2013. december 21., szombat

Téli szünet

Nekem egy nappal korábban kezdődött a téli szünet, mint a barátaimnak. Ennek oka, hogy csütörtökön nem éreztem jól magam az oviban. Fáj a hasam meg a fejem. Napközben többször is megmérték a lázamat, de nem voltam lázas, úgyhogy nem hívták fel anyáékat, hogy vigyenek haza, inkább hagytak szenvedni... Délután amikor apa értem jött, elvitt a doktornénihez, aki azt mondta, hogy van valami vírus a levegőben, ami okozhat ilyen problémát. B6 vitamint írt fel. Egyre furább, hogy mostanában szinte minden héten van valami bajom. Kis csoportban, meg középsőben alig hiányoztam, most meg szinte állandóan. Anya szerint ovi undorom lehet... Ennek köszönhetően a ritmikus gimnasztika bemutatóról is lemaradtam, ami csütörtök este lett volna.

A pénteket anyával töltöttem, aki idén már nem megy többet dolgozni. Egész délelött takarítottunk aztán délután elmentünk helen doronra, mert a betegségem miatt pár órát ki kellett hagynom és péntek délután volt a pótlás. Anya is beült az órára, pedig megtiltottam neki. Eleinte nem is voltam hajlandó odamenni a többiekhez, de amikor anya azt mondta, hogy vegyem a cipőmet és hazavisz, akkor végül odamentem a társaimhoz. Nagyon csendes voltam, de a végére azért bemelegedtem és együtt énekeltem a többiekkel.

Angol után benéztünk egy butikba, ahol anya meglátta álmai táskáját, amit "apa jézuska" rögvest megvett neki. Miután hazajöttünk mondtam anyának, hogy ezt nem használhatja még, oda kell adnia a Jézuskának... Majd ő odavarázsolja a fa alá.

Ami a karácsonyt illeti, én készen állok. Csináltam néhány rajzot (egyet nagyiéknak is, mert megbántottam őket), amiket anya segítségével becsomagoltam. Az adventi naptáramról tudom, hogy még hármat kell aludni a nagy eseményig. Apával megbeszéltük, hogy a 24-ét nagyiéknál töltjük, de nem alszunk ott és végig velem lesz. Délután fog hazahozni, mielőtt megérkezik a Jézuska. Nagyon, nagyon várom a Karácsonyt. Mondtam, hogy bármit is kapok, mindennek örülni fogok. :)

Most amúgy Mesi vendégeskedik nálunk. Már kifestettük magunkat. Én most könyvet lapozgatok, Mesi pedig rajzol, vágdos és ragaszt. Ilyen okos dolgokat szoktunk csinálni ha jóban vagyunk és nem veszekszünk :)

Nincsenek megjegyzések:

 

Design By:
SkinCorner