Első gipszem története...

Tegnap este hatalmasat estem a kertben és szerencsételnségemre az arcomat és a kezemet ütöttem meg, de nagyon. Mikor anya hazaért, már apa jegelte az arcomat. Anya megkérdezte, hogy mi történt, mire elmeséltem, hogy hogyan buktam fel és hogyan ütöttem meg magamat a járdaszegélybe. Az arcom a szemem alatt csúnyán feldagadt és a jobb kezem is megfájdult. Anya nem örült, ugyanis ma jelenésünk volt a Heim Pálban, a szemészeten. Mára kaptunk időpontot, hogy megvizsgálják a szememet, alig várom már, hogy szemüveges legyek. Kék, vagy lila keretet gondoltam ki magamnak :) (Persze nincs az a baleset, ami eltántoríthatja anyát a délutáni gyakorlástól, úgyhogy este a vonalak rajzolását gyakoroltam. Tényleg egyre szebben megy :)

Éjszaka egyszer felébredtem és mondtam anyának, hogy nagyon fáj a kezem, de aztán visszaaludtam. Ma reggelre a szemem rettentően bedagadt, az arcomon egy nagy horzsolás jelent meg és a szemem alatti rész csúnyán belilult. Kicsit később keltünk, mint ahogy szoktunk. Bár a kezemen semmi feltűnő nem volt, kértem anyát, hogy segítsen felöltöztetni, mert nagyon fájt. Anya azt hitte, hogy csak viccelek, de azért felöltöztetett. A kórházba egy darabig kocsival mentünk. A Corvinban parkoltunk, aztán metróztunk egy kicsit. Úgy volt, hogy a vizsgálat után kicsit shoppingolunk a Corvinban, ezért tettük ott le az autót (nah meg azért, mert anyának ott a céges parkolója :)). Miután megérkeztünk a kórházba és bejelentkeztünk, anya felhívta Katit. Kati igencsak meglepődött, amikor meglátott. Viszonylag hosszú várakozás után végre bemehettünk a vizsgálóba. A doktornéni először a kezembe adott egy teljesen szürke három dimenziós képet és kérte, hogy mondjam el mit látok. Először visszaadtam neki a képet azzal, hogy semmit, de aztán mondta a doktornéni, hogy nézzem tovább, mert valamit látnom kell. Végül felismertem egy csillagot, egy denevért, meg egy rakétát, amit aztán autóra javítottam. A csillagot és az autót eltaláltam. A denevér valszeg lepke volt, vagy valami ilyesmi.
Ezt követően a szokásos tábla következett. Egy szemüveggel letakarták először az egyik szememet, majd a másikat és úgy kellett elmondanom a doktornő által mutatott számokat. Kb az első számot sikerült felismerni, a többire azt mondtam, hogy nem látom. Erre a doktornő megkérdezte anyát, hogy hogyhogy nem vették észre eddig, hogy nem látok? Anya mondta, hogy a hat éves státuszvizsgálaton, ami kb fél éve volt, nem volt még gond a szememmel. Erre a doktornő gyanakodni kezdett. Valamivel bevilágított a szemembe és azt a megállapítást tette, hogy szerinte semmi bajom. A duzzanat a szememen zavarhat a látásban, de szerinte nem vagyok rövidlátó. Ezután képeket mutatott messziről. Az volt a feladatom, hogy a kezemmel mutassam, merre áll a villa. Ezt a feladatot miután sikerült értelmeznem, hibátlanul megcsináltam. A legkisebb képen is láttam, hogy merre van a villa. Aztán megvizsgálta a szememet egy műszerrel, végül azt mondta, hogy még egy műszeres vizsgálatot csinál, de ahhoz 3*20 percenként kell szemcsepp. Kérte, hogy csináltassunk röntgent. Az első szemcseppel a szememben lesétáltunk a sürgősségire és bejelentkeztünk, ott rögtön sínbe tették a kezemet, aztán mondták, hogy majd szólítani fognak. Olyan sokat kellett várakozni, hogy közben simán fel tudtunk menni a második szemcseppért.
A sürgősségi vizsgálóban, egy morc doktorbácsi volt. Megkérdezte, hogy mi történt. Anya elmesélte a sztorit. A doktorbácsi levette a sínt és megnyomkodta a kezemet. Nagyon fájt, de nem sírtam. Aztán elküldött minket a röntgenre. Mondták, hogy a röntgen a D épületben van, ahogy kimegyünk, kövessük a sárga csíkot. Mielőtt elmentünk a röntgenre, beszaladtunk a harmadik cseppért. Meglepődtek, hogy nincs rajtam a sín, mire anya mondta, hogy biztos a szemcsepp meggyógyította a kezem:). A röntgenen úgy viselkedtem, mintha nem három hónapja röntgenezték volna meg a fejemet. Most is koponya röntgent csináltak, kiegészítve két felvétellel a kezemről. Folyamatosan azt kérdezgettem, hogy fájni fog-e, de megnyugtattak, hogy nem. Tényleg nem fájt. Anya megkérdezte a röntgent végző nénit, amikor végeztünk, hogy lát-e valamit, de mondta, hogy nem tud nyilatkozni. Szépen visszasétáltunk hát a sürgősségire. Ezúttal nem kellett sokat várni, behívtak. A doktorbácsi azt mondta, hogy az arcom rendben van, de a csuklóm bizony eltört. Anya köpni-nyelni nem tudott. Tényleg azt hitte, hogy csak szimulálok és ha ma nem lett volna időpontunk a szemészeten, simán elküldött volna iskolába... Azért eléggé megijedtem, amikor mondták, hogy begipszelik a kezemet. A szokásos kérdés bukott ki belőlem. Fájni fog? Mire a doktorbácsi azt mondta, hogy nem a gipsz fáj, hanem a kezem. A gipszelés nem fáj. Tényleg nem fájt. Miután végeztünk visszamentünk a szemészetre, hogy elvégezzék a műszeres vizsgálatot. Nagyon meglepődtek, amikor meglátták a begipszelt kezemet. Anya mondta, hogy mégsem gyógyított meg az a szemcsepp....
A műszeres vizsgálat sem mutatott ki semmi extrát, ami szemüveg felírását indokolná, de a doktornéni azzal engedett el bennünket, hogy amikor leveszik a gipszet, menjünk vissza, mert meg fogja megint kérdezni a táblát. Mielőtt hazamentünk, még beszaladtunk Katihoz a neurológiára elköszönni. Ő is meglepődött a kezemen. Nagy shoppingolás nem volt, benéztünk a Müllerbe, meg a H&M-be, de végül csak egy zacsi mézes cukorkát kaptam, meg egy kis csokit. Hazafelé be akartunk ugrani nagyiékhoz, de nem voltak otthon, így egy óra után értünk haza.
Hát így történt, hogy szemüveg helyett egy gipszet kaptam. Sajnos a sulit így sem úszom meg, hétfőn már mennem kell, de tesizni így nem fogok tudni hála a jó égnek. Így viszont az úszás is kimarad, na ennek annyira nem örülök, de mindegy. Délután benéztek nagyiék, hoztak banánt meg almát.

Amúgy ez a gipsz csak pár óráig volt nagy dolog. Mindenkinek hencegtem vele, akit csak ismerek, este viszont már minden bajom volt tőle. Semmit nem tudok csinálni benne...
Öröm az ürömben, hogy a jobb csuklóm tört el, én meg balkezes vagyok ugyebár. A mai gyakorlást viszont kihagytuk, mivel a három szemcsepp annyira kitágította a pupillámat, hogy homályosan láttam tőle. Holnap viszont már lehet leckét írni...

Valami nincs rendben...

Hétfőn tanítási szünet volt az iskolában. Nincs bajom a sulival, de azért jó volt egy kis pihenés itthon. Kedden tesi óra előtt megfájdult a pocakom, úgyhogy kihagytam a két kör futást. Délután vidáman hívtam fel anyát, hogy végre kaptam egy szorgos méhecskét és mellékesen megjegyeztem, hogy egy vizipókot is begyűjtöttem. Este, amikor anya hazajött, emeséltem, hogy amikor szólt a tanítónéni, hogy vigyem ki a füzetemet, nagyon izgultam, hogy mit fog bele írni és amikor megláttam a szorgos méhecskés bélyegzőt, nagyon boldog lettem és meg is jegyeztem a tanító néninek, hogy erre már nagyon várt anya! :)
Ma reggel nagyon rosszul éreztem magam a suliban. Többször kimentem wc-re, végül 10 órakor Kati néni felhívta anyát és elmondta neki, hogy rosszul vagyok. Anya riadóztatta apát, aki pont a környéken volt, úgyhogy hazavitt az iskolából. Nap közben többször hívott anya, hogy mi a helyzet, de nem volt semmi, úgyhogy este anya felhívta Kati nénit, elmondta neki, hogy már minden rendben, és holnap bevisz iskolába. Anya megkérdezte azt is, hogy történt-e mostanában bármi az iskolába ami nyugtalaníthat engem, mire Kati néni elmondta, hogy Krisztián mellé ültetett, amikor mondtam, hogy nem látom jól a táblát. Krisztián egy nagyon rossz fiú. Elvette a lábtartómat, mindig elveszi a felszerelésemet, ráadásul valamelyik nap lelökött a lépcsőről és egyszer a székemre köpött. Hát sajnos nem vagyunk egyformák. Kati néni mondta, hogy elképzelhető, hogy ez nincs rám jó hatással, úgyhogy holnap, ha bemegyek, keres nekem egy másik helyet. Anya kérte, hogy inkább ültessen hátra, mintsemhogy lelki problémáim legyenek bárki miatt. Beszélgettek kicsit a difer mérésről is. Kati néni azt mondta, hogy a beszédhangallás miatt nem kell aggódni, mert ott csupán két feladat volt, szóval ha az egyik nem jó, akkor már csak max 50 % lehet az eredmény. Az írástartás meg mindenkinek elég gyenge lett, úgyhogy sokat fogunk gyurmázni, fűzni meg ilyenek. A beszédhanghallás fejlesztésére javasolt egy könyvet, aminek a címét majd át fogja küldeni emailen.
Amúgy megerősítette anyát, hogy ügyes, szorgos vagyok és lediktálta a házi feladatot, de mondta, hogy nem baj, ha nem csinálom meg holnapra. Pihenjek egy kicsit.
Anyát persze nem olyan fából faragták, úgyhogy amint hazajött nekiálltunk leckét írni. Kicsit hisztiztem, de mondta, hogy ha le akarok ma feküdni aludni, akkor jobb lesz, ha minél hamarabb nekikezdek, különben nem lesz alvás... Így hát eleinte rossz kedvvel, de végül vidáman, megcsináltam az órai munkát és a házi feladatot is. Anya szerint egyre szebben rajzolok, ha sokat gyakorlok, annak meg lesz a gyümölcse. Én már most is úgy érzem, hogy az egyik legokosabb diák vagyok az iskolában :)

Difer mérés

Megérkezett a difer mérés eredményem:

Szociális motívumok és készségek  80% (befejező szint)
Írásmozgás-koordináció 54 % (haladó szint)
Tapasztalati összefüggés-megértés  75% (befejező szint)
Beszédhanghallás  50% (kezdő szint)
Tapasztalati következtetés  100% (optimális szint)
Reláció-szókincs  100%  (optimális szint)
Elemi számolási készség  92% (optimális szint)

Mit is jelent ez? Mivel szöveges értékelést nem kaptunk, a neten kutakodtunk. Azt olvastuk, hogy azok az iskolaérett gyerekek, akiknek a difer indexe befejező és optimális szinten van. (Öt szint van egyébként; ezek az elemi, kezdő, haladó, befejező és optimális szint.)
Anya szerint az én eredményem nagyon szép lett, a beszédhanghallásban és az írásmozgás-koordinációs feladatokban szerepeltem gyengén, ezeket kell fejlesztenünk. Ez a kettő az olvasás és írás elsajátításához elengedhetetlen, szóval nem szabad elsiklanunk felette. Dolgozni fogunk rajta, hogy ezen képességeim minél jobban fejlődjenek és, hogy ezekből is minél hamarabb eljussak a befejező, vagy optimális szintre, ami pedig ahhoz elengedhetetlen, hogy motivált, lelkes és tanulni szerető gyerek legyek/maradjak.
Ami a többi képességet illeti, anya szerint büszke lehetek magamra (na meg rá és apára is), mert az elmúlt időszakban bizony sokat dolgoztunk azon, hogy ilyen szép eredményeket érjek el. Persze itt sem dölhetünk hátra, hiszen ezeket a képességi szinteket nem elég egyszer elérni, meg is  kell tartani, szóval továbbra is rengeteget kell gyakorolnunk, gyakorolnunk. Nagyon jó, hogy volt ez a teszt. Bár anyáék tisztában voltak vele, hogy mik a gyengeségeim, de azt egyik sem gondolta volna, hogy a számolási készségem ennyire jó, és hogy tapasztalati következtetésben 100%-ot fogok elérni, ami nélkülözhetetlen a tanuláshoz, hiszen akinek ez a készsége fejletlen, az konkrétan nem érti meg a tanárnénit...
Összegezve nagy megkönnyebbülés volt látni ezt az eredményt, hiszen ez is azt bizonyítja, hogy szociálisan is érett vagyok az iskolára, ott a helyem és ha ezen az úton haladok tovább, akkor művelt, intelligens, okos diák lesz belőlem :).
Nem tudjuk, hogy az osztálytársaim hogyan szerepeltek, nem is érdekel minket. Anya azt mondta, hogy magamhoz kell viszonyítani, nem máshoz. Mi tudjuk, hogy tavaly honnan indultunk el, milyen nehézségekkel küzdöttünk az oviban, mennyire féltettek az iskolától., mit írtak a nevelési tanácsadóban és a pszichológusnál rólam.  

