2010. augusztus 31., kedd

Hófehérke és a hét törpe

Szombaton nagyiéknál voltam, amíg anyának jelenése volt a fősulin. Miután anya megérkezett, én pedig felébredtem, elkezdtük megnézni a Hófehérkét. (Ideje volt végre megismernem azt a mesét, aminek egy jelenete a szobám falát díszíti.)

Amikor megláttam a fehér pacin lovagló herceget rögtön az első jelenetek egyikében az alábbi mondat szaladt ki a számon:
"Anya, úgy szeretnék én is felülni arra a fehér pacira!"
Asszem ezt a mondásomat, még gyakran fogják anyáék emlegetni:))

A mese egyébként nagyon tetszik, azóta többször megnéztem, és szinte minden alkalommal odaszögezett a TV elé.

2010. augusztus 25., szerda

Vidámparkban

Szóval az úgy volt, hogy vasárnap reggel jó korán felkeltünk, megreggeliztünk, majd vártunk másfél órát és elindultunk a vidámparkba. 1/2 11-kor értünk oda, de már alig találtunk parkolóhelyet.
Miután sikerült szerencsésen leparkolnunk, megvettük a jegyet, majd a park előtt megvártuk keriaput, Balázst és Virágot. Kerianyu most nem tartott velünk, mert ő a dolgozójában volt:(.
Bent a mini dodgem volt az első játék, amit kipróbáltunk. Én Virággal ültem egy kocsiba, Balázs pedig kintről figyelt, ő sajnos nem akart jönni.
A dodgem után a régi körhintát próbáltuk ki, amit még 1906-ban építettek. Balázs ide sem akart bejönni, úgyhogy végül keriapu elvitte a nagy dodgemhez. Mi először anyával beültünk egy hintóba, majd bátran felpattantunk egy-egy pacira (rám apa vigyázott, Virágra pedig anya), végül kipróbáltunk egy forgó bigyót is, ahova apa is beszállt. Mindegyiket nagyon élveztem.
A körhinta után anyával és apával barlangvasútazni mentünk, keriapuék pedig eltűntek. A barlangvasútnál már kicsit kellett várnunk, mert pont az érkezésünk előtt indult el a vonat, de megérte a várakozás, mert a barlang nagyon izgalmas volt, ráadásul megismerhettem János vitéz történetét:).
A barlangvasút után a dzsungel meseparkot néztük meg, ahol a nap folyamán többször is megfordultunk és szinte az összes játékot kipróbáltuk. Anya legnagyobb meglepetésére mindenhova felengedtek, csak azt nézték, hogy van-e karszalagom, a koromra senki nem volt kíváncsi. (Ahhoz képest, hogy még a 2 és felet sem töltöttem be...:))) A meseparkban a Mini-Velence volt az egyik kedvencem, amire legalább 10-szer felültem, de nagyon tetszett a gyermekautó is. Aztán Balázzsal felültünk a sétahajóra, ami szintén nagy élmény volt és kipróbáltuk a mini óriáskereket, amire anya csak félve engedett fel, de a félelme alaptalannak bizonyult. Miután elindult az óriáskerék ujjongva sikongattam, hogy "Nézd Anya! Fent vagyok az égben! Látod?" Balázs pedig csak vihogott mellettem. Az óriáskerék annyira megtetszett, hogy még egy körre bent maradtunk. Aztán kicsit hintáztunk Virággal egy csónak formájú hintában, majd továbbálltunk, hogy felfedezzük a vidámpark többi részét, de előtte még keriapu meghívott minket egy fagyira.
A fagyizás után az óriáskerékhez mentünk. Anya nem hitt a szemének, de oda is szó nélkül felengedtek... Anya persze ott is nagyon félt. Alig mert megmozdulni. Én teljesen jól éreztem magam apa ölében, nem zavart a magasság:) Az óriáskerékre egyébként keriapuék is felszálltak, ők az előttünk lévő kabinban ültek. Az óriáskerekezés után a kukomotivhoz mentünk anyával és keriapuékkal, apa pedig elment kávézni, mert ő nem szándékozott felülni, így viszont anya sem szállhatott fel. Én itt is rendkívül jól éreztem magam, gyakorlatilag végig sikoltottuk a menetet Virággal, aki mellettem ült.
Miután leszálltunk a kukomotívról megkerestük apát, keriapu pedig vett nekünk innivalót. Apa közben úgy döntött, hogy felszáll a 18 méter magas top spin nevű játékra. Én nagyon sírtam amikor a menet elindult és apa az ülésével felemelkedett a magasba, majd a levegőben megfordult. Az átforduláskor néhány bácsi és néni zsebéből pénz esett ki a játék alatt lévő medencébe, és sajnos apa telefonja is ott kötött ki. Mondanom sem kell anya, hihetetlenül mérges lett apára, én pedig ordítva zokogtam. A játékot megállították, hogy kivegyék a telefont, de nem sikerült, ezért kb 10 perc múlva újra elindították. Természetesen a sikertelen horgászás alatt senki nem szállhatott ki a játékból. Mikor a menetnek vége lett és apa visszatért, anya jól megmosta a fejét, hogy hogy lehet ilyen felelőtlen és miért kell mindig úgy viselkednie, mint egy 3 éves gyereknek. Én ha tehettem volna kikértem volna magamnak, igaz, hogy még nem vagyok 3, de már most több eszem van, mint apának:). Sajna a telefon "elvesztése" igencsak elrontotta a nap többi részét, de azért továbbmentünk, és kipróbáltunk még néhány játékot. Míg keriapu és Balázs a túlvilág kapuját nézték meg, addig mi többiek elmentünk az elvarázsolt kastélyba. Aztán keriapu és Balázs felmentek a hullámvasútra mi pedig Virággal és anyáékkal mesecsónakáztunk egyet. A csónakázás után apa elment megérdeklődni, hogy sikerült-e kihorgászni a telefonját, mi pedig bementünk a tükörútvesztőbe. Na, itt sikerült balesetet szenvednem... gondoltam lerövidítem az utat és átlósan hagyom el a labirintust, de nekimentem az első átlátszó falnak és jól megütöttem a nózimat:) Szerencsére anya gyorsan kivezetett a labirintusból.  Innen a lézerdodgemhez vezetett utunk, ahol elég nagy sor állt. Azért mindannyian beálltunk, viszont mikor hosszas várakozás után végre sorra kerültünk, anyának, Virágnak és nekem ki kellett állnunk a sorból, mert apa nem ért vissza, anya meg nem mehetett be két gyerekkel... Így csak Balázs és Zsolt próbálták ki a lézerdodgemet, mi pedig elindultunk megkeresni apát. A medencénél állt, a telefonja még mindig a vízben volt. Közben beszélt az igazgatóval is, és elkezdték leengedni a medence a vizét. Amíg apa várt, anyával újra felültünk a kukomotívra, de másodszor már nem volt olyan érdekes.. Aztán Balázsék visszaértek a dodgemezésből, mi pedig találtunk egy nénit, aki arcfestéssel foglalkozott. A néni rövid idő alatt gyönyörű piros lepkét varázsolt az arcomra, és persze Virágéra is.
Az arcfestés után visszamentünk a körhintához, most Balázs is beült, majd onnan elmentünk dodgemezni és vissza a dszungel meseparkba. Sajnos még nem indulhattunk haza, mert apa telefonja még mindig a medencében volt... A meseparkban újra felültem azokra a játékokra, amikre délelőtt, + kipróbáltam a vizi dodgemet, meg a tűzoltójátékot, végül pedig kisírtam, hogy felvigyenek a hullámhajóra is, amire egyébként csak 105 cm-nél magasabb gyerekek ülhetnek fel. Ez volt az utolsó játék, amire felültünk. Miután leszálltunk, gyakorlatilag azonnal elaludtam. De hát késő is volt már, 5 óra után járt az idő. Elbúcsúztunk keriapuéktól, (ők is hazafelé vették az irányt), és  mielőtt elhagytuk a parkot, még megnéztük, hátha sikerült időközben kihorgászni a telefont. Sajnos még mindig a vízben volt. Egy bácsi bement a medencébe, de pár kétszáz forintos érmén kívül mást nem talált. Apa megadta anya telszámát, hogy ha megvan a telefon azon jelezzék, aztán elindultunk. 6 óra körül értünk haza.

Nyugodtan mondhatom, ez volt eddigi életem egyik legizgalmasabb vasárnapja. Remélem, még sok hasonlóban lesz részem:))) Sok-sok kép és videó készült, pár képet most közzéteszek, a többi pedig az alábbi linken tekinthető meg: http://picasaweb.google.hu/Lilicsumpi/Vidampark#

Mini dodgem, itt még Viri vezet:)
A körhintán:
Van egy lovam, Takaros...
Viri is lovagol:)
A mini óriáskerék:

A nagy óriáskeréken:

Pillangókisasszonyok:



Nap végén, nagyon álmosan:

Apa telefonját egyébként 3/4 8-kor sikerült kihalászni. A kártya szerencsére működik, a készülék pedig azóta is szárad:DDDD

2010. augusztus 22., vasárnap

Tropicarium

Nagyon jól éreztem magam a Tropicariumban. Minden akváriumot megnéztem, és minden hal nevét megkérdeztem:) A cápa volt a kedvencem, de a bohóc halak, és a ráják is nagyon tetszettek, na meg az aligátor is, meg a naphalak, meg tényleg minden. Csak az volt kicsit zavaró, hogy nagyon sokan voltak és nagyon meleg volt.
A tropicariumba kerianyuék is elkísértek, de Virágék annyira nem élvezték a sétát, mint én.
Néhány kép a kiruccanásról:





Este utcabál volt nálunk meg tűziják. Apáék 9-kor kivittek a piactérre, mert a tűzijátékot mindenképpen élőben akartam látni, de sajna annyira későn kezdték, hogy elaludtam, így végül megint mindenről lemaradtam:( Na mindegy, majd jövőre..:)))

2010. augusztus 20., péntek

Bikalon

Tegnap éjjel megint (immár 2. alkalommal) keriéknél aludtam. Este gondoltam egyet és megkértem apát, hogy vigyen át, ő pedig nem tehetett semmit, teljesítenie kellett a kívánságomat. (Na jó, az ötlet, hogy keriéknél aludjak nem annyira hirtelen jött... miután hallottam anyáékat beszélgetni telefonon, döntöttem úgy, hogy átmegyek...)
Most is jól éreztem magam keriéknél, de amikor eljött a lefekvés ideje, kijelentettem, hogy mégis inkább hazamennék anyához. Keri viszont kijelentette, hogy nem fogja anyáékat felhívni:(. Elindított nekem egy Halász Judit lemezt én pedig sértődőtten lefeküdtem, és a második számnál már húztam is a lóbőrt:))) Keri kemény csaj, vele nem lehet szórakozni, ezt muszáj lesz a jövőben megtanulnom, ha jóban akarok lenni vele. Márpedig keriéktől mindig tök jó cuccokat kapok, szóval már csak ezért is megéri nála betartani a játékszabályokat:))) Legutoljára pl.ezt a babát kaptam tőle:


És ez nem egy egyszerű baba... Beszél is meg ilyenek... Persze nem csak ezért szeretem kerit, de ez sem mellékes ugye.
Na, de most kanyarodjunk vissza az előző témához... Reggel amint felébredtem egyből jeleztem, hogy haza akarok menni anyához. Szerencsére anyáék hamar értem jöttek, de nem haza mentünk hanem egy hihetetlenül hosszú kocsikázásra, aminek végén Bikalon kötöttünk ki. Én az út nagy részét átaludtam, aminek anyáék azért is örültek, mert addig se hánytam:)).

Még indulás előtt Kerivel (akit nem csak az ajcsik miatt bírunk:))
Bikalon Kati néni és Laci bácsi várt minket, kis idő múlva pedig kerianyuék is befutottak. Ebéd előtt kimentünk a temetőbe meglátogatni anyai nagypapám és dédszüleim sírját. Természetesen a sír rendberakásában Virágékkal együtt én is tevékenyen részt vettem.

