2008. november 5., szerda

Dédinél

Meglátogattuk ma a dédnagymamámat. Éppen ideje volt már, ugyanis augusztusban találkoztunk utoljára.
1/2 12 körül értünk hozzá. Éppen hímezett. Nagyon megörült amikor meglátott. Azt mondta, hogy nagyon sokat fejlődtem az utolsó talink óta. Anyáék először letettek az ágyra, de hamar rá kellett jönniük, hogy ott kicsi a tér nekem, ezért leterítettek a szőnyegre egy lepedőt és végül arra tettek rá. Naná, hogy az ágyba kapaszkodva egyből felálltam:))
Dédinél sok érdekes dolgot láttam. A kedvenceim ezek közül egy régi csörgőóra és egy csengő volt, azokért nagyon sokat másztam, de anyáék csak azt engedték meg, hogy megfogjam őket, aztán, amikor a számmal is meg akartam vizsgálni az újdonságokat, mindig elvették tőlem:(
Majdnem 1 óráig voltunk dédinél, aztán elindultunk haza. Én hamar elaludtam a kocsiban, de mikor felébredtem még nem otthon voltunk, hanem a Brendon bababolt előtti parkolóban. Anyának volt ott jelenése, mert kifogytam a bodykból. Na igen, növögetek, növögetek. Már bodykból is 68-as méretet hordok:)

Nincsenek megjegyzések:

 

Design By:
SkinCorner