Minden kétkedőnek (köztük anyának és apának is) ez a válaszom:
Balatoni Lili Dóra DIFER-index elsajátítási szintje: 78% Befejező szint

3. hét

Kezdjük a legfontosabbal: ezen a héten két vizipókkal lettem gazdagabb és begyűjtöttem az első piros pontomat olvasásból pénteken. Kaptam még négy katicát, de az nem tudom mit jelent :)
A második legfontosabb dolog, hogy ezen a héten már egyedül kellett bemennem az iskolába, anya csak a kapuig kísérhetett el. Kisiskoláshoz méltóan mentem be, nem könyörögtem, hogy maradjon, nem sírtam (mint az oviban). A kapuban megöleltem anyut, adtam neki két puszit és szépen bementem.
A harmadik legfontosabb dolog, hogy ültetés volt az osztályban és engem az utolsó sorba ültettek. Kiderült, hogy onnan nem látom a táblát. Szóltam a tanító néninek, aki előre ültetett, de mondta, hogy szóljak otthon, hogy csináljanak anyáék valamit. Így jövő héten szépen elmegyünk a szemészetre.
Lehet, hogy szemüveges leszek?
A negyedik legfontosabb dolog, hogy lett egy új barátnőm Tamara. Megleptük egymást egy-egy gumikarkötővel:)
Az ötödik legfontosabb dolog, hogy már rendesen tanulunk mindennap, és mindennap kapunk házifeladatot, amit a napköziben meg is csinálunk. Már szoktam jelentkezni is. Talán már érik egy szorgos méhecske :)

A hatodik legfontosabb dolog, hogy hétfőn tanítási szünet lesz az iskolában. Juhéjj!!!

No comment..

Idenézz anya, mit vettünk! Masabi! Kétszer csípősebb, mint a mustár :)

Van olyan, hogy valaki gonosznak születik?

Ma elkezdem az új életemet! Csak zöldséget és gyümölcsöt fogok enni.

Mama! Mi ez a kardigán rajtad? A hetvenes évekből való?

Anya gyere mutatnom kell neked valamit! Anya nem hallod! STAND UP!! ;)

2. hetem az iskolában

Azt se tudom, hol kezdjem ezt a bejegyzést, annyi minden történt velem ezen a héten. Többek között írtam egy 55%-os matek tesztet, voltam difer mérésen, aminek eredményét még várjuk, aztán megvolt az első szülői értekezlet, amiről anya összességében elégedetten tért haza, és beteg is voltam két napig.

Na de kezdjük az elején.
Ezen a héten már minden reggel anyával indultam iskolába. Anya azt hitte, hogy majd megint az lesz, mint az oviban, ahol rendszeresen öltöztetnie kellett, ha időben el akartunk indulni, de kellemesen csalódott, mert minden reggel egyedül feltöltöztem. Néha volt egy kis vita, hogy milyen ruhát vegyek fel, de összességében nyugodtan indultunk el ezen a héten az iskolába. Most még bejöhetett velem anya a tanterembe, de jövő héten már egyedül kell bemennem.
Délutánonként apa jött értem 4 órakor.

Az első szülői értekezletre hétfőn került sor. Anya ment el. Jó sokáig tartott, 8 óra után ért haza. Két rossz hírrel kezdte a beszámolót, az egyik az 55%-os matek teszt volt, a másik pedig, hogy sikerült összetörnöm egy tükröt, mivel hintáztam az órán és felborultam a székkel, és meglöktem a hátam mögött lévő kis lány asztalát. A padban tartjuk a matek cuccokat, az pedig leborult a földre. Nos így tört össze a kis lány tükre. Nem mertem elárulni anyának, Virág anyukája mesélte el.  Amikor apa rákérdezett, hogy mi történt, elsírtam magam, de anya megnyugtatott, hogy nincsen semmi baj, veszünk a kis lánynak egy tükröt, de nem szabad hintázni, mert nagyon megüthetem magam blablabla...

Az 55%-os matek teszt elsőre ijesztőnek tűnt, de anya tudja, hogy ezeket a feladatokat én meg tudom oldani, vagy nem figyeltem a tanár nénire rendesen, vagy fáradt voltam, mindenesetre ennek hatására elkezdünk újra gyakorolni esténként....

