2011. május 8., vasárnap

Margitsziget helyett...

Az úgy volt, hogy szombaton anya mégsem ment iskolába, helyette kitalált nekem és magának egy sokkal izgalmasabb programot. 9.20 perckor gurultunk ki a kertünkből és Budapest, azon belül is a belváros felé vettük az irányt. Én nem sokkal később elszundikáltam, és amikor felébredtem, anya már javában parkolóhelyet keresett. (Anyáról tudni kell, hogy nem a parkolás mestere, így csak olyan helyen áll meg, ahol legalább 2-3 autónyi hely van, előtte és utána. Nos ez a belvárosban még szombaton is igen ritkán fordul elő, úghogy nem kis időbe - és körbe - került, mire végre megálltunk, és leparkoltuk az autót a Wesselényi utcában, majdnem ott ahol anya régen lakott..) Úgy terveztük, hogy ha már kirándulunk, akkor utunk egy részét tömegközlekedési eszközzel tesszük meg. A 4-es 6-os villamosmegálló kb 5 percnyi sétára volt a parkolohelyünktől. Szépen elindultunk a megálló felé, amikor anya egy hatalmas felfedezést tett. Otthonhagyta a bérletét.... Tanakodtunk, hogy mit csináljunk, aztán mivel kp nem volt anyánál, ráadásul automata sem volt a környéken, hogy pénzt tudjon kivenni, így szépen visszaültünk a kocsiba. Én azonnal hisztizni kezdtem, mert nem ebben állapodtunk meg; hajókat ígértek, meg virágokat... Anya megnyugtatott, hogy nem marad el a kirándulás, csak módosítjuk a helyszínt. Jön a B terv:).
Előtte azonban haza kellett szaladnunk a cuccokért, amiket szőke anyám otthon felejtett és újra kocsiba ültünk és ezúttal Budafok felé vettük az írányt. Az M0-áson pont a csepeli Shell kút után jött a második rendkívül kellemetlen meglepetés. Akkora dugó volt, hogy csak lépésben ill. még annál is lassabban lehetett közlekedni. Mivel elhagyni a nullást már nem lehetett szépen beálltunk a sorba, és a kb 20 perces utat 1óra alatt megtéve, végül a Tropicáriumban kötöttünk ki. (Zárójelben jegyzem meg, hogy útközben láttam egy hajót, meg a Dunát, szóval, amiért elindultunk, azt végül megkaptam:)) 
A Tropicáriumban nagyon jól éreztük magunkat anyával. Szerencsére nem voltak sokan, így minden akváriumot kényelmesen meg tudtunk nézni, a cápáknál pedig egész sokáig elidőztünk, közöttük fogyasztottuk el az ozsonnánkat ugyanis:).
A Tropicárium után fagyiztunk egyet, aztán shoppingolni indultunk a Camponában. Sajnos üres kézzel kellett távoznunk (ill. egy virág mintás övvel), mert megint hisztizni kezdtem, úgyhogy anya úgy döntött, jobb lesz ha hazafelé vesszük az irányt. Útban hazafelé megint szundikáltam egyet, otthon tértem magamhoz.
Nos így történt, hogy a Margitsziget helyett végül a Tropicáiumot néztük meg.
Otthon, amikor összegeztem az eseményeket, szó szerint annyit jegyeztem meg, hogy "Csak azért vagyok szomorú, mert apa nem jött velünk." Remélem, hogy a következő kiruccanásunkon ő is részt fog venni.

Pár kép a Tropicáriumból:







2 megjegyzés:

Unknown írta...

legkozelebb ha sikerul a margitszigetig eljutnotok, kerlek tajekoztassatok elore
mer nap mint nap ott toltjuk a delutanokat
es szivesen taliznank veletek!!!!
:)
meg amugy is
ugy emlekszem volt valami igeret
hogy ha majd auto meg miegyeb lesz meg jogsi
akkro majd hude talalkozunk:P
:D

Névtelen írta...

Gondoltuk meglepünk:))
Tervben van a Margitszigeti séta, keresni fogunk előtte.
Remélem, jól vagytok!!!

 

Design By:
SkinCorner