2009. december 29., kedd

Kari után

Keriék 26-án is nálunk aludtak. Másnap reggeli után a Balatoni és a Csató család activity partyt rendezett. Eleinte én is ott ültem az ősök között, de hamar ráuntam a játékra és jobb elfoglaltságot kerestem magamnak. Lecsentem pár csokidíszt a fáról, megkínáltam velük magamat és az uncsitesókat is, aztán pedig szétpakoltam a játékaimat. Az activity partyt, melynek eredménye 1:1 lett csocsó bajnokság váltotta fel, de én azt már nem vártam meg, inkább aludtam egyet.
Ébredés után ebéd, ebéd után pedig ismét játék következett. Anya a gyerekekkel boltosat játszott. Egy darabig én is ott voltam, de hamar meguntam és más játékot kerestem magmnak. Keriék 7 után mentek haza. Én vigasztalhatatlanul szomorú voltam, nem is adtam puszit senkinek, és az ablakon keresztül sem integettem, csak sírtam, meg toporzékoltam. Aztán nagy nehezen megnyugodtam. Anyáék azt mondták, hogy ha jó leszek, keriék szilveszterkor is meglátogatnak.
Este megint sokáig fent maradhattam. A konyhámban játszottam. Főztem kávét, meg virslit anyáéknak és szépen kiszolgáltam őket, a babáimat is megetettem, de őket cumisüvegből.
Tegnap anyáék elvették a konyhámat, hogy kicsit átalakítsák. Kreatív szüleim elválasztották a tűzhely és mosogatógép részt, és mindkét oldalra beraktak egy-egy polcot, hogy tudjam hova pakolni a cuccaimat.
A konyha odalán lévő polcokat pedig megerősítették, hogy ne essenek le róla a tubusos és dobozos ételeim.
Anya méricskélt, apa vágott, így is jó sokára készültek el a felújítással. Apa ráadásul az ujját is jól elvágta...
Mondta is anya, hogy papámra kellett volna ezt az egészet bízni...


Nincsenek megjegyzések:

 

Design By:
SkinCorner