Az az igazság, hogy magányos vagyok az iskolában. Nincsenek barátaim. Anya a napokban megkérdezte, hogy kikkel szoktam szünetben játszani, meg beszélgetni, mire én azt feleltem, hogy a madarakkal, a bogarakkkal és a csótányokkal barátkozom. Anya ezen nagyon megdöbbent, hiszen én nem ilyen emberke vagyok. Otthon legalábbis igyekszem központban lenni és amikor gyerekek vannak nálunk, akkor sem vagyok visszahúzódó. Nagyon megsajnált és megkérdezte, hogy akkor most mi legyen. Közeledik a szülinapom, felajánlotta, hogy hívjak meg pár iskolás társat, szervez nekem egy bulit, ahol talán közelebb tudok kerülni az osztálytársaimhoz. Én viszont visszautasítottam, mondtam, hogy nem akarok szülinapi partyt, mert nem tudok kit meghívni. (Max az ovis társaimat.) Ha tehetném simán elmennék egy másik iskolába. Úgy érzem, hogy itt senki nem ért meg. Azt sem érzem, hogy a tanító néni kedvelne. Anya szerint ez nem így van, mindenesetre azt mondta, hogy ha el akarok innen menni, akkor átirat másik iskolába.
Meglátjuk.
Amúgy a dolgozataim eddig ebben a félévben nem sikerültek rosszul. Olvasásból írtam egy 100-as, írásból egy 90-es dolgozatot. Sajnos matekból becsúszott egy 87-es, de ez még nem a világ vége. Viszont az hihetetlenül megviselt, hogy szorgalomra csak jót kaptam februárra. Anya azt mondta, hogy ne vegyem zokon, majd megmutatjuk, hogy tud ez jobban is menni. Csak hát engem már nem érdekel az iskola...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése