A kórházban megvizsgált egy doktorbácsi, jól hasba is rúgtam és mivel akkor már kiszáradásos tüneteket produkáltam, így felvettek az osztályra. Szerencsémre a belgyógyászat tele volt és Kati tudott szerezni nekem egy anyás szobát a toxikológián. Mikor anya beért a kórházba, már a kórteremben voltam és éppen Kati ölében ültem, de velem volt nagyi és papa is. Még mindig magas lázam volt és alig voltam magamnál. Anya gyorsan megölelgetett, aztán betett a kiságyba, ahol azonnal elaludtam. Kaptam infúziót, meg lázcsillapítót. Aztán nagyiék elmentek és bejött hozzám apa, aki hozott egy csomó ruhát, (a felét anya visszaküldte) meg ennivalót.
Az első éjszaka gyakorlatilag csak addig voltam láztalan, amíg hatott a lázcsillapító. Kedden aztán elkezdtem inni, de csak nagyon keveset. 10 órakor bejött hozzám a doktorbácsi. Megint megvizsgált, megint ellenkeztem, úgyhogy végül anya és az egyik nővér lefogott. A doktorbácsi azt mondta, hogy minden jel arra mutat, hogy egy vírust szedtem össze, ami miatt csúnyán begyulladt a torkom, ezért nem csoda, hogy nem akarok enni és inni. Mondta, hogy két-három napig kell bent lennem, ill. amíg nem eszem és iszom egyedül, és nem leszek 24 óráig láztalan. (Nagyiéknak valami aftáról is beszélt, de kedden már nyoma sem volt annak). Koradélután megint felszökött a lázam és mivel gyógyszert még nem kaphattam, így anya hideg borogatást tett a mellkasomra. Azt nagyon nem szerettem, de nem ellenkezhettem. A borogatást megismételtük egy párszor, amíg végre újra kaphattam lázcsillapítót. (Algopyrin injekciót és Cataflam cseppet kaptam felváltva). Délután bejöttek nagyiék meg Kati, anya pedig hazament lezuhanyozni és váltóruháért. Mikor visszaértek papával, már megint lázas voltam. Ismét kaptam lázcsillapítót és közben lefolyt a 2. liter infúzió is. Többet szerencsére nem kellett kapnom, de anyának péntek estig folyamatosan jeleznie kellett, hogy pontosan hány milli folyadékot fogyasztottam. (600 millire lőtte be a doktorbácsi a napi adagomat). Kedden még csak kb 300 millit bírtam meginni, de szerdán és csütörtökön már több mint egy liter teát és üdítőt ittam meg. Az evés sajnos ennél sokkal nehezebben ment. gyakorlatilag még azóta sem jött vissza az étvágyam... Visszatérve a lázhoz, sajnos este megint hűtőborogatást kellett kapnom. Kicsit ellenkeztem, de anya erősebb volt. Nagyon sokat szenvedtem:(((
Szerdán délelőtt ismét megvizsgált a doktorbácsi. Mondta, hogy szépen javulok és amint meglesz az a bizonyos láztalan 24 óra, azonnal hazamehetek. Mivel aznap már nem volt rajtam az infúzió, én pedig egy érdeklődő emberke vagyok, muszáj volt felfedező útra mennem. A nővérkék hagyták, hogy sétálgassak a folyóson, csak akkor szóltak rám, amikor futkároztam és elestem... Ugyan megettem az ebéd (gombapörköltes tészta) nagy részét, azonban egy része vissza is jött és onnantól kezdve szilárd táplálék nem igazán jutott a szervezetembe.
Délután a nagyviziten összefutottam a folyosón a doktorbácsival, aki nagyon örült, hogy jókedvűen lát és végre nem vagyok ágyhoz kötve. Aznap is meglátogattak nagyiék, meg apa, de Réka és Netti is bejött hozzám. Sajnos Netti az osztályra nem jöhetett be, így neki csak ablakon keresztül tudtam köszönni. Igazán szomorú voltam, amikor nagyiék elmentek, mert nekem még maradnom kellett:((
Anya behozta a kedvenc könyveimet, így minden este mesére aludtam el. Sajnos éjszaka megint belázasodtam, így ugrott a másnapi hazamenetel.
Csütörtökön már elég nehezen bírt velem anya, nem szeretem a kötöttségeket, haza akartam menni, és ennek többször is hangot adtam. A doktorbácsi szomorúan tapasztalta, hogy éjszaka belázasodtam. Azt mondta, hogy a torokgyulladásom már nem indokolja, hogy 39,1 fokos lázam legyen. Azt is mondta, hogy ha aznap éjjel is belázasodok, akkor másnap reggel vesznek tőlem vért, hogy megnézzék, nincs-e valami bakteriális felülfertőzésem, ami antibiotikumot indokol. Addig csak köptetőt kaptam (amit a magam részéről büdös és gusztustalan gyógyszernek tartok és csak akkor tudnak beadni, ha ketten lefognak), lázcsillapítót és orrcseppet, és a terápiámhoz tartozott még a napi háromszori fiz sós inhalálás, amitől eleinte nagyon féltem, de aztán nem szívesen ugyan, de elviseltem.