A szülőin elmondták, hogy mi is az a difer teszt. 7 részképességet mérnek, mindegyikre születik egy százalékos eredmény és ezek átlaga adja a végső eredményt, ami azt mutatja, hogy mennyire vagyok iskolaérett. Ha rossz eredmény születik, akkor egy sokkal komplexebb tesztet végeznek, amiből jobban kijönnek a hiányosságok. A hét részképesség: a szociális motívumok és készségek, írásmozgás-koordináció, tapasztalati összefüggés-megértés, beszédhanghallás, tapasztalati következtetés, reláció-szókincs, elemi számolási készség. Kedden történt a vizsgálat, anyáék kíváncsian várják az eredményt.

A szülőin bemutatkozott a két napközis tanár nénink, akik anya szerint is nagyon jófejek, különösen Joli néni, aki rendkívül vicces. Azt mondta, hogy nagyon ügyesek vagyunk, büszkék lehetnek ránk a szülők, szépen viselkedünk, nincs velünk semmi gond. Elmondta, hogy hogy néz ki egy napunk. 8-kor kezdődik a 4. óra után kimegyünk kicsit játszani, utána ebéd és délután van még egy óra. Az órák 1/2 2-ig tartanak utána következik a napközi. Elmondta, hogy nagyon el szoktunk még fáradni ami teljesen természetes. Anya mesélte, hogy amikor ő iskolás volt, akkor elsőben még volt csendespihenő, amikor a padra dőlve pihentek. Nah, nálunk ilyen nincs. 2-kor kezdődik a napközi, olyankor néha mesélnek és ilyenkor van lehetőség kicsit pihenni, de elég feszített a tempó, hiszen a napköziben először átvesszük a délelőtt tanultakat, utána pedig megcsináljuk a házi feladatot, amit a napközis tanárnénik ellenőriznek. Haza még nem viszünk leckét, de anya szerint ez nem jelenti azt, hogy otthon nincs semmi tennivalóm. Apának erről más a véleménye és mivel ő van velem délutánonként, így általában megúszom a gyakorlást.
Visszatérve a szülőire még egy csomó fontos info elhangzott, többek között az is, hogy áprilisban fogják eldönteni, kik járhatnak majd emelt szintű angolra. Három tényező alapján fognak dönteni. Egyrészt nézik, hogy április végén ki hogyan tanul, lesz egy nagyon nehéz anyanyelvi felmérés és rangsorolnak minket a teherbíró képességeink alapján. Az osztály fele mehet emelt szintű angolra a többiek sajnos nem tanulhatnak. Hát mit mondjak, sok esélyem nincs bejutni, mert lássuk be, az egyik legfiatalabb vagyok az osztályban, de optimistán állunk hozzá a dologhoz. Ha bekerülök a jók közé, örülni fogok, ha viszont nem jön össze, akkor folytatjuk a Helen Doront, vagy megoldjuk másképp az angol tanulást...
Aztán azt is elmondták a szülőin, hogy a magatartást piros, kék, vagy zöld ponttal jutalmazzák (nincs fekete, úgyhogy anyának módosítania kell az ösztönzőjét). A zöld azt jelenti, hogy valami nagy gáz van a gyerekkel. Szorgalomra szorgos méhecskét lehet gyűjteni, délután pedig három értékelés van; az első és legrosszabb a rút banya (ez egy nagyon régi nyomda), aki ilyet kap azzal a gyerekkel a szülőnek komolyan el kell beszélgetnie. A második szint a csigabiga, ami egy nagyon jópofa nyomda és azt jelenti, hogy minden oké, de azért még kell igyekezni, a harmadik és amire gyúrunk, az a vizipók csodapók professzor :) Nah ennek örülnek a szülők, hogy Joli néni szavait idézzem. És ha ennek örülnek a szülők, akkor biza én is ennek fogok örülni és a héten haza is vittem rögvest kettőt. Többet azért nem tudtam mert ezen a héten kedden vezették be az értékelést, másrészt a héten szerdáig jártam iskolába, utána lebetegedtem. Amikor megkaptam az első vizipókomat büszkén újságoltam anyának, aki nagyon megdícsért és megígérte, hogy hétvégén elmegyünk és veszünk valami ajcsit, mert megérdemlem :)

Ezek voltak a legfontosabb infok a szülőin.

Kedden reggel anya beszélgetett kicsit a Kati nénivel, aki elmondta, hogy az 55%-os teszt semmit nem jelent, csak azt akarta megnézni, hogy hol tartunk, mire kell figyelnie. Kati néni elmondta azt is, hogy csendes vagyok, de szépen lassan kezdek beilleszkedni, nem lesz velem semmi probléma. (A hintázást nem említette...)
A két gonosz kis lány akiket az előző posztomban említettem néha még csúnyán viselkednek velem, de már egyre kevesebbet foglakozom velük. Próbálom megtalálni a helyemet az osztályban és a közösségben.

Mint már említettem csütörtökön és pénteken nem voltam iskolában, mert lebetegedtem. Az úgy volt, hogy csütörtökön hajnali háromkor iszonyú hasfájásra ébredtem. Többször ki kellett mennem a wc-re hányni. Anya végül beadott egy kúpot, így sikerült nagy nehezen elaludnom. Reggel jól éreztem magam úgyhogy rendesen felöltöztem. Már pont indulni akartunk anyával a suliba, amikor megint hánynom kellett. Anya felhívta a tanító nénimet, hogy nem tudok iskolába menni. Mama maradt velem itthon. Délután apa elvitt a doktornénihez, aki kiírt péntekre is. Szerinte valami vírus lehetett, anya szerint viszont pusztán elrontottam a gyomromat. Köszönhetően a betegszabinak, otthon kellett tanulnom. Szombaton reggel anyával nekiálltunk megcsinálni a csütörtöki és pénteki órai munkákat és házi feladatokat. No ekkor egyből kijött, hogy miért sikerült olyan gyengén a matek tesztem. Tényleg nem az a baj, hogy nem tudom, hanem az, hogy nem figyelek. Rengeteget gyakoroltunk anyával. A házin kívül plusz feladatokat is meg kellett oldanom. Amikor látta, hogy valamit csúnyán rajzolok a matekkönyvbe, elvette a könyvet, elővett egy füzetet és sormintát kellett csinálnom. Így gyakoroltam a háromszög, a négyzet és a kör rajzolást. Gyakoroltatta velem a nyilakat, egyeneseket stb... Néha eléggé kiakadt, amikor elmondott egy feladatot én pedig szinte végig sem hallgatva elkezdtem megoldani és a feladat második részét azért csináltam meg hibásan, mert az első felére koncentráltam, így a másik fele már nem jutott el a tudatomig. Kettőkör fejeztük be a tanulást.

Ma valóban elvittek anyáék a müllerbe és választhattam magamnak valami apróságot a két vizipókért cserébe. Egy monster high esernyőt és egy karkötő készítőt választottam. Miután hazaértünk a müllerből, megint leültünk anyával gyakorolni, aztán átmentem kicsit Mesihez játszani.
Este átjöttek papáék és hoztak nekem egy összecsukható sámlit, amit bevihetek a suliba. Elmesélték, hogy dédi elég rosszul van. Nagyon szorítunk érte, hogy jobban legyen!!

Első hetem az iskolában

Nem is tudom hol kezdjem a beszámolót, annyi minden történt velem ezen a héten az iskolában. Talán kezdjük ott ahol az előző beszámolót abbahagytam. Hétfőn már délután négyig voltam az iskolában. Csak osztályfőnöki órák voltak, és ismerkedés a tanító névivel, egymással, meg a könyvekkel, tanszerekkel. Sajnos már az első napon történt egy kis atrocitás, ami az egész hetemet végigkísérte. Van két kis lány az osztályban, egy nagyon gonosz és egy kevésbé, akik már az első napon elkezdtek csúfolni. Kigúnyolták a táskámat és amikor odamentem hozzájuk bemutatkozni meg megkérdezni, hogy leszünk-e barátok, azt mondták, hogy "Tűnj innen!".
Ez elég rosszul esett, be is számoltam róla anyáéknak, amikor értem jöttek. Sajnos az ellenséges hozzáállásuk másnapra sem változott. Valamelyik nap nem engedték, hogy libikókázzak, egyszer idiótának neveztek, amikor pedig megkínáltam őket gumicukorral, akkor az egyik kis lány azért büntetett meg, mert elolvadt a szájában...
Én viszont nem adom fel és bízom benne, hogy közel engednek magukhoz, bár pénteken már megkérdeztem anyát, hogy létezik-e az, hogy valaki gonosznak született. Anya szerint ilyen nincs. Azt mondta, hogy nem kellene ragaszkodnom ahhoz, hogy ezekkel a kislányokkal jóban legyek, nem az a fontos, hogy sok barátom legyen, hanem az, hogy értékes barátaim legyenek. Meg hát ha barátok is leszünk, akkor lehet, hogy engem nem fognak csúfolni, de majd csúfolnak helyettem másokat. Milyen barát lenne az ilyen?

Ezt leszámítva egyébként jól érzem magam az iskolában. Péntek kivételével minden reggel anya előtt keltem fel és pénteken sem kellett sokáig keltegetni. Egyszer szólt anya és már indultam is készülődni. Ezen a héten minden reggel bekísérhettek a szülők minket a tanterembe. Bár apa itthon volt szabin, szerda kivételével minden reggel anya jött fel velem. Kedden reggel eléggé megharagudtam anyára, mert nem tette be a táskámba a fehér mellényemet, amit fel akartam venni. Bosszúsan váltam el tőle. Délután amikor az élményeimről kérdezgetett, mondtam, hogy sírtam. Megkérdezte, hogy miért, mire én azt mondtam, hogy azért mert eszembe jutott, hogy milyen csúnyán viselkedtem vele reggel. Anya mondta, hogy rosszul esett neki, ahogy beszéltem vele, de legalább rájöttem, hogy így nem szabad viselkedni. Azért ez az új helyzet mindkettőnket megvisel.
Szerdán nem tudom miért haragudtam meg anyára, de kértem, hogy csak akkor kísérjen fel a terembe, ha nem szólal meg. Anya megkérdezte, hogy mi a konkrét bajom vele, mire én azt feleltem, hogy rosszul esik, hogy a többiekkel olyan kedves, velem meg nem. Mondta, hogy akkor köszöni szépen, nem kísér el az iskolába és elment dolgozni. Azért délután felhívott, hogy mi volt a suliban és megtartottam az élménybeszámolót. Sajnos este olyan későn ért haza a munkából, hogy nem bírtam addig ébren maradni, elaludtam. Nagyon fárasztó az iskola, nem kell sokat könyörögni este, hogy időben lefeküdjek, rendszerint megyek magamtól. Kedd volt ezalól kivétel, mert aznap konkrétan miután hazaértünk a suliból rögtön lefeküdtem, annyira fáradt voltam. Miután felkeltem, eszembe jutott, hogy a tanárnéni megkért, hogy a betűsablonokat vágjuk ki. Szóltam apának, aki rögtön el is kezdte a munkálatot. Mikor anya hazaért már javában vágdosott. Anya is beszállt a munkálatokba, este 10-ig vágdosták a betűket, aztán anya még kitöltötte az ellenőrzőmet, összekészítette a tesi cuccomat és bepakolta a táskámat. Másnap amúgy kiderült, hogy ráért volna a betűk kivágása hétvégén is... :) Bocsi apa és anya :D
Csütörtökön volt tesi óra, két kört kellett futni a kis pálya körül. Majd kiköptem a tüdőmet a végén, de megcsináltam, mert a többiek is futottak.
Este anya megnézte, hogy miket tanultunk, és átvettünk pár feladatot. Egyelőre még főleg színezős feladatok vannak. Anya meg is jegyezte a feladatok láttán, hogy bár jól oldom meg őket, de sokkal szebben is színezhetnék... A környezet könyvben kicsit előrelapoztunk és pár feladatot átbeszéltünk. Összességében nem lesz velük gond, úgy érzem. Bár lesz egy feladat, amin az általam ismert közlekedési táblákat kell kiszínezni. Bár anya naponta vezet, a táblák ismerete még neki is problémát okoz. Apától kérdezte meg, hogy melyik milyen tábla, aztán megjegyezte, hogy nem igazán érti, hogy egy hat éves gyereknek, miért kell ismernie a behajtani tilos, meg a vadveszély táblát...
Amúgy bár eleinte úgy volt, hogy a könyveket bent fogjuk hagyni az iskolában, mindent haza kell hozni és az órarendnek megfelelő könyveket és füzeteket kell mindennap bevinni. Szerdáig anya pakolt be nekem, aztán szólt apának, hogy ez így nem lesz jó. Közösen kell bepakolni apával, amíg nem tanulok meg egyedül. Mivel még nem tudok olvasni, így azt kérte, hogy apa olvassa el nekem a következő napi órarendet, én vegyem elő a szükséges könyveket, és tegyem be a táskába. Így legalább a könyvekkel is hamarabb megismerkedek és nem lesz gond az órán, hogy mikor melyiket kell elővenni. Anya azt is kérte, hogy délutánonként, ha nincs is házi feladat, vegyük elő a könyveket és nézzük át közösen, hogy miket oldottunk meg és nem baj ha kicsit előrelapozunk, megnézzük, hogy mi várható a következő órán. Ilyen szempontból tök jó, hogy hazahozhatjuk a könyveket, mert anyáék is képben vannak, hogy hol tartunk.  Bár tény, hogy az iskolatáska nagyon nehéz. Pénteken reggel anya megmérte. 8 kilót mutatott a mérleg (igaz, hogy abból egy kiló az üdítőm volt:)). Már az első naptól kezdve úgy megyek be az iskolába, hogy én viszem a táskát. Ehhez ragaszkodom. A termünk a másodikon van, de oda is én cipelem fel, vannak gyerekek, akiknek a szülei viszik még be a terembe. Anya mondta, hogy segít, de előbb-utóbb ő már nem jöhet be velem, úgyhogy jobb ez így. A gyülekező egyébként minden reggel az iskola udvarán van. 3/4 8-ig gyülekezünk ott, aztán kettesével sorbaállunk és a tanárnéni kíséretével megyünk fel a terembe. Délután pedig négy órakor hoznak le minket és adnak át a szülőknek, akik a kapuban várnak. Nagyon érdekes, hogy senki nem ellenőrzi, hogy ki visz minket haza, csak az a fontos, hogy felnőttnek adjanak át. (A felnőtt akár egy cukros bácsi is lehetne.. Mondjuk nekem van annyi eszem, hogy nem megyek el bárkivel :D)

Azt hiszem, minden fontos dolgot leírtam a sulival kapcsolatban. Nagyiék minden este felhívnak, érdeklődnek. A fontosabb dolgokat nekik is mindig elmondom és anyáékkal is jóval közlékenyebb vagyok az iskolai történésekkel kapcsolatban. Az oviról nem meséltem ennyit. De tisztában vagyok azzal, hogy az iskola az más, muszáj anyáéknak képben lenniük. Visszatérve kicsit a gonosz kislányokhoz, anya megkérdezte, hogy közbeavatkozzon-e. Beszéljen-e a lányokkal, vagy a szülőkkel, vagy a tanárnénivel, de mondtam, hogy nem. Szeretném egyedül megoldani ezt a problémát. Hétfőn szülői értekezlet lesz, anya mondta, hogy azért felveti a témát, de név és mindenfajta személyeskedés nélkül. Benne volt a pakliban, hogy a diákok megnehezítik a beilleszkedést, de inkább a nagyobbaktól számítottunk rá, hogy esetleg gonoszkodni fognak és nem osztályon belül. Most kell az elejét venni ennek a dolognak, mielőtt eldurvul a helyzet.

Más:
Hétfőn az angol órára anya is elkísért. Talán a fáradtság, kimerültség, talán az ő jelenléte hatására, de szerinte minősíthetetlenül viselkedtem. Óra közepén lefeküdtem a földre és horkolni kezdtem, amikor sétáltunk, csukott szemmel mentem (neki a falnak), végig ásítoztam, csúnyán színeztem. Többször odaszaladtam hozzá. Amikor ülni kellett, álltam, amikor állni kellett ültem. Rékának többször rám kellett szólnia. Anyának nagyon türtőztetnie kellett magát, hogy ne szóljon be, de csendben maradt végig. Bízik benne, hogy ez egyszeri alkalom volt és amikor nem lát, rendesen viselkedek, végtére is egy iskolástól elvárható, hogy azt csinálja, amit a tanárnéni mond és, hogy viselkedésével ne zavarja a többieket.

Becsengettek!!!

Az első tanítási nap úgy indult, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Reggel szó nélkül felébredtem, fogat mostam, felöltöztem, fésülködtem, reggeliztem és anyával meg apával elindultunk az iskolába. Bár a dal úgy szól, hogy az iskolatáska egy szép napos délelőtt nehéz, ránk ma csak a fele volt igaz. Az iskolatáska valóban iszonyat nehéz, de ma nincs szép napos délelőtt. Szakadó esőre ébredtünk. A tanárnéni tegnap azt kérte, hogy az udvaron gyülekezzünk, de olyan eső volt, hogy anyáék egyből felvittek a termemhez, ahol már többen várakoztak. Ott volt Virág is már, akivel ismét egy padba ültem. Anyáék 8 óráig lehettek bent velem, annyi idő pont elég volt ahhoz, hogy kiosszam, mert nem csomagolt nekem nasit... Remélem, holnap nem felejti el :)

Amúgy egyenlőre nem viselem nehezen a sulit, nem visel meg lelkileg. Örülök, hogy van egy barátnőm az oviból és bízom benne, hogy Fannival meg a többiekkel is fogok találkozni a szünetekben.

Anyáék délután négykor jönnek értem, addig osztályfőnöki órák lesznek és délután napközi.

Amúgy anyáék bevezettek egy ösztönzőrendszert, hogy ők is motiváljanak a tanulásban. Az ösztönző rendszer egy pontrendszer amiben, minden piros pont 1 pontot ér, minden zöld pont -1 pontot és minden fekete pont -2 pontot jelent. Amennyiben sikerül összegyűjtenem 5 pontot, kapok valami meglepetést. De természetesen én nem ezért fogok tanulni, hanem azért, mert okos akarok lenni, állatorvosnak készülök ugyanis:)

Jah ma az angol tanfolyam is elkezdődik oda 5 órára megyünk.