2008. augusztus 15., péntek

Én megmondtam

Az ígéretemet sikerült beváltani és tegnap este 10-ig nem tudtak elaltatni. Először anya, aztán apa idegeivel játszottam, de a végén úgy kiütöttem magam, hogy pillanatok alatt elaludtam. Persze ehhez az is kellett, hogy anya a karjába vegyen és mégegyszer utoljára megszoptasson. Ha sokáig bulizok este, akkor mindig ezt csinálja velem, mert tudja, hogy csak így tud levenni a lábamról.
Persze a kései elalvás is kevés volt ahhoz, hogy reggel kicsit tovább aludjak. Már hatkor kipattantak a szemeim és kinyilt a szám, de anya csak 1/2 7-kor vett ki a kiságyból és etetett meg. Addig elnézelődtem, beszélgettem Egérke úrral az egyetlen haverommal. A többi haveromat anya kiköltöztette a kiságyból miután sorra lehánytam őket:( Most tisztulnak:), de anya azt mondta, hogy már nem is jöhetnek vissza az ágyikómba, pedig mostanában egyre kevesebbet bukok és hányni is jóval kevesebbet szoktam.
Ma már túl vagyok a tízórain és az alma evésen. Egyre jobban megy ez nekem. Először mindig grimaszolok kicsit az alma ízén, de pár korty után már úgy falom, mint kacsa a nokedlit. Persze amit most eszek még mindig csak lé (anya nagyon betartja a doktornénitől kapott instrukciókat).

Nincsenek megjegyzések:

 

Design By:
SkinCorner