A mai napot nagyiéknál töltöttem, méghozzá az ősök nélkül. Apa vitt át kora délelőtt, és anya hozott haza késő délután. Most nem voltak ott a csajok, csak Kati nézett be egy tálka rakott krumplival. Később, amikor anya értem jött, megjelent Réka is, de vele már nem játszhattam sokat, mert anya hazavitt. Egyébként nagyon jól viselkedtem nagyiéknál. Voltunk sétálni, meg játszottam a kertben, de dvd-ztem, meg aludtam is papa kezét fogva, és persze jókat ettem. Biliztem is mielőtt hazaindultunk.
Már sötét volt mikor hazaértünk anyával. Rögtön észrevettem, hogy valami nincs rendben. Amíg nem voltam otthon valaki gyönyörűen feldíszítette a házunkat. Ráadásul a nappali egyik ablakán egy óriási mikulás kukucskál be egy világító létrába kapaszkodva, a másik ablakán meg egy világító télapó mosolyog hatalmas, ajándékokkal teli puttonnyal a hátán. Gondolom, mondanom sem kell, mennyire örültem a mikulásoknak. Ugrándoztam, mutogattam, nevettem, és mindent megnéztem. A házban további meglepetések vártak. Valaki a nappalit és a konyhát is feldíszítette fenyő girlandokkal és világító füzérekkel. A nappalit kicsit át is rendezték, a tv állványt áttették a teraszajtó elé. Anya szerint valszeg azért, mert minden bizonnyal a Jézuska, a tv állvány helyére fogja varázsolni a karácsonyfát. Nagyon hangulatos lett a házikónk a karácsonyi dekorációkkal. Nekem persze a mikulások tetszenek a legjobban. Amikor az imént a bilin ültem, titokban integettem a mikulásoknak, (az ablakban kukucskálóknak is, meg a komódon álló zenélő-táncoló mikiknek is), aztán titokban a fényeknek is integettem egyet, nem is vettem észre, hogy anya közben mögöttem állt, és engem figyelt:)))
2009. november 29., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése