2013. augusztus 17., szombat

Készen állunk

Még néhány óra és végre elindulunk Trogirba. Ma reggel óta azt kérdezgetem anyától, hogy mikor lesz végre este, mert csak annyit tudok, hogy nagyon későn, sötétben indulunk. Most nem bírok aludni, mindenképpen fent akarok maradni, amíg Rékáék megérkeznek. Majd a kocsiban alszom, mondogatom anyának, amikor megkér, hogy pihenjek le kicsit. Vélhetően megint az lesz, mint tavaly, akkor sem akartam aludni indulás előtt, aztán éjfélkor alig bírtak berakni a kocsiba olyan hisztit rendeztem, hogy hagyjanak aludni, mert hát természetesen akkor is beájultam olyan 10 óra körül.

Azért tök rendes vagyok ám, mert megígértem anyának és apának is, hogy kapnak tőlem egy-egy nyugodt pihenést. Ez azt jelenti, hogy mivel én éjszaka aludni fogok a kocsiban, ők viszont nem, ezért ha megérkezünk, mindketten alhatnak egyet és nem fogom őket felébreszteni :) Meg azt is megígértem, hogy ha reggel korán felkelek, akkor anyát és apát nem fogom felkelteni, mert ők mindig nagyon keveset alszanak, csak Rékáékat hihihi :) És azért is kapják a nyugodt pihenést, mert mindketten nagyon sokat dolgoznak értem, és azért mert nagyon kedvesek voltak, mert kidolgozzák értem az agyukat. Mások nem dolgoznak értem, szóval ez a legkevesebb, ami jár nekünk.

Más: mamától kaptam 5000 Ft értékben kunát. Vajon mennyi fagyit vehetek belőle? :D

Nincsenek megjegyzések:

 

Design By:
SkinCorner