Az ebédet már az étkezőben fogyaszthattam volna el, ha lett volna étvágyam. (Almaleves volt meg töltött husi rizzsel és csalamádéval, de az én tányérom szinte érintetlenül ment a szemétbe. Egy falat csalamádét tettem a számba, de végül azt is kiköptem.) Apa hozott be nekem derelyét, amit délután megkóstoltam, aztán ki is hánytam. Aztán összehaverkodtam az osztályon lévő gyerekekkel. Nem voltunk sokan, rajtam kívül 4 gyerek gyógyult még a toxikológián; Kristóf, aki júniusban lesz 3 és tüdőgyulladása van, Dóri, aki 3 és fél éves és kezdődő arcüreggyulladással kezelik, Nóri, aki májusban tölti a 3-at és furcsa kiütései voltak, aztán belázasodott, és végül Bence, aki 12 évével kilóg a sorból, de gond nélkül "lesüllyedt" a szintünkre és jól elszórakoztatott minket:). Én Kristóffal és Nórival lettem leginkább jóban. Sajnos Dóri nem fogadta jól a közeledésemet, mindig majdnem elsírta magát, amikor a közelébe mentem és az anyukájához menekült. Pedig tényleg nem bántottam!!!
Este ki kellett venni a kezemből a gallért, mert megrántottam és kékülni kezdett a kezem, ráadásul átmosni sem tudták már.
Sajnos éjszaka ismét magas lázam lett (39 fok), úgyhogy péntek reggel anya 1/2 8-kor felébresztett és elvitt vérvételre. A vérvételen nagyon aranyosak voltak a nővérek. Mondták, hogy csak katicákat gyűjtenek, azok csöpögnek a kezemből. 6 milli vért vettek le tőlem. Vérvétel után jöhetett a reggeli, ami megint érintetlenül ment vissza, aztán kicsit játszottam a gyerekekkel, majd 1/2 10 felé visszamentünk a kórterembe, hogy ott várjuk a doktorbácsit. Jött is sajnos... Megint megvizsgált, megint le kellett fogni, hogy be tudjon nézni a számba. Addigra már kész volt a vérvételem eredménye, ami szerencsére nem mutatott bakteriális fertőzést. A CRP szintem kicsit magas volt ugyan (24,6), de a doktorbácsi szerint az is inkább a vírusfertőzésre utalt. Mondta, hogy délután megnézi egy doktornéni a fülemet, hátha ráhúzódott a gyulladás a fülemre. Az antibiotikumot továbbra sem javasolta, mondta, hogy várjuk meg a fülvizsgálat végét.
Hanna és Bence hazamentek, úgyhogy rajtam kívül két kis beteg maradt az osztályon; Kristóf és Dóri. A fülvizsgálat fénytelen dobhártyát mutatott ki. A fül-orr-gégész antibiotikumot javasolt, de a doktorbácsi szerint az továbbra sem volt indokolt. Úgy döntött, hogy várunk még egy napot.
Az ebéd sajtos tészta volt (meg valami leves). Én még meg se kóstoltam a tésztát máris sóért kiabáltam. Miután megsóztam, rájöttem, hogy nem is sajtos tésztát kívánok, hanem spenótot (amit reggel csempészett be nekem Kati). Aztán miután anya megmelegítette és ettem belőle egy kanállal, rájöttem, hogy mégis inkább sajtos tésztát ennék. Aztán a végén rájöttem, hogy egyiket sem kívánom.... És végül nem ettem meg egyiket sem, csak megkóstoltam őket. Ebéd után anya lefektetett aludni, aztán Kristóf anyujával elmentek ebédelni. Rám addig egy nővér vigyázott, mivel nem rácsos ágyban aludtam, így végig ott ült a szobámban, amíg anya vissza nem ért. Később aztán megint átmentünk a játszószobába és addig ott voltunk, amíg megérkezett apa. Miután apa elment visszamentünk vacsorázni a játszószobába és közben megjelent anya kolléganője, Szilvi. Ari volt, mert hozott nekem kifestőket, meg jobb híján sorkiemelőket, hogy ki tudjam őket színezni. Miután Szilvi elment visszamentünk a játszószobába vacsorázni. Én nagyon jóban lettem Kristóffal együtt sétáltattuk a gurulós teki királyt és az egy szemű kacsát a folyosón. Anya tíz körül vitt el aludni, abban a reményben, hogy végre nem leszek lázas. Éééés igen. Éjjel egy körül mérték meg a lázam, de még csak hőemelkedésem sem volt és ez az állapot másnapra sem változott:).
