2015. április 6., hétfő

Tavaszi szünet

A tavaszi szünet első napját (április 2-át) ágyban töltöttem... Hajnalban felszökött a lázam, egész nap fájt a fejem és a torkom, szédültem, szóval nagyon rosszul éreztem magam. Enni sem bírtam, mondtam is anyának, hogy most biztos, hogy leadtam legalább egy kilót...
Délután apa elvitt a doktornénihez, aki épp szabin volt, a helyettese meg délelőtt rendelt. Tanácstalanul felhívtuk anyát, hogy most mi legyen. Anya mondta, hogy maradjunk még, várjuk meg a délutános doktornőt, hátha megvizsgál. Legalább egy órát vártunk, de végül sikerrel jártunk. Egy kedves doktornéni részletesen megvizsgált, és írt fel gyógyszert. Valami vírust kaptam el, attól durrant be a torkom és szökött fel a lázam.
Szerencsére másnapra már sokkal jobban éreztem magam. Pénteken anya meglehetősen korán jött haza a munkahelyéről és sajnos leült velem tanulni. Olvastunk és matekoztunk egy csomót. Szombaton is gyakoroltunk valamennyit. Délután anyáék elmentek vásárolni és vettek nekem egy munkafüzetet, meg ruhákat. Természetesen a munkafüzetből máris nekiálltunk gyakorolni:(.
Vasárnap mikor anya felébredt én már javában gyakoroltam (teljesen egyedül). Minden bizonnyal ezt láthatta meg a nyuszi, mert egy rakás édességgel lepett meg, de találtam a kertben könyveket is és egy tudományos játékot, aminek segítségével kémiai kísérleteket lehet végezni.
Délután anyával nekiálltunk legózni, aminek az lett a vége, hogy anya összerakta nekem Heartlake várost, meg a Delfin cirkálót. Egy darabig segítettem neki, de aztán meguntam. Úgy volt, hogy miután felépítettük a várost, játszunk a legóval, de mire anya végzett, rá sem bírt nézni a játékra, úgyhogy végül egyedül játszottam vele.
Kipróbáltam a kémiás játékot is. Apával buborék fújót készítettünk házilag. Ki gondolta volna, hogy még cukor és méz is kell a buborék fújóhoz. :)

Pár kép az elmúlt napokból:
 
Mit találtam a kertben??? Seperc alatt összegyűjtöttem a nyuszi által pottyantott cuccokat:)

 
Kaptam 5 Ótestamentum DVD lemezt is. Mindegyiken 3-3 rajzfilm van. (A teremtéstől Mózes hercegig) nagyon izgalmasak a mesék, valóban gyerek nyelven mutatják be a történeteket a Bibliából. (Legozás közben pár részt megnéztünk. A Káin és Ábel rész volt a legszomorúbb)

 
Na akkor legozzunk... :)


 
Vidám kémia apával. Persze jobb lenne, ha apa nem tehernek érezné a velem való foglalkozást, hanem szívesen ülne le velem játszani...

2015. április 3., péntek

Egy igen rosszul sikerült dolgozat

Nah többet tuti száz, hogy apa nem készíthet fel semmiféle dolgozatra. Az utolsó olvasás dolgozatom ugyanis mindössze 60%-os lett. Ha nem gyakoroltunk volna ugyanolyan feladatokat egy nappal a dolgozat írás előtt apával, lehet jobban sikerült volna a teszt. Anya borzasztóan ki volt az eredmény hallatán, de én is sírtam, amikor felhívtam és elmeséltem neki, hogy nagyon rosszul sikerült a dolgozat. Most már kaparkodhatunk, hogy év végén legalább a 4-es meglegyen. Anya kijelentette, hogy mostantól minden este meg kell várnom és lefekvés előtt olvasnom kell pár sort. Tök mindegy miből, nem fekhetek úgy le, hogy nem gyakorlom kicsit az olvasást. Ráadásul mindig feltesz pár kérdést azzal kapcsolatban amit olvastam, vagy egyszerűen a saját szavaimmal el kell mondanom, hogy miről szól az iromány.

Természetesen apa is megkapta a magáét, mert az ő keze is könyékig benne volt ebben a gyászos eredményben azzal, hogy gyakorlatilag hagyta, hogy slendrián módon oldjam meg a feladatokat és nem javított ki, nem segített rávezetni a helyes eredményre. Ráadásul jó korán lefektetett aludni, hogy anya már ne tudjon gyakorolni velem. Természetesen a dolgozatban ugyanolyan rosszul oldottam meg a feladatokat, mint otthon. Hiszen ha otthon ez jó, akkor az iskolában miért ne lenne az?

No mostmár mindegy. Jó lecke volt ez anyának :(

...

Érzelmi zabagép lettem

Anya segíts! Beszorultam a nadrágomba!

Olyan hidegem van!

Lili: Múmiás könyvből szeretnék olvasni!!
Anya: De múmiás könyvünk nincs. Mi lenne, ha néznék neked múmiás szöveget az interneten, és azt olvasnád el?
Lilis: De anya, az nem jó! Nem érted, hogy az internet az számítógépen van? A számítógépet azt kifejlesztik, a könyvet pedig írják!!! Az nem ugyanaz!!!

 

Design By:
SkinCorner