Ma

Ma is szakadó hóesésre ébredtem. Tízórai után, kimentünk a kertbe megnézni a hóembert, aztán felvettem a már megszokott rezignált arckifejezésemet, mert anya megint elvitt szánkózni. Az ovinál anya megkérdezte, hogy jól érzem-e magam, de nem válaszoltam, erre anya azt mondta, hogy akkor most szépen hazahúz, mert látja, hogy még mindig nem jön be nekem a szánkózás. Erre már muszáj volt elmosolyognom magam, és jeleztem anyának, hogy még nem szeretnék hazamenni. Sajna megint leborultam, pedig most anya spaniferrel rögzített a szánkóhoz, hogy le ne essek... Annyira nem fájt az esés, inkább ciki volt, mert a baleset az ovi előtt történt, így jó pár szülő láthatta, amikor leborultam, miközben anya mit sem sejtve húzta tovább a szánkót. Mivel a lábam beakadt a spaniferbe, így szánkáztam én is tovább, csak a fenekemen, és nem a szánkón...
Miközben hazafelé igyekeztünk anya azon gondolkodott, hogy csak ő ilyen szerencsétlen, vagy más szülőkkel is előfordulnak hasonló balesetek. A válasz rendkívül hamar megérkezett ugyanis út közben láttunk egy anyukát, aki egy kisgyereket húzott. A kisgyerek is leesett a szánkóról, aztán az anyukája felálította, de megcsúszott és ismét elesett:) Szóval vannak még ügyetlen anyukák... és gyerekek :)
Mindenesetre amikor apa hazaért a munkából, azonnal beraktuk a szánkót a kocsiba, és átvittük papának, hogy tegyen rá háttámlát. A délutánt nagyiéknál töltöttem apával. Nene is ott volt, és később Réka is benézett, de én most csak és kizárólag apával voltam hajlandó játszani. Este fél hétkor indultunk haza. Otthon, ahogy kiszálltam a kocsiból, rögtön beleültem a feltuningolt szánkómba anyával, apa pedig elhúzott minket a sarokig és vissza. Szupi lett a háttámla! (Remélem anya nem feszítette teljesen szét a nagy fenekével!) Köszi Papa!!