Így történt, hogy ma az ügyeletes orvos kicsi hezitálás után úgy döntött, hogy kielégítő általános állapotban otthonomba bocsát. Papa jött értem, pont akkor, amikor Kristóffal (akit korábban arcon csókoltam az asztal alatt, meg a folyosón) ebédeltünk. (Az ebéd borsóleves volt és krumplifőzelék, maci fasírttal. Épphogy megkóstoltam őket, és már toltam is el a tányérokat.) Míg papa levitte a cuccaimat anya felöltöztetett, aztán elbúcsúztunk Andi nénitől és Barbi nénitől a nővérektől, és benéztem Kikihez, aki a délutáni csendespihenőhöz készülődött. Odaálltam elé, megsimogattam a fejét és csak annyit mondtam, hogy "Gyógyulj meg!"
Útközben hazafelé elaludtam. Nagyon örültem, amikor otthon felébredtem. Mama palacsintával várt, később pedig nagyiék is átjöttek és hoztak répalevest (húslevest), krumplistésztát uborkasalátával, meg madártejet. Csupa-csupa olyan ételeket, amiket nagyon szeretek, de sajnos az étvágyam még mindig nem a régi.
Nagyiék vettek egy inhalátort, hogy otthon is ugyanazt a kezelést kapjam, amit a kórházban. Tényleg mindig körülöttem forog a világ:D
Még a kórházzal kapcsolatban muszáj megjegyeznem, hogy a Heim Pál kórházban egészen más elbánásban részesültem, mint tavaly a I-es számú gyermekklinikán. Az a legkevesebb, hogy olyan szobát kaptunk, ahol anyának saját ágya volt, és volt saját fürdőszobánk meg nekem saját kiskádam. A nővérek nagyon lelkiismeretesen végezték a munkájukat. Nem kellett gyógyszerért meg orrszívóért kuncsorogni, ahogy elhelyeztek a kórteremben, azonnal kaptam egy orrcseppet, amit aztán haza is hozhattam. Minden nap automatikusan jöttek és kérdezték, hogy akarunk-e orrot szívni (én nem akartam, de kellett). Eleinte behozták a szobámba az inhaláló készüléket és hagyták, hogy anya segítsen megbarátkozni vele. Az orvos nem tűnt el, nem burkolózott névtelenségbe, pontosan elmondta anyának, hogy mi miért történik, milyen kezelést fog alkalmazni és mire számíthatunk. A fül-orr-gégész nem úgy bánt velem mint egy leprással, hanem mint egy beteg, de értelmes kisgyerekkel. Naponta többször jöttek lázat mérni, még éjszaka is és mindig figyelmeztették anyát, hogy az orrcseppet ne felejtse el. (Azt mondjuk ha akarta volna sem tudta volna elfelejteni anya, ugyanis az elfogyasztott folyadékmennyiség mellett azt is naponta jegyzetelte, hogy mikor kaptam utoljára orcseppet és mikor kell legközelebb kapnom:). A branült mindennap ellenőrizték és átmosták, nem úgy mint a másik kórházban. Ott miután levettek az infúzióról hozzá sem nyúltak, amíg ki nem vették a kezemből. Mondjuk az utolsó infúzió bekötésénél kicsit hanyag munkát végeztek, mert nem vették észre, hogy tele van légbuborékkal. Ill észrevette a nővér, de csak egy részét szüntette meg. Aztán anya szólt a másik nővérnek, de ő csak felpöckölte őket és ezt csinálta utána anya is:). Aztán amíg anya távol volt, nagyi kiiktatta az összes buborékot:)
Szóval kicsit úgy éreztük magunkat a kórházban, mint egy all inclusive szállodában. Mondjuk hatalmas szerencsénk volt, hogy a toxikológián kaptunk szobát. Kedden és szerdán még elég sokan voltunk a 25 ágyas osztályon, de csütörtökön már 5 gyerekre, ma pedig 3 gyerekre jutott 2 nővér. Az étel jó lett volna, ha lett volna étvágyam. Tök jó, hogy volt játszószoba, és így nem kellett az egész napot a kórteremben töltenem. Mondjuk a szobám sem egy kórteremhez hasonlított. A falra mókusokat, sündisznókat festettek a kezelőben pedig pitypangos réten mulató manók díszítették a falat:).
Illik, nem illik, anya készített pár képet a kórházban, amit most közzéteszek:
Február 1-jén, még infúzióra voltam kötve:( (A kép minőségéért bocsi, telefonnal készült:)
Másnap reggel megint lázasan:
Ébredés után a infúziós állvánnyal szórakoztam:)
Megismertem az inhalálni szót és megtanultam egyedül végezni:
Hogy, ne unatkozzak...
Lili, Nóri, Kristóf. Senkit nem engedtünk be az osztályra (de ha tehettük volna, mindhárman megszöktünk volna)
Hazamenetelem napján még lovagoltam egyet:)
Mostmár csak orrcseppet kell kapnom, és köptető helyett inhalálnom kell naponta háromszor. Hétfőn még nem megyek át a papához, mert anya elvisz a doktornénihez, de kedden már neki is dolgozóba kell mennie, úgyhogy nekem is vissza kell rázódnom a megszokott hétköznapokba. ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése