2011. június 25., szombat

Nagy a szerelem

Szóval a szomszéd néninél gyakran vendégeskedik egy kisfiú, akit Kristófnak hívnak. Kristófka nemsokára tölsi be második életévét.
Amikor Kristófék meglátogatják Rita nénit gyakran beszélgetünk a keritésnél és néha együtt homokozunk meg ilyenek. Ma Rita néniék áthozták Kristófot, hogy megmutassák neki a cicákat, a kutyusomat és Mazsolát. A búcsúzást anya megörökítette:




Otthon édes otthon

Az elmúlt két hét nagy részét itthon töltöttem. Anya nem dolgozott mert készült a vizsgáira, így ha tehette, nem vitt át papáékhoz. Persze amikor vizsgázni ment, nagyiék vigyáztak rám. Szerencsére nagyon szép idő volt szinte végig, úgyhogy sokat pancsoltunk a medencében, ráadásul csütörtökön és pénteken Virág is átjött hozzánk, (pénteken Danika is), úgyhogy igazán jól éreztem magam. (Anya már nem annyira, hiszen alig tudott mellettem tanulni..)
A vizsgáknak vége, úgyhogy visszaállt minden a régi kerékvágásba.

Néhány kép az elmúlt hetekről:



Voltunk biciklizni is. Virágnak csak a Pongó jutott, aztán pénteken már áthozta a saját bringáját. Ügyesen kétkereküzik már:)
 Szaladgáló kis tündér:)
 Természetesen már egyedül szoktam felöltözni. Ha nem tetszik, amit anya kikészít, akkor magam választok ruhát (jobb esetben a saját ruhatáramból...) Az alábbi öltözék is saját választás:)

 A végén már így készült anya a vizsgákra:))) (Az elmúlt két hétben mindenhova könyvekkel, papírokkal ment. Hol a kertben sétált fel-alá tételeket motyogva, hol a medencében olvasott. Nagyon muris volt:D)

2011. június 5., vasárnap

Egyedül alvás...

A teljes éjszaka még nem megy, de esténként már simán befekszem a saját szobámban a saját ágyamba és ott alszom el. Aztán éjszaka felébredek és mindig megijedek, így muszáj átmennem anyához. Egyszer biztos eljutok odáig, hogy nem térek magamhoz éjjel és akkor reggel a saját ágyamban kelek... de most még nem tartok ott. Egyébként tőlem már az is hatalmas dolog, hogy képes vagyok egyedül elaludni, ráadásul a saját szobámban:)

Aquapark

A mogyoródi aquaparkba vittek el ma anyáék. Jó korán, nyitás előtt odamentünk, hogy tuti legyen árnyékos helyünk és napágyunk, így elsőként jutottunk be a parkba és jó darabig a gyerekmedence is csak az enyém volt:))) Természetesen a nap folyamán az összes általam használható csúszdát kipróbáltam (nem egyszer, rengetegszer:))), és a gyerekmedencén kívül lubickoltam a nagyon meleg vizű jacuzziban, a gyors sodrású élménymedencében, és a lassú folyóban is. Nagyon élveztem mindent, bár az utolsó csúszásom nem úgy sikerült, ahogy terveztem... Miután leértem hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat, a hátamra fordultam, de folyton elmerültem és nem tudtam felállni. Anya pont a korlát mögött állt, így nem tudott kihúzni, szólt egy bácsinak, aki mellettem ült, hogy emeljen ki. Közben ott termett apa is, szóval nem történt nagy baj, az ijedtségen kívül...
Az incidens után anya lefektetett. Úgy tervezte, hogy alszom egyet, aztán még lubickolunk kicsit, mielőtt hazamegyünk, de az időjárás keresztülhúzta a számításait, mert hamarosan nagy szél kerekedett és elkezdett szemerkélni az eső. Gyorsan összepakoltunk és elindultunk kifelé. Pont mikor a csomagmegőrzőhöz értünk, szakadt le az ég. A zuhi nem tartott sokáig, de kiadós volt... Már a kocsiban ültünk, mikor abbamaradt. Én természetesen ahogy elindultunk, elaludtam és csak itthon tértem magamhoz.

Mivel anya és apa is nagyon jól érezték magukat, így minden bizonnyal a nyár folyamán még ki fogunk látogatni Mogyoródra, addig meg ott van a kerti medence, amit tegnap állítottunk fel...

A bejárat előtt:

 Nyitás előtt csúszdáztam párat:

  A gyerekmedencében (az eperkés úszógumit hamar félretettük)
 Az élménymedencében nem ért le a lábam. Nagyon élveztem, hogy sodort a víz:)
 Halacskás csúszda:
 Erre a csúszdára nehezen tudtak rávenni, de miután kipróbáltam, alig bírtak elcsalni onnan. Újra meg újra, meg újra lecsúsztam:)
 Azért az úszást is gyakoroltam és a "Merülünk!"-re is emlékeztem...


 A nagy csúszdákra nem kellett rábeszélni...
 A szívárványos csúszda volt a kedvencem (sajnos itt történt a "baleset":)
 Ebédszünet... szendvics és palacsinta:)
 A zuhi alatt....
Otthon, édes otthon:)


Operában....


 Pénteken minden körülmények között az Operában voltunk operálni.:)
A Hófehérke és a hét törpét néztük meg anyával. Az egész fenomenális volt. A díszlet, a vizuális effektek, a zene, a tánc és nem utolsósorban a szereplők felejthetetlen élményben részesítettek minket. Sose gondoltuk volna, hogy ennyire érdekes és izgalmas estében lesz részünk.

Vidámparkban

A gyereknapot a vidámparkban ünnepeltem anyával, apával, kerivel és Virággal. Minden számomra érdekes dologra felültem, valahova többször is, az elvarázsolt kastélyban pedig háromszor mentem körbe:).
Ettem fagyit, kaptam jégkását, meg óriás buborékfújót, volt arcfestés, szóval igazán nem panaszkodhatok...

Képek a gyereknapról:






















 

Design By:
SkinCorner