2012. szeptember 1., szombat

Első hetem az oviban

Hétfőn még viszonylag jókedvűen indultam oviba. Végül nem azt a farmerruhát vettem fel, amit előző nap kikészítettünk anyával, hanem egy fehér fekete mintás ujjatlan darabot, amit nem olyan rég rendeltünk. Szó nélkül öltöztem fel reggel és azt is hagytam, hogy anya elkészítse a frizurámat. Mostanában Dorothys frizurát szoktam készíteni, azaz két fonást szoktam anyától rendelni.
Ezen a héten még ügyelet volt, úgyhogy nem a saját csoportomba mentem, hanem a cinegébe.
Reggel elsőként Fannival futottam össze, akinek nagyon örültem. Együtt mentünk át a cinege csoportba. Nap közben találkoztam Juci nénivel és az új óvónőmmel Évi nénivel. Juci néni kérdezte, hogy mit csináltam nyáron, de végül nem mondtam el neki, hogy merre jártunk:)

Kedden reggel már nem akaródzott felkelni reggel, hisztiztem is, de aztán megnyugodtam és szó nélkül mentem az ügyeletbe.

Szerdán már nem akartam egyáltalán oviba menni, ill nem a Cinege csoportba, mert kis barátnőmnek Fanninak megengedték, hogy a Méhecske csoportba menjen, ahol Lara a testvére az utolsó hetét töltötte. Zokogtam, hogy nem akarok bemenni a csoportszobába, csimpaszkodtam anya nyakába, de nem szánt meg, jól ott hagyott. Délután hánytam, úgyhogy felhívták anyát, hogy vigyen haza. Apa jött értem, mert már otthon volt és elvitt a doktornénihez, aki diétára fogott és B6 vitamint írt fel nekem, de azt mondta, hogy másnap nyugodtan mehetek oviba.

Csütörtökön magamtól felkeltem reggel és amíg anya a haját szárította, szó nélkül felöltöztem és a csoportszobába is jó kedvűen mentem be.

Pénteken felemás kedvel indultam az oviba, bent viszont hatalmas lármát csaptam, mert otthon felejtettem a pénztárcámat, amibe elrejtettem pár szem minicukorkát, amit azért kaptam, mert csütörtök reggel jól viselkedtem. Kértem anyát, hogy menjen haza érte, de nem volt hajlandó. A csoportszobába sem akartam bemenni, nagyon sírtam. Végül Juci néni átvett anyától és valahogy megnyugodtam.

Hogy nap közben mit csináltam az oviban, nem árultam el anyának, hiába kérdezgette, úgyhogy itt sem fogjuk közzétenni. Az óvónéni szerint jól elvoltam Fanni nélkül is.

Nincsenek megjegyzések:

 

Design By:
SkinCorner