2009. február 8., vasárnap

Telefon

Vártam ma nagyiékat, de nem jöttek:( (pedig még sütit is sütöttünk:)).
Helyette viszont telefonon beszéltem velük, ill csak nagyival... és csak ő beszélt, én meg néha kurjantottam egyet, és nyomogattam a telefon gombjait.



A popóm már sokkal szebb, mint tegnap volt, de még mindig eléggé piros:( Nem fáj, csak nem szép látvány. Sudocremmel kenegeti anya, és az esti fürdés előtt engedi, hogy 1/2-1 órát pelus nélkül rohangáljak. Szeretek fedetlen fenékkel ugrálni, úgyhogy még egyszer sem éltem vissza a helyzettel és nem pisiltem le anyáék ágyát, amiben ráadásul többek között én is alszom:)) Az alvásról jut eszembe... mostanság senki, azaz senki nem tud elaltatni csak anya. Néha apa bepróbálkozik, de vele sem vagyok hajlandó elaludni. Ez van:)))

Asszem még nem mondtam, hogy három új zöldséggel, gyümölccsel ismerkedtem meg az elmúlt napokban; a brokkolival a fokhagymával és a szilvával. Fokhagymával a főzelékeim egy részét szokta ízesíteni anya. Mindhármat elfogadtam és megszerettem. Mostanában egyébként nagyon-nagyon kevés sót is szokott anya az ételeimbe tenni, de szigorúan tengeri sót, és olyan minimális mennyiséget, hogy nem igazán érződik a főzelékeim ízén.

Nincsenek megjegyzések:

 

Design By:
SkinCorner