Mostanában nem anya visz engem sétálni, hanem fordítva:))). Ráadásul már jó ideje nem használjuk a babakocsit és nem is hiányzik. Ma és tegnap az ovit jártuk körbe anyával, de egyáltalán nem fáradtam el, visszafelé még futni is volt erőm, sőt ma a séta után még apát is elkísértem a boltba, természetesen gyalog. Mondjuk ezek nem olyan hatalmas távok egy felnőtt embernek, de én még alig múltam 17 hónapos!!!....
Most már a csúszdára is egyedül felmászok, persze az ősök felügyeletével. Rita néni tegnap azt mondta, hogy le kellene filmezni, hogy hogyan csúszdázok, ill hogyan megyek fel a csúszdára, mert szerinte két-három éveseket meghazudtoló módon teszem mindezt:).
Imádok magasban lenni, úgyhogy rendszeres vendége vagyok pl. az asztal-, és járműveim tetejének. Sajna az ősök, főleg a mamán nem igazán értékelik hegymászási képességeimet ezért ha tehetik, felborítanak minden olyan alkalmatosságot, amin keresztül feljuthatok az asztalra és egy időre elpakolták a hip-hop zebrámat is, tekintve hogy a napokban két lábon állva egyensúlyoztam a tetején:)))
Az etetőszékembe is egyedül ülök fel és sikítófrászt kapok, ha be merik kötni a biztonsági övemet, hiszen akkor nem tudok úgy és akkor leszállni, amikor kedvem tartja...
Lehet, hogy artista leszek??
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése