Nyaralás Horvátországban

Éjjel egészen pontosan 1 órakor indultunk el Horvátországba, első családi nyaralásunk színhelyére. A végső célpont Trogir, a GPS szerint kb 8 órányi autóútra van lakóhelyünktől.  Az utazás nagy részét egészen jól viseltem. Indulás előtt, amikor anya alvó állapotomban próbált felöltöztetni, volt némi ellenállás részemről, hogy hagyjanak aludni, én nem megyek sehova, de végül csak betuszkoltak a kocsiba, és sikerült félálomban kompromisszumot is kötnünk, mert nem kellett meleg cuccokat felvennem, helyette kaptam egy pokrócot, amivel betakargattak (igencsak hűvös volt ugyanis Gyálon, amikor indultunk.)

Amúgy az utazást rendkívül izgatottan vártam, le se akartam feküdni este, de végül győzött a fáradtság, kb 10-kor elájultam, így anyáék is tudtak valamennyit aludni a hosszú út előtt. Aztán jött az az öltözős jelenet, a kocsiba rakás, amit végig kiabáltam és toporzékoltam, de mire elhagytuk Gyált, már újra az igazak álmát aludtam. A határig egyszer álltak meg apáék rövid időre. Egy pillanatra én is magamhoz tértem, de mondták, hogy még nem vagyunk ott, nyugodtan alhatok tovább. Mivel sötét volt még, nem ellenkeztem, húztam a lóbőrt tovább. A határon simán átjutottunk. A határőr benézett a kocsiba, apa mondta, hogy alszom, mire megjegyezte, hogy szerencsések vagyunk és már engedett is tovább. A Horvát szakaszon kétszer álltunk meg, a második alkalommal már én is teljesen fent voltam. 6 óra felé járt az idő, rendkívül hűvös volt, de már világos. Onnantól kezdve folyamatosan azután érdeklődtem, hogy mikor érünk már oda (pont mint a csacsi a Shreck-ben). Apa és anya próbálta elterelni a figyelmemet, mert ők tudták, hogy még több órát kell a kocsiban töltenünk, de nem sok sikerrel jártak. Végül ¼ 10 felé megérkeztünk Trogirba. Természetesen sikerült eltévednünk. Anya teljesen abban a hitben volt, hogy Trogirba jövünk, úgyhogy csak annyit írt be a GPS-be, hogy Trogir városközpont. Gondolta, hogy miután elhagyjuk az autópályát, a Gábor bácsitól kapott leírásból könnyedén megtaláljuk a szállást. Nos ez nem sikerült, úgyhogy felhívtuk anya főnökét, aki az apartmanban várt ránk, hogy útbaigazítson. Akkor derült ki, hogy nem is Trogir a végállomás, hanem Okrug Gornji, egy kis sziget hosszú tengerparttal közvetlenül Trogir mellett. Végül sikerült nagy nehezen megtalálnunk az apartmant és kb ¾ 10 felé megérkeztünk. Zsuzsa néni lejött elénk. Amint apa beparkolt és kiszállt a kocsiból azonnal észrevettük, hogy az egyik kerekünk lapos és egy kb 20 centis szakadás éktelenkedik rajta. Az ősök először hálát adtak az égnek, hogy nem az autópályán engedett le a kerék, mert akkor nagy valószínűséggel, most vagy a menyországban lennénk, vagy egy kórházban lábadoznánk, aztán ebből felocsúdva már azon tanakodtak, hogy hogy jutunk majd haza. Van ugyan pótkerekünk, de az csak mankókerék, ráadásul az én hihetetlenül okos apukám nem hozta el a hozzá való csavarokat, így gyakorlatilag csak dísznek van az autóban…

Ennyire szakadt szét a gumi. Nem volt szép látvány...

Szerencsére tudtuk, hogy az a bácsi, akitől az apartmant béreltük szintén lent lesz a családjával, úgyhogy reméltük, ő talán tud segíteni rajtunk.  Rövidre is zártuk egy időre a gumi problémát, elvégre nyaralni jöttünk, nem sopánkodni.

Zsuzsa néni kávéval várt minket (ill engem Limonádéval, meg almával), és bemutatta az apartmant. A férje pedig segített apának felhozni a csomagokat. Aztán anya és Zsuzsa néni elmentek befizetni az idegenforgalmi adót, én pedig apáékkal maradtam. Estem-keltem, de nem akartam lefeküdni, annyira tetszett minden és borzasztóan vártam már, hogy megmártózhassak végre a tengerben. Zsuzsa néniék picivel dél után indultak haza Miskolcra, mi pedig gyorsan átöltöztünk és már húztunk is le a partra. A tenger nem volt valami meleg, a medencénk ennél jóval kellemesebb hőmérsékletű szokott lenni, viszont az első megmártózás után, már nem is tűnt olyan hidegnek. Persze rögtön belekóstoltam és konstatáltam, hogy valóban nagyon sos, igaza volt Katinak, apának, meg anyának. Persze merültem is, és hiába a Decathlonban vásárolt szemüveg, csak telement a szemem vízzel és csípett is mint a nyavalya. Úgyhogy már az első nap rengeteget tanultam.  Ebből a vízből nem ajánlatos inni és ebbe a vízbe nem szabad nyitott szemmel merülni….. Kisebb-nagyobb sikerrel be is tartottam ezeket a szabályokat a későbbiek folyamán. Amúgy maga a part gyönyörű. A strand kb 1 km hosszú, a víz kristálytiszta. Kavicsos ugyan, de ez engem nem zavar, indulás előtt kaptam ugyanis egy spéci cipőt, amivel gond nélkül járkálhatok a vízben. Vasárnap kb délután 4-ig voltunk kint a strandon. Miután visszamentünk az apartmanba, bekaptunk pár falatot, lezuhanyoztunk és 5 óra körül már aludtunk is mindannyian. Reggelig fel sem ébredtünk.

Az első merülések után

Kilátás az apartmanból

Ilyen volt a konyhánk

Ez pedig a szobám. Érkezés után be is pakoltam pár bugyit a fiókomba, nehogy valaki elfoglalja. Az ágy melletti komódba pedig az ékszereimet tartogattam:)

A megérkezésünk utáni első napon anyával reggel kisétáltunk a partra, korán volt még, alig lézengett pár ember. Néztük a tengert, a sirályokat, apró halacskákat, rákokat. Nagyon izgalmas voltJ Mikor elkezdtek szállingózni a strandolók, mi visszasétáltunk az apartmanba. Reggeli után aztán felfedezőútra indultunk. Ezúttal apa is velünk tartott. Kocsi nélkül indultunk el Trogirba, mert a kerekünk akkor még mindig tök lapos volt. Az út egy részét a stand mentén tettük meg. Én miután kiharcoltam magamnak egy fagyit, rájöttem, hogy fáradt vagyok, úgyhogy apa nyakában utaztam tovább. Kb két óráig tartott, mire beértünk Trogirba, addigra nem csak én fáradtam elJ. Miután beértünk a városba, anya első dolga az volt, hogy gyorsan megkereste a kikötőt. Zsuzsa nénitől hallotta ugyanis, hogy van egy menetrendszerinti hajójárat Trogir és Okrug Gornji sziget között. Miután megtalálta, már nyugodtan folytattuk az utunkat és fedeztük fel Trogirt, a visszaúttal nem kellett törödnünk, a hajó megoldjaJ

Reggeli séta a tengerparton

Mennyei ez a fagyi

Azt is Zsuzsa nénitől hallotta anya, hogy Trogirban van egy jó kis piac, naná, hogy benéztünk oda is. És mivel anya utazás előtt azt mondta, hogy elköltjük az összes pénzünket, tettem róla, hogy ne rajtam múljon… Egy rakat dolgot kaptam. Nyakláncot, karkötőt, homokozós játékot, meg egy hercegnős táskát, hogy beférjen mindenJ. Miután kivásárolgattam magam és tapasztaltam, hogy mást már tuti nem kapok anyáéktól, ismét nagyon fáradt lettem, úgyhogy szépen visszaballagtunk a tengerpartra és vártuk a hajót. A kikötőben amúgy volt pár jacht, meg különböző motorcsónakok, vitorlások. Mindent megbámultam a magam módján. Aztán végre megérkezett a mi hajónk. A hajón találkoztunk magyar turistákkal, ők is Okrugba mentek.  Maga az út a tengeren jóval rövidebb volt, mint nekünk a szárazföldön. Kb fél óra alatt szeltük át a tengert és értünk partot Okrugban. Miután visszaértünk az apartmanba, ebédeltünk, lezuhanyoztunk és már húztunk is aludni. (Bezony én is…)

Anya ugyan este felébredt, én viszont apával gyakorlatilag reggelig aludtam.

Trogirba üres kézzel mentem, de egy táskányi cuccal jöttem haza.



Kedden aztán megint a strandolásé volt a főszerep. Gábor bácsi talált gumis műhelyt, úgy egyezett meg apával, hogy reggel fél kilenckor taliznak az apartman előtt és indulnak a műhelybe.

