2012. május 5., szombat

Hosszú hétvégém

A hosszú hétvége mozgalmasan telt. A szombat nagy részét nagyiéknál töltöttem, vasárnap pedig állatkertben voltam anyáékkal. Hiába énekeltem reggel a Pál Kata Pétert, csak sikerült vasárnap elaludnunk és így elég későn indultunk el, aminek az lett a következménye, hogy majd egy órán keresztül kerestünk parkolóhelyet az állatkert közelében. Végül jó 10 percnyire az állatkerttől tudtunk megállni. Az állatkertben rengetegen voltak, nem mintha ez engem különösebben zavart volna... csak azt sajnálom, hogy voltak olyan házak, amibe a nagy érdeklődés miatt nem jutottunk be. Ilyen volt pl. a mérgesház... Sajnos az állatok sem voltak most olyan jó formában, a legtöbb elbújt, bizonyára melegük volt. Én nagyon elfáradtam a végére, így 1/2 2 körül hazaindultunk. Illetve a Vörösmarty térre, mert anya akart venni magának cipőt. Mire odaértünk, én elaludtam a kocsiba, úgyhogy egyedül szaladt végig a kedvenc boltjain, de sajnos az összesből üres kézzel távozott. Bezzeg, ha én is bemehettem volna, biztos vettünk volna valamit:)









Hétfőn reggel elkísértem anyát a kozmetikushoz és amíg kezelték az arcát, én jól szétpakoltam a kozmetikus néni holmijait, felzabáltam a cukorkáis és tudom, nem szép dolog tőlem, de még a táskáját is széttúrtam.
Délután kirándulni akartam, de apa nem volt hajlandó elvinni, anya meg egyedül nem szívesen kel útra velem, úgyhogy otthon maradtunk.

Kedden keriék látogattak meg minket, az egész napot nálunk töltötték. Anya és keri napoztak a kertben, én Balázzsal és Virággal játszottam, keriapu pedig husit sütött.
Balázsék odáig voltak a három kiscicától, mindketten örökbe fogadtak egyet. Balázs Szilveszternek nevezte el az övét, Virág pedig Tejecskének. Az enyém maradt Aranyhaj...

Sajnos szerdán újra oviba kellett mennem. Mostanában nem szeretek oviba járni, de nem tehetek ellene semmit. Hiába találok ki bármilyen kifogást, a végén mindig ott kötök ki:(((

Nincsenek megjegyzések:

 

Design By:
SkinCorner