2013. május 26., vasárnap

Szilveszter

Gyereknap alkalmából egy kis cicával lepett meg apa. Nem is akármilyen kis cicával, ugyanis ennek a cicának az anyukája Tejecske cícám ikertestvére volt. Sajnos Tejecske télen meghalt. A házunk előtt ütötte el egy autó. Szilveszter viszont bent fog lakni és ha rajtam múlik, akkor nagyon sokáig fog élni, mert tuti nem fogom elengedni sehova, vagy megtanítom, hogy körül kell nézni, amikor átmegy az úttesten...



2013. május 11., szombat

Gyereknap az oviban

Az oviban ma rendezték meg a már hagyományosnak számító gyereknapi mulatságot. Volt ott minden ami szem szájnak ingere, ugrálóvárak, arcfestés, lufi hajtogatás, kézműves programok, zene, tánc, finom falatok, hogy csak néhányat említsek. Bár mára esőt jósoltak, szerencsére végig kellemes idő volt. Mi kb 1/2 10-re mentünk és délig maradtunk, mert anyának délután suliba kellett mennie. Amilyen jól viselkedtem az elején, olyan szörnyen búcsúztam a mulatságtól. Amikor anya bejelentette, hogy indulunk, akkora hisztit csaptam, hogy végül anya felkapott és kivitt az oviból. Még otthon is pityeregtem egy sort, de aztán nagy nehezen megnyugodtam és elaludtam. Azért hisztiztem, mert Emese barátnőmmel akartam maradni, de nem lehetett, mert nekik is programjuk volt. Délután végül találkoztam Emesével. Akkor már minden rendben volt. Emese amúgy este átjött és végül nálunk aludt. Bonyolult a mi kapcsolatunk nagyon. Rengeteget vitatkozunk mégis ragaszkodunk egymáshoz. Mindketten egykék vagyunk, talán ezért vagyunk néha annyira undokok egymással, egyikünk sem szokott hozzá ahhoz, hogy osztozni kell dolgokon és, hogy nem mindig az van, amit mi akarunk...

2013. május 3., péntek

Anyukák napja

Nagy nap volt ma az oviban, hiszen anyák napja alkalmából műsorral készültünk az anyukáknak és a nagymamáknak. Ajándékot is készítettünk, amit egy virág kíséretében adtunk át a műsor után.

Egy kis bemutató a programból:




2013. május 1., szerda

Új családtagok

Két cukimuki tengerimalackával (Szotyival és Pötyivel) lepett meg ma anya egyik munkatársa. Nagyon örülök nekik, mert még nem volt olyan háziállatom, amit bent tarthattam a lakásban. Ígérem, hogy gondoskodni fogok róluk.


 

Design By:
SkinCorner