2011. január 2., vasárnap

Kari után

2010 utolsó hetét majdnem végig otthon töltöttem. Azért csak majdnem, mert 31-én anyának dolgoznia kellett, így aznap át kellett mennem Nagyiékhoz.
De kezdjük az elején.

Ott hagytam abba az előző bejegyzést, hogy 25-én Keriéknél aludtam. 26-án sem akartam hazamenni, egészen este 10 óráig, amikor is kijelentettem, hogy ha törik-ha szakad én hazamegyek anyához. Nem volt mit tenni, Keri felhívta anyát, aki elküldte értem apát. Másnap anya elvitt szánkózni a játszótér melletti dombra. Odafelé anya mellett sétáltam, aztán a dombon felültem a szánkóra és annyira bátor voltam, hogy kétszer is lecsúsztam:)

29-én ismét jelenésem volt Nagyi fodrászánál. A fodrásznéni először Nagyi haját kente be valami elképesztően büdös trutyival (hajfestékkel), én pedig csak ezután kerültem sorra. Azt rögtön közöltem, hogy a büdös krémből nem kérek:D Egyéb kikötésem nem volt. A fodrásznéni nem vágott sokat a hajamból éppencsak megigazította. Mivel nem ez volt az első fodrászos élményem, így ügyesen végigültem, amíg a hajamon dolgoztak, aztán papa hazavitt.

Szilveszter napját - mint már említettem -Nagyiéknál töltöttem, 4 után vitt haza anya. Este aztán átjöttek Keriék és együtt ünnepeltünk, ill, csak mi gyerekek... az ősök ugyanis mind dolgoztak nap közben, korán keltek, meg ilyenek és nagyon fáradtak voltak. Tíz órakor anyáék úgy döntöttek, hogy mielőtt mindenki elalszik, feldobják kicsit a hangulatot. Kimentünk hát a kertbe, apa pedig rögtönzött nekünk egy kis tüzijátékot. Éjfélkor aztán meghallgattuk a Himnuszt és koccintottunk (mi gyerekek kölyökpezsgővel) majd kimentünk megint a kertbe tüzijátékot nézni. Keriék 1 óra körül mentek haza és miután elmentek, mi is nyugovóra tértünk.
Így töltöttem tehát 2010 utolsó napjait.

Nincsenek megjegyzések:

 

Design By:
SkinCorner