2009. március 12., csütörtök

Védőnéni

A védőnéni látogatott meg ma. Én pont aludtam, amikor megérkezett, de megvárta amíg felébredek. Addig is megbeszélték anyával a bölcsis dolgokat meg, hogy mit ehetek. Miután meglátott egyből megjegyezte, hogy ahhoz képest, hogy milyen pici voltam nem is olyan régen, hatalmas nagy csajszi lettem. Az is mondta, hogy úgy látja, nagyon nyugodt kiegyensúlyozott baba vagyok, mire anya rögtön ellenkezni kezdett, hogy az lehet, hogy kiegyensúlyozott vagyok, de a nyugodt kifejezés nem igazán illik rám. Ő inkább hebrencsnek, virgoncnak, meg huncutnak írna le:)).

A védőnéni azt mondta, hogy most már bátran adhat anya kenyeret, zsömlét, vagy kiflit nekem. Kaphatok túrót és tojássárgáját is, ezeket már el is kezdtük bevezetni. Azt is mondta, hogy szépen lassan kiválthatjuk a vacsis tápit is főzelékre, meg hogy most már marhahusit is kaphatok és k betűs zöldségeket is, sőt anya tehet a tápimba kakaót, vagy maciskávét, hogy ismerkedjek az új ízekkel, de továbbra is óvatosan kell bánni a sóval és egyéb fűszerekkel. Aztán megkérdezte anyát, hogy mennyire pépesíti még a főzelékeimet, mire anya mondta, hogy most már csak villával áttöri és úgy kapom, de pl. a banánt már rendesen eszem, és a kekszet is ügyesen rágom. (Kekszet egyébként nagyon-nagyon ritkán kapok, általában akkor, ha kinézem az ősök szájából. Ugyanez a helyzet a ropival is. Azt ma kaptam először, mert komoly hisztit vágtam...)

Mielőtt a védőnéni elment, megkérte anyát, hogy a szülinapom után egy pénteki napon vigyen be hozzá egy általános mérésre, meg, hogy mivel már járok, vigyen el újra az ortopédiára is.
Kedvelem a védőnénit, úgyhogy integettem neki, amikor elment:).

3 megjegyzés:

Unknown írta...

hmmm mennyire masok ezek a vedonok
Csigusz mar eszik ket hete sonkas kenyeret legalabb
K betuseket is mar tobb mint egy honapja
es fozeleket is mar ket es fel honapja kene de csak masfel honapja eszik furdes elott...
hmm
mier van ez igy?
kerulettol fuggoen maskepp mukodnek a gyerekek vagy mi?

Lili írta...

Na igen, ahány ház, annyi szokás:))
Mondjuk lehet ám, hogy mi is elkezdhettük volna már korábban ezeket, de utoljára január végén taliztunk védőnővel és akkor nem mondta.Egyébként K betűseket ő is már több, mint egy hónapja kap, meg főzeléket is kapott már vacsira, vagy uzsira párszor, de pl sonkás vajas kenyeret most kap először. Csigusz hányszor kap még anyatejet és kb mennyit?

Unknown írta...

hat naponta neccer
es nemtom mennyit
mindig mindket oldalrol
de nem meregetem mar nagyon regota
hogy mennyit szopizik
most masfel het alatt 360at hiztott
pont este mertuk
emr szerdan nem volt itthon a Gabor csak keson
es elfeledtem...
hat meglepodtem nagyon az eremenyen
:)

 

Design By:
SkinCorner