Már haza is értünk a fül-orr-gégészetről. A doktornéni, aki megvizsgált, azt mondta, hogy a mandulám nem piros, a torkom rendben, a dobhártyám is ép, és középfülgyulladásom sincsen.
Azt kérte, hogy az eddigi kezelést folytassuk ameddig nem jövök teljesen rendbe. Mivel nagyon morci voltam a vizsgálat közben és után, ezért a doktornéni adott nekem egy kutyusos matricát, hátha attól jobb kedvem lesz, de mit mondjak, igazán csak akkor tudtam felszabadulni, amikor elhagytuk a rendelőt. Egyébként a váróteremben megismerkedtem egy kisfiúval, aki egy Thomasos gőzőst szorongatott a kezébe. A kisfiú sírt egy kicsit, miután megérkezett az anyukájával, én pedig integettem neki, mert anya azt mondta, hogy ha meglát engem, biztos rögtön abbahagyja a sírást:). Később aztán valóban megnyugodott a kisfiú és rohangálni kezdett a váróteremben, én pedig próbáltam követni őt, de csak úgy, hogy közben anya kezét fogtam. Nagy nehezen sikerült felkeltenem a kisfiú érdeklődését. Odajött hozzám és megengedte, hogy megsimogassam a fejét és megfogjam a gombját. Mielőtt levehettem volna a kisfiú kabátját, be kellett mennem a vizsgálóba. Sajnos miután kijöttem már egy másik kislánnyal szórakozott a kisfiú. Anya azt mondta, hogy a pasik már csak ilyenek...
A gégészetről egyből a gyermekorvosi rendelőbe mentünk, ahol kicsit várni kellett a doktornénimre. Addig tüzetesebben megnéztem a szinte teljesen üres rendelőt és szaladgáltam kicsit a székek között. Szerencsére nem kellett sokat várni a doktornénire. Amint megérkezett, apa odaadta neki a jelentést, amit a gégészeten kaptunk, anya pedig elregélte, hogy mit mondott neki az orvos. A doktornénim jobbulást kívánt nekem, ellátta anyát néhány jótanáccsal és hazaengedett minket.
Örülök, hogy nem találtak nálam semmi rendellenességet! Még küzdök ugyan a náthával, de reméljük, hogy most már hamarosan az is elmúlik.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése