2009. március 23., hétfő

Már megint betegen

Mivel még mindig nagyon meg vagyok fázva és reggel már hánytam is, ezért anyáék délelőtt elvittek a doktornénihez. Az orvosi rendelő várójában rengetegen voltak, ezért anya szépen az ölébe ültetett, én pedig úgy döntöttem, hogy amíg nem kerülünk sorra, alszom egy jót. Kb egy órát aludtam anya vállán. Mire felébredtem, már mehettünk is be a rendelőbe. A doktornéni gyorsan megvizsgált kikérdezte anyát az étvágyamról, a közérzetemről meg, hogy mióta vagyok megfázva, és milyen kezelést alkalmazott eddig, és felírt egy antibiotikumos orrcseppet, meg egy köptetőt és visszarendelt minket péntekre. A váróteremben aztán, amíg anya felöltöztetett, megismerkedtem egy kisfiúval, aki még puszit is dobott nekem.
Miután hazajöttünk a rendelőből, rögtön kaptam az új gyógyszerekből. Azóta megállás nélkül folyik az orrom, ráadásul az egyik gyógyszer úgy kiütött, hogy délután több mint két órát aludtam anya mellkasán. Az orrszívást még mindig utálom és ennek rendszeresen hangot is adok. Ha egyszer nagy leszek, úgy el fogom dugni az orrszívót, hogy még én sem fogom megtalálni soha többé...

2 megjegyzés:

Ercsi írta...

Lilikém, ha egyszer nagy leszel, megtanulod kifújni a nózidat, és hidd el, Anya fogja eldugni az orrszívót! ;)

Gyógyulj meg gyorsan!!

Unknown írta...

gyors gyógyulást nekd kicsi lány!

 

Design By:
SkinCorner