Mondhatom jó sokáig tartott az a gumicsere. Mire visszaértek, mi kétszer megjártuk anyával a strandot. Nem fürödtünk, csak kisétáltunk, meg vissza. Miután apa felszerelte a kereket, ismét kimentünk a strandra, immár menetfelszerelésben. Késő délutánig voltunk kint. Közben megismerkedtem egy kislánnyal, aki számomra tök ismeretlen nyelven beszélt, de mi valahogy mégis megértettük egymást, szavak nélkül is. A kislány nagytesója, Simon mindig levette a fejéről a sapkát, én meg visszatettem a kislány fejére. Én voltam a testőreJ Anya szerint lengyel család volt, sztem angol, mert mindenki, aki számomra ismeretlen nyelven beszél, csak angol lehet… J

Késő délután indultunk haza a strandról. Nekem nem igazán akaródzott vissza menni, mert fagyin kívül semmit sem kaptam. Főtt kukoricát kívántam, de anyáék nem akartak venni nekem. Pont akkor jött a kukoricás bácsi, amikor anyáék szedelőzködni kezdtek, úgyhogy amíg ők csomagoltak én jól elszaladtam a kukoricás bácsi után. Követtem, de nem szánt meg, nem adott ingyen kukoricátJ

Az apartmanban aztán lemostuk magunkról a sok sót, megvacsiztunk és menetrendszerűen aludni tértünk.

Így mentem a strandra. Visszafelé pedig a saját cuccaimat is apáék cipelték, de néha még engem is:)

Ana az orosz kislány, akivel szavak nélkül is jól megértettük egymást.

Osztoztunk minden játékon:)

 

Szerdán az egyik helyi boltot fedeztük fel. Anya vett magának egy új fürdőrucit, én pedig kaptam egy búvárszemüveget. Ott ahol a fürdőrucit vettük, egy csomó izgalmas dolog volt. Én is választottam magamnak egy karkötőt, de anya nem akarta megvenni, vissza kellett raknom a polcra. Viszont a bácsi odakísért a polchoz és odaadta a karkötőt. Anya ki akarta fizetni, de mondta a bácsi, hogy szuvenírJ A bevásárlás után ismét lementünk a partra, ki kellett próbálnom ugyanis az új szemcsit, de sajnos nekem ez sem vált beL. A búvárkodásnak tehát lőttek, pedig apa szerint nagyon jó móka, csomó különböző méretű halat, meg kagylót lehet látni a tengerben.

Próba az éles bevetés előtt:)

Nagyban süttettük hab testünket a parton, amikor füstfelhőre lettünk figyelmesek. Az apartmanunk mögött éghetett valami. A füst gyorsan terjedt. Visszasétáltunk az apartmanba valami harapnivalóért, akkor már a teraszon is látni lehetett, hogy nagy a baj, az erdő égett és mivel nagy szél volt, gyorsan terjedt a tűz. Először csak szirénázó tűzoltó autók, meg motorosrendőrök mentek a tűz irányába, de a lángok egyre nagyobbra csaptak simán lehetett látni az erkélyünkről. Kb 20 perc múlva aztán jött két helikopter. Felváltva locsolták a tengerből hozott vízzel az erdőt, aztán jött még két repülő, azok is vizet permeteztek. Jó sokáig tartott mire eloltották a tüzet és kitisztult újra az ég.

Csütörtökön ismét Trogirban voltunk, ezúttal tankolni. Borzasztó nagy dugó volt, gyalog gyorsabban beértünk volna, de hát mindenképpen kellett az üzemanyag az autóba, nem hagyhattuk otthon. Visszafelé kiszámoltuk, hogy hány kilómétert gyalogoltunk hétfőn (kb. 5-öt)…

Itt minden egészen más mint otthon. Anyáék most nem erőltetik a napközbeni alvást, ennek köszönhetően kb 6-ig szoktam fent lenni, aztán elvágódom, mint egy fa és reggelig fel sem kelek. Ha már a reggelnél tartunk azt azért muszáj megemlítenem, hogy nagyon jó fej szoktam lenni reggelenként, mert miután felébredek, nem verem fel az egész családot, hanem fegyelmezetten kimegyek a nappaliba, bekapcsolom a tv-t, amiből ugyan egy szót sem értek, mert egy magyar nyelvű csatorna sincs, és a tv előtt ülve várom, amíg valamelyik szülőm felébred. Minden reggel szó nélkül fogat mosok és még meg is fésülködök!!!

Azért arra figyelek, hogy anya ne olvasson sokat...

Amikor ezt a bejegyzést írom, péntek reggel van (csütörtök este kezdtem el). Éppen a Tommyba készülünk apával Hello Kittys jégkrémért. Még két nap van hátra a nyaralásból. Anya ugyan két kirándulást is tervezett, de egyikből sem lesz már semmi. Nem mernek velem elindulni sehova, sokat tanultak a Trogiri sétábólJ Majd  ha kicsit nagyobb leszek, megmutatják azt, amit most emiatt nem tudnak, Splitet és a Krka nemzeti parkot.