2013. szeptember 1., vasárnap

Pszichológián

Az előző bejegyzésben említette a diszvalamimet, most pedig leírom, hogy hogyan derült fény rá. Amikor nagyiéknál voltam egy nap (egész pontosan július 31-én) meglátogattuk Katit a munkahelyén a Heim Pál gyermekkórházban. Katiék épp költöztek én meg gondoltam felfedező útra indulok és besétáltam a pszichológiára. Mivel pont nem volt bent páciens, a doktornő gondolta megvizsgál engem. Nem hitték volna, hogy egy vad idegennel együttműködő leszek, de simán vállaltam, hogy persze vizsgáljanak csak, főleg mivel lehetett rajzolni meg ilyenek.

A doktornőtől kaptam különböző feladatokat, amiket én legjobb tudásom szerint elvégeztem. Amikor végeztünk Katinak illetve nagyinak azt mondták, hogy okos, értelmes, felelősségteljes és motivált kis lány vagyok, bár még nem vagyok iskolaérett, mert figyelmi kapacitásom még nem éri el azt a szintet. Illetve a sormintákban hibákat vétettem, szóval mindenképpen szükségem van diszlexia-prevenciós fejlesztésre a nagy csoportban.

A vizsgálatról rendes pszichológiai véleményt is kaptunk, mintha csak beutalóval mentünk volna a Heim Pálba, nem csak meglátogatni Katit :).

Anya nem igazán lepődött meg az eredményen, tekintve, hogy látott már rajzolni meg ilyenek, de az tök jó, hogy ilyen hamar bebizonyosodott, mert így időben el tudunk kezdeni foglalkozni vele. Még elvileg pont egy évem van az iskoláig, ami a doktornő szerint pont elég arra, hogy "kigyógyuljak" belőle.

A véleményt a védőnéninek mutattuk meg először, akinél azután jártunk, miután hazajöttünk Horvátországból. Miután elolvasta azt mondta, hogy minden harmadik gyerek kaphatna ilyen papírt, meg ha nem tudok belőle kigyógyulni, akkor nem kell írásban érettségiztem. Meg is ijedt anya, hogy akkor, hogy vesznek majd fel az egyetemre, de mondta, hogy simán, a szóbelimre kapott jegyek alapján :)

Amúgy a védőnéninél nem kifejezetten emiatt voltunk, hanem az 5 éves státuszvizsgálat miatt. A 4 éves kimaradt ez viszont fontos a suli miatt. Védőnéni megmért, megnézte a vérnyomásom, csinált hallás és látás vizsgálatot, kikérdezett. Minden eredményem jól sikerült. Elég félénk voltam, úgyhogy megkérdezte, hogy mindig ilyen csendes vagyok-e. Anyáék viccesen mondták, hogy hát persze, letesznek a sarokba és órákig elüldögélek ott :)

A védőnénitől átmentünk a nevelési tanácsadóba, de sajnos későn értünk oda, már nem volt ott senki. Azóta apa többször hívta őket, de csak jövő héten tud érdemben egyeztetni valakivel, mert a nyári szünet miatt nem teljes kapacitással dolgoznak.

Nos ennyit a dszlexiámról, ha leszenk új fejlemények, majd beszámolok róla.

Nincsenek megjegyzések:

 

Design By:
SkinCorner