, hogy fogunk így ünnepelni? Keri megígérte, hogy ha jobban lesz, majd átjönnek és süt ő is tortát és majd ünnepelünk egy nagyot.

Anya amúgy azt mondta, hogy a szombat csak az én napom. Azt csinálok, amit akarok, azt nézek a tv-ben, amit akarok, nem fog leszidni semmiért. Nah erre azért kíváncsi leszek.

más: Papát délután megműtötték, nagyon szorítunk érte, hogy minden rendben legyen vele és minél hamarabb kikerüljön a kórházból, hogy együtt ünnepelhessünk!

Fura foltok

Valamire allergiás vagyok, de még nem jöttünk rá, hogy mire. Tegnap este nagyon viszketett mindkét karom. Anya megnézte és látta, hogy mindkét karomon felül nagy terjedelmű piros folt jelent meg. Olyan, mintha leégtem volna a napon. Bekente fenistillel, de attól csak még vörösebb lett. Ma reggel halványabban ugyan, de még mindig ott voltak a foltok, úgyhogy anya inkább nem vitt oviba. Kérte apát, hogyha végez a munkahelyén, vigyen el orvoshoz.
Mikor apa hazaért, már semmi nem volt a karomom, így nem vitt el orvoshoz. Anyát ez cseppet sem nyugtatta meg, valamiért előjöttek a foltok, szerinte ezzel igenis foglalkozni kell. Csütörtökön és ma sem mentem oviba. Apa csütörtök délután elment a doktornénihez és iratott fel egy kenőcsöt.
A foltok egyenlőre eltűntek, nem bánnánk, ha nem jönnének elő újra...

2014. március 25., kedd

Iskolaelőkészítőn

Ma apával és Nenével meglátogattuk a Pannónia iskolát és részt vettem egy bemutató foglalkozáson. Nem sokat meséltem utána anyáéknak. Az iskola nekem szimpatikus volt, a tanár néni is aranyos volt, az óra is jó volt. Amikor eljöttünk, kaptam egy papír almát (zöldet) a hátuljára az volt írva, hogy ügyes voltál. Az előkészítő után még átmentünk Katiékhoz.

Kati azt mondta, hogy a szándéknyilatkozatot, amit az iskolában kaptunk, majd ő beviszi és megpróbál beszélni a tanárnőkkel, ha valóban szeretnék abba az iskolába járni.

Apának amúgy nem tetszik az iskola. Szerinte olyan mintha bomba robbant volna benne. Tény, hogy le van pukkanva belül, de hát mi már megtanultuk, hogy egyáltalán nem az számít, hogy milyenek a falak, meg a berendezés. Az ovim pl. kívül-belül gyönyörű de a nevelés színvonala igencsak hagy kivetnivalót maga után...
Szóval a külsőségekre nem adunk. Legyen jó a tanárnő, csak ez számít.

Mit hozott a fogtündér?? :)

Reggel óracsörgés előtt arra eszméltem, hogy egy színes doboz van a párnám szélén. Megnéztem jobban a dobozt és láttam, hogy gyurmafagyi készítő van benne. Nagyon megörültem. Gyorsan felkeltettem anyát és neki is megmutattam, mit hozott a fogtündér. A biztonság kedvéért benéztem a párnám alá, hátha ott felejtette a fogtündér a fogamat, de sajnos már nem volt ott.

Természetesen a dobozt azonnal fel kellett bontani és ki kellett próbálni a fagyikészítőt. Pikk pakk felöltöztem aztán összeraktam a szerkezetet és csináltam anyának egy pisztácia fagyit, meg egy epreset. Nem volt túl nagy kedvem oviba menni, inkább alkottam volna még, de nem volt mit tenni.

Alig várom már, hogy a következő fogam kiessen, hátha megint valami szépet hoz cserébe a fogtündér.
Amúgy már nem leszek sokáig fogatlan, mert a tejfogacska helyén már látszik az új fogam. Erre már nagyon vigyáznom kell, mert ennek a fognak már életem végéig ki kell szolgálnia... Legalábbis anya ezt mondta...

2014. március 24., hétfő

Az első fogacska kiesése

Ma alighogy anya elment az oviból kiesett a fogam. (Anya reggel mondta, hogy húzzam, ki, mert már csak a lélek tartja ott, de én emlékeztettem arra, hogy mit mondott csütörtökön... Ha én húzom ki, akkor nem hoz semmit a fogtündér. Így lötyögő és vérző foggal indultam az oviba.) Miután (nagyon kicsi segítséggel) kiesett, az óvónéni becsomagolta egy papírzsepibe és betettük a szekrényembe, nehogy elvesszen.

Este vidáman vártam haza anyát megmutattam neki a kis fogacskát aztán betettem a párnám alá. Kértem anyát, hogyha látja a fogtündért, keltsen fel. Mondtam, hogyha pénzet hozna, azt anyának adnám, ha korongot, amire rá van írva a dátum, azt apának, ha pedig játékot, azt megtartanám :) Remélem játékot hoz!

2. angol teszt...

Sajnos a második angol tesztem nem sikerült túl jól. Az első feladatot hibátlanul megcsináltam, de utána mindenhol veszítettem pontokat, az utolsót pedig teljesen elrontottam így csak 68%-os lett. A szöveges értékelésbe azt írták, hogy nincs elég önbizalmam, és amikor bizonytalan vagyok, akkor mindig kibúvót keresek, kimegyek wc-re, vagy megfájdul a hasam… Kérték, hogy többet dicsérgessenek, mert nem vagyok buta. Az értékelésben szerepelt az is, hogy gyakran elkalandozik a gondolatom és olyankor hiába kérdeznek, azt sem tudom, hol vagyok… Kérték, hogy többet hallgassam az angol cd-t, naponta kétszer. Amúgy tényleg rendszeresen hallgatom, de az igaz, hogy kétszer nem mindig sikerül…

Anya kicsit csalódott volt az eredmény láttán. Apának kiosztotta, hogy délutánonként igenis hallgassuk meg a CD-t és mondta, hogy ő is fog gyakorolni velem, hogy a következő teszt jobban sikerüljön.

2014. március 22., szombat

Fogacska

Az első fog elvesztése majdnem akkora szenzáció, mint az első fog megjelenése :) Szerintem szerencsére, anya szerint sajnos, el kezdett mozogni az egyik tejfogacskám. Csütörtökön vettem észre, és örömmel jelentettem, hogy hamarosan meglátogat a fogtündér. A fogacskám még tartja magát, de egyre jobban lötyög. Anya azt mondta, hogy ha én húzom ki, akkor a fogtündér nem fog hozni semmit, úgyhogy nem erőszakolom ki a számból, csak reménykedem, hogy minél hamarabb kiesik végre :)

2014. március 19., szerda

Nagymama lettem

Szenzáció történt ma. Az úgy volt, hogy éppen a szobámban játszottam, amikor arra lettem figyelmes, hogy az egereim nagyon csenben vannak. Azt hittem meghaltak, úgyhogy gyorsan belestem a kalitkájukba. Hát nem haltak meg, sőt!! A két kisfiú egérnek kis egerei születtek, nem is egy 5. Kiabálva szaladtam le apához, hogy "Nagymama lettem! Nagymama lettem!"
Anya és apa valaimért nem örül a jó hírnek. Anya azt mondta, hogy nem tarthatom meg őket, mert akkor nyárra több egér lesz a lakásban, mint ember. (Jelentem már most is több van.) Mondtam anyának, hogy akkor ne vegyen nekem semmit szülinapomra és akkor, hogy el tudjuk tartani a kis egereket. Elővettem a perselyemet is, mondván anyának adom, ha csak ez kell ahhoz, hogy megmaradjanak a kis jövevények.
Sajnos egyik felajánlásom sem hatotta meg anyát, úgyhogy hétvégén apával el kell mennünk a kisállatkereskedésbe ahol az egereket vettük és meg kell kérdeznünk, hogy hajlandóak-e átvenni őket. Ez a legkevesebb az után, hogy kiderült, hogy nem két fiú egeret kaptunk, hanem egy lányt és egy fiút.... :)
A kis egerek és a szüleik amúgy teljesen jól vannak :)

2014. március 18., kedd

Nyilt nap az oviban

Nyilt nap volt ma az oviban, melyre anya jött el. Mivel csak 15-en voltunk ma a csoportban, így anya szerint sokkal jobb volt ez a nyilt nap, mint az előzőek. Én is megmutathattam, hogy mit tudok és mit nem :) A foglakozás a tavasz köré épült, de tartalmazott egy kis számolást is, illetve mindenkinek el kellett mondania, hogy mikor született. Én annyira zavarba jöttem, hogy többször rosszul válaszoltam. Amikor megkérdezték, hogy mikor van a szülinapom, azt válaszoltam, hogy tavasz első hónapja, február, vagy március, de lehet február :) Pedig ezt annyira sokszor gyakoroltuk otthon is, hogy csak na. A páratlan számokat viszont egytől tízig szépen elmondtam és eleinte sokszor jelentkeztem is, de kb 20 perc után nagyon elfáradtam, ásítoztam, forgolódtam, alig vártam már, hogy vége legyen. Mondjuk hosszú volt ez a bemutató kb 50 percig tartott. A foglakozás után könyörögtem anyának, hogy ebéd után jöjjön értem, de mondta, hogy dolgoznia kell, úgyhogy sajnos bent kellett aludnom az oviban.

Több nyiltnap már nem lesz az oviban, hiszen nagy csoportosok vagyunk és szeptemberben mindannyian iskolába megyünk.

2014. március 13., csütörtök

Pannónia általános iskola

Bár 99%, hogy nem vesznek, anya ragaszkodik hozzá, hogy megnézzük a Pannónia Általánis Iskolát a 19. kerületben. Hátha csoda történik és valahogy mégis bejutok. Anya ma beszélt az iskola titkárnőjével, aki azt mondta, hogy elég nagy a túljelentkezés és a 19. kerületiek elsőbbséget élveznek, de azért beírt az angol szakra és mondta anyának, hogy az iskolaelőkészítőbe mindenképpen el kell mennem, különben esélyem sincs a felvételre. Apa felhívta Nenét, hogy ő is kísérjen el majd minket, hiszen ő és Réka is abba a suliba jártak és Nene nagyon jó eredménnyel végezte el az iskolát, hátha ez segít a pozitív döntésben :)

Amúgy az tetszett meg leginkább anyának, hogy van színjátszó és dráma szakkör az iskolában és úgy gondolja, hogy ebben tehetséges vagyok. (Végre valami :)) Szóval bizakodunk, de nem bízzuk el magunkat. Meglátjuk, hogy mi lesz, ha pedig nem vesznek fel, akkor sem fogunk csüggedni, hiszen mi mindent megtettünk....
Ennyit a szabad iskolaválasztásról...

2014. március 9., vasárnap

Bulira készülünk

20 nap múlva 6 éves leszek. Idén pont szombatra esik a szülinapom, éppen úgy mint 6 évvel ezelőtt. Már nagyon készülünk a nagy eseményre. Ma el is mentünk a gyerekcenterbe asztalt foglalni. Ezúttal 15 kis barátomat hívom meg a bulimba és eljön Virág is. A tortát is megrendeltük, eszterházy tortám lesz, a képen látható jégvarázsos ostyaképpel a tetején. Ez most a kedvenc mesém, naponta többször meghallgatom a zenéjét angolul és magyarul is és drámai módon tudom már utánozni Elsát a jéghercegnőt :) Kértem is anyát, hogy festesse be fehérre a hajamat, a fodrász aki az esküvői frizurámat készítette, biztosan meg tudja csinálni. Jah és kék ruhákat is szeretnék, mert Elsának is kék a ruhája és különben is, hogy lehet, hogy nekem még nincs kék ruhám!!!
De tegyük félre most ezt a témát, mert hát ez a blogbejegyzés a 6. szülinapomról szól. Lesz családi ünnepség is 29-én anyáékkal és keriékkel, aztán valamikor áprilisban nagyiékkal és Katiékkal. Azért tartjuk két részletben a családi ünnepséget, mert papát 27-én műtik. Bízunk benne, hogy minden rendben lesz vele és 29-én felhőtlenül és nem aggodalommal telve fogjuk ünnepelni születésem 6. évfordulóját.

 

Design By:
SkinCorner