Így vittem a kannát keriapuval:
Aztán pedig így törölgettem a sírt:

Az ebéd fincsi húsleves volt, rántott husi hasábburgonyával és tejfölös uborka saláta. Mindegyikből nagyon jóízűen ettem:). Ebéd után aztán felmásztam a kanapéra és megmutattam, hogyan tudok fejen állni(!) és bukfencezni. Nem sokkal később megjelent Lacika (anyáék unokatesója) máltai selyemkutyájával és angol bulldogjával. Lacika aztán elment, a kutyák viszont maradtak. Én persze nem bírtam magammal, Koppányt, az angol bulldogot addig taszigáltam, amíg sikerült ráülnöm a hátára:) Aztán a kutya elindult (a hátán velem)engem pedig Kati néni mentett meg a hatalmas eséstől:) Az attrakción mindenki jót nevetett.
Nemcsak Koppánnyal incselkedtem, elkaptam Picit is, aki Kati néniék jól kifejlett rotija. Szerencsére jámbor jószág, így tulajdonképpen azt csináltam vele, amit akartam. Eleinte csak simogattam, aztán kergettem, aztán ráültem a hátára. Szegény nagyon elfáradt:(. Biztos vagyok benne,  hogy miután eljöttünk, lefeküdt, hogy kipihenje a mai nap fáradalmait és azóta is alszik:)))

Picivel:

3/4 3 körül indultunk haza Bikalról. Szerencsére a több, mint 2 órás visszaút nagy részét is átaludtam, így anyáék megúsztak még egy hányást:)))). Miután felébredtem már majdnem otthon voltunk. Nem mentünk egyből haza, apa még elvitt minket fagyizni.


Anya sok-sok programot szervezett nekem a hosszú hétvégére. Holnap tropicariumba megyünk, vasárnap pedig a Vidámparkba. Már alig várom:)))

2010. augusztus 15., vasárnap

Helyzetjelentés

Zajlik az élet nálunk, szinte minden héten történik velünk valami. Ez a hétvégém is mozgalmas volt, bár nem úgy indult. Pénteken elkísérhettem anyáékat, amikor átvették az új (használt) autójukat. Mondanom sem kell a kocsinak én is legalább annyira örültem, mint a felnőttek. Miután hazavittük, azonnal be kellett ülnöm, és ki kellett próbálnom az összes ülést, nagy hangsúlyt fektettem a vezetőülés tesztelésére.





Szombaton délután anya átvitt nagyiékhoz, mert paintball partyra volt hivatalos a munkatársaival. Kicsit hisztiztem, amikor elment a barátnőjével, de később rájöttem, hogy jobb helyen nem is tölthetném a délutánomat, mint nagyiék medencéjében, így amíg ő overálban aszalódott a napon és szitává lövette magát, addig én a 30 fokos medencevízben lubickoltam. Este aztán kerianyuval és Virággal jött értem. Mondanom sem kell Virágnak és kerianyunak is rendkívül tetszett az új birodalmam.
Ahhoz képest, hogy szombaton napközben egyáltalán nem aludtam, nem volt könnyű elaltatni. Virág hamarabb elaludt, mint én:).

Ma szokás szerint korán, már 7-kor riadót fújtam:)) Mire Virág és Kerianyu felébredtek, én már túl voltam a reggelin és anyának segítettem rendbe rakni a teraszt. Később Virággal festettünk temperával. A két festmény, amit készítettem egy barnás és egy zöldes pacát ábrázol. Ez volt az első alkalom, hogy anya megengedte, hogy temperát használjak, eddig csak vízfestékkel, krétával, filctollal és természetesen ceruzával alkothattam. A tempera nagyon izgalmas dolog, sokkal érdekesebb, mint a sima vízfesték. Láttam, hogy a csajok is azzal festették a falamat.




Később aztán hintáztunk, majd anya elővette az autómat és felváltva autókáztunk Virággal. Közben megérkezett keriapu és Balázs, hogy hazavigyék kerianyuékat.


Indulás előtt még összeültünk az uncsitesókkal pár fotó erejéig:)

Miután kerianyuék elmentek, megebédeltem és lefeküdtem aludni. Ébredés után aztán rajzolgattam kicsit, aztán átjött Klaudia és apukája, akik a szomszédban laknak. Amíg Zoli bácsi a hálóban redőnyt szerelt, addig én Klaudiával játszottam. Persze mindenen összevesztünk, leginkább az autón, aminek az lett a vége, hogy anya mindkettőnknek megtiltotta, hogy beüljünk. Klau nem maradhatott sokáig. Amint az apukája végzett, azonnal hazavitte, pedig nagyon sírt, maradni akart még.

Hát így telt a hétvégém. Jövő héten Bikalra megyünk, meglátogatni anyai nagypapám sírját és hétvégén lesz tűzijáték is, amit már nagyon várok:) Ha lesz időm, majd beszámolok az élményeimről...
 

Design By:
SkinCorner