2010. január 6., szerda

Hóember

Ma reggel ismét hóesésre ébredtem, és apa azt mondta, hogy ebből a hóból már igazán nagy hóembert lehet építeni. Délelőtt anyáék leszedték a karácsonyfát, eltették a díszeket, és a karácsonyi dekorációt, kicsit átalakították a nappalit, aztán megvárták míg elalszom, és kimentek hóembert építeni. Miután felébredtem, magamhoz vettem pár falatot, és én is kimentem segíteni befejezni a hóembert. Apa akkor már nem volt itthon. Sokáig keresgéltünk mire megtaláltuk a legalkalmasabb eszközöket, amik a hóember testrészeit és érzékszerveit hivatottak szolgálni. Mire az utolsó gombot is a helyére tettük, apa is befutott. Hóemberemet a kiskert elé építettük, hogy belásson a nappali ablakán. Így én is egész nap szemmel tudom tartani:)
Íme néhány kép a 2010-es hópalimról:



Anya a hóember befejezése után kivitt szánkózni, de nagyon hamar visszafordultunk. Mostanában nem jön be ez a fajta szállító eszköz. Lehet, hogy az a baj, hogy ezen a szánkón nincs háttámla:( Szólni kell papának, hogy szereljen rá...

Más,
Írtam, hogy pár napja anya az összes játékomat száműzte a nappaliból... Nos csak azt hitte, hogy az összeset... ezek pl. lent maradtak és ma előkerültek:)))

2 megjegyzés:

lidérc1 írta...

Szia Lili baba!
Uncsitesódékkal, mi is építettünk tegnap egy hóembert!
És mond meg anyának, hogy legközelebb ne feletjsen sálat kötni szégény nyakába, mert ekkor hidegben a hóember is fázik!
Puszi, Keri:)

Névtelen írta...

Jogos, pótoljuk a sálat:)

 

Design By:
SkinCorner