2012. július 15., vasárnap

Nóri, Zoli esküvő

Na akkor jöjjön a beszámoló a nagy eseményről.

Előre bocsátom, hogy véleményem szerint csupán egy valaki volt szebb nálam az esküvőn, és ő nem más, mint a menyasszony. De kezdjük az elején.

Szóval mi a többi vendéggel ellentétben nem a lagzi színhelyére mentünk, ahol az a bizonyos lánykikérés volt, hanem a budaörsi polgármesteri hivatalba. Kicsit hamarabb odaértünk, így volt időm átöltözni. Odafelé a kocsiban aludtam egy kicsit, de így is eléggé fáradt és mufurc voltam. Anya már, már ott tartott, hogy visszadug a kocsiba és hazavisz, de akkor megérkezett Nóri és Zoli, valamint a násznép. Nóriék pont a hivatal előtt álltak meg egy gyönyörű jaguárral, a többiek pedig a parkolóba mentek.
Nóri rögtön megismert, nagyon aranyos volt. Látszott, hogy nagyon boldog de azért kicsit izgult is sztem, Zolival egyetemben. Közben megérkezett a többi vendég is és a többi koszorúslány is. Már javában a kocsi előtt fényképezkedtünk, amikor papa hirtelen felkiáltott, hogy "Lili, de gyönyörű vagy!". Nah igen sejtettük, hogy nem fog mindenki egyből megismerni:)




A fényképeszkedés után bementünk a hivatalba és lassan felmentünk a házasságkötő terembe. Elég sokat kellett várni a menyasszonyra és a völegényre. Mielőtt bejöttek odasúgtam Rékának, meg anyának, hogy Nórit meg fogja csókolni egy fiú, de pszt!. Miután bejöttek a koszorús lányok, a pár és a tanuk, úgy döntöttem, hogy előrébb ülök, mert mindent látni akartam. Előre mentem hát, és beültem a többi koszorúslány közé. A szertartás nagyon izgalmas volt. A csóknál cinkosan hátranéztem anyára, hogy ugye én megmondtam, aztán amikor az ifjú pár koccintott a szülőkkel és a tanukkal én is felemeltem az üditőmet és ittam a tiszteletükre.


A szertartás után, a hivatal előtt lehetett fényképeszkedni az ifjú párral, mivel elég sok idő volt még a templomi szertartás előtt. Mivel én nem szeretek fényképeszkedni, a háttérben maradtam.


 (Egy kis magyarázat a lenti képhez. Szóval azt mondták, hogy álljak az autó elé, lefényképeznek, én meg szépen beálltam apa autója elé... nem gondoltam, hogy a mellettünk álló jaguárra gondolnak:))
 Azért ide is beálltam:)


Aztán átmentünk a templomba. A templomi szertartás alatt én csuklani kezdtem, úgyhogy nem igazán tudom elmesélni, mi történt egész pontosan, mert apa kikísért a templomból. Aztán egyszercsak megjelent a pár és a pap. Nóri és Zoli megállt a templom mellett, így a templomból kiérkező emberek gratulálhattak az ifjú párnak.Miután az utolsó gratulációt is megkapták, jöttem én és rózsaszirmokat szórtam rájuk. (Ezt korábban már gyakoroltam anyával)
Mázlim volt, mert Jutka néni szerzett nekem kosarat és bizony pont olyan színű volt a kosár mint a ruhám... :)

 Teljesítettem a feladatot, sztem nem lehet rám panasz:)
 (Másnap a szomszéd néninek azt mondtam, hogy az égbe dobtam a szirmokat:))
Na nehogy már kimaradjak a csokordobásból... Bár sok esélyem nem volt:(((
A templomból aztán autóval a Normafa hotelba mentünk a vacsora és a lagzi színhelyére. Konvojban mentünk, elől az ifjú pár, mögöttük a vendégsereg. Nagyon mókás volt, néha láttuk Nóriékat, akik álltak az autóban és integettek az embereknek. Olyankor mindig sikítottam egyet:). Mire a hotelhoz értünk, eléggé lehült a levegő. Fel kellett vennem a kabátot, de még maradtam az egyes számú ruhámban. Mielőtt beengedtek a hotelba, énekelnünk kellett, aztán Zoli benyúlt Nóri ruhája alá és leszedte a harisnyatartóját, aztán végre bemehettünk, Kint volt megterítve, mi az egyes számú asztalnál kaptunk helyet Katiékkal és a vőféllyel, aki azonban nem ült sokat, mert eléggé elfoglalt volt. Az asztalokon apró ajándékok voltak, én is hazahoztam egyet. Volt kis csipegetnivaló is. A vacsorából bevallom nem sokat ettem, mert akkor már eléggé fáradt voltam. Sajnos a vacsora alatt egyre hűvösebb lett, úgyhogy anya behozta a harisnyámat a kocsiból, és nagy-nagy harcok árán, Rékával rám adták a wc-ben. A rossz időre való tekintettel végül mindenki bement és bent kezdődött el a buli, amiből én sokat már nem láttam. Nóri próbált kicsit felrázni, táncolt is velem, de aztán annyira álmos lettem, hogy fel kellett vinniük aludni. Lemaradtam egy csomó mindenről, a tortát is csak fényképről láttam:( Éjfél előtt kicsivel, anya felkeltett, mert hamarosan jött a menyasszonytánc. Sajnos azt már nem tudtuk megvárni, mert annyira fáradt voltam, hogy gyakorlatilag nem bírtam magamhoz térni, pedig anyáék még ki is vittek levegőzni, de majd összeestem és ahogy letettek a földre, egyből felkucorodtam egy székre és próbáltam visszaaludni. Ez volt az a pont amikor apa úgy döntött, hogy számunkra vége a bulinak, irány haza. Sajnos ő egyáltalán nem tudott mulatni, mert végig ott volt mellettem, anya maradni akart még, de nem volt más választása, haza kellett velünk jönnie.Gyakorlatilag a kocsiban is végig aludtam és otthon sem tértem magamhoz, még akkor sem, amikor anya levetköztetett és kivette a hajamból a csatokat.
 Nagyival meg Rékával is táncoltam:)


 Összegezve a történteket, anya szavaival élve megérte kipucolkodni. Jó buli volt, Nóri gyönyörű volt, a polgári szertartás nagyon hangulatos volt, a templomiról  nem tudok nyilatkozni, a buli fergeteges volt én meg jól kiütöttem magam. :)



Nincsenek megjegyzések:

 

Design By:
SkinCorner