2009. november 15., vasárnap

Harmadikos lettem

Tegnap úszás előtt anya megkérdezte Gitta nénit a fő-fő oktatómat, hogy mennyi ideig kell még a kettes csoportban lennünk. Erre Gitta néni azt mondta, hogy az órán több figyelmet fog szentelni nekünk és megnézi, hogy mit tudok, aztán megkérdezte anyától, hogy hány hónapos vagyok. Anya mondta, hogy 19 múltam, erre Gitta néni visszakérdezett, hogy senki nem mondta még, hogy menjünk át a hármasba? Anya mondta, hogy eddig nem, erre Gitta visszaadta a bérletünket és mondta, hogy nyugodtan menjünk át, tudja, hogy már elég érett vagyok és ebben a csoportban újat már nem tudnak tanítani nekem. Így történt, hogy tegnap már a hármas csoportot erősítettem.
A hármas csoportban sokkal komolyabb feladatok vannak... pl buborékot fújunk, felhozunk játékot a víz alól, egyedül ugrunk be és jövünk fel a víz alól, háton úszunk deszka segítségével, tanuljuk a mell- és gyorsúszás kar- és lábtempóját, és itt is sokat merülünk. Ezen a szinten már a szülőknek is többet kell dolgozniuk, úgyhogy óra végére anya is nagyon elfáradt, ráadásul nem csak én lettem csurig vizes, hanem ő is:).
Sajna apa nem volt velünk, így ő nem láthatta, hogy hogyan birkózunk meg az új feladatokkal, de megígérte, hogy jövő héten elkísér minket.

Nincsenek megjegyzések:

 

Design By:
SkinCorner