2010. december 18., szombat

Gyere szánkózni, de jó!

Reggel óta megállás nélkül esik a hó.
Ma anya megint nem ment mikro órára... ejnye, bejnye, ennyit lógni!! Mondjuk ettől függetlenül korán keltünk, mert tanulnia kellett. Már ébredés után kijelentettem, hogy én ma nem megyek sehova, itthon maradok, de anya megnyugtatott, hogy nem is kell.
Azért miután apa hazajött, elkísértem anyát vizsgázni, és amíg megírta az utolsó matek dolgozatát, apával megvártuk a kocsiban. Nem volt sokáig bent, max 30 percig, aztán együtt átmentünk a régió játékboltba. Nah az aztán a nekem való hely:) Volt ott mindenféle izgi játék, hello kittys cuccokból pedig egy külön polc. Anya megengedte, hogy én is válasszak magamnak valamit, (ugyanis már korábban megígérte, hogy amiért nem sírok és nem ellenkezek, amikor orrcseppet, vagy Sterimart fúj az orromba, kapok valamit). Én végül egy varázspálcát választottam, ami világít és hangot is ad. (Majd elviszem a papához és jól elvarázsolom a karját:))) Kipróbáltam egy háromkerekű rollert is, de anyáék szerint még kicsi vagyok hozzá, úgyhogy azt ott kellett hagynom..
A játékbolt után átmentünk a Müllerbe egy-két apróságért utána pedig hazasiettünk átöltözni és végre elmentünk szánkózni. Nagyon szupi volt, igazán élveztem és alig várom már a holnapot, amikoris hóembert fogunk építeni. (Már építettünk egyet múlt hét vasárnap, de sajnos annyira meleg volt, hogy pár óra alatt elolvadt, csak a teste maradt meg.) Reméljük, a holnapi tovább fogja bírni:))



Nincsenek megjegyzések:

 

Design By:
SkinCorner