2015. február 7., szombat

Itt a farsang áll a bál

Ma rendezték a farsangot az iskolánkban. Nálunk már kora reggel állt a bál emiatt, ugyanis én biza szereztem egyéni sorszámot, fittyet hányva arra, hogy anyával nem beszéltük meg, hogy egyénileg is beöltözök. Egész héten kértem anyát, hogy írja be az üzenőbe, hogy hupikék törpike leszek, de nem volt hajlandó, úgyhogy azt mondtam az iskolában, hogy anya elfelejtette, az én jó lelkű, hiszékeny és még kicsit naiv tanár nénim bevette a mesét és kért nekem sorszámot. Reggel kértem anyát, hogy vigyen el a müllerbe jelmezt venni, mert én egyénileg öltözök be, de anya nem hitt nekem, így végül felhívta Kati nénit, aki mondta, hogy valóban kért sorszámot nekem. Ha ez egy nappal korábban kiderül, talán tehettünk volna még valamit. Azonban én tegnap este már aludtam, mikor anya hazajött, így nem tudtam neki elmondani. Így nem maradt más választásunk, kikotortuk a szekrényemből a tavalyi jelmezemet és Frankie Steinnek öltöztem be megint. Mondanom sem kell, anya marhára nem örült a különakciómnak, de már kezdi megszokni. Én ezt az egészet annyival tudtam le, hogy nem kell nekem beírogatni semmit, mindent meg tudok oldani egyedül :))

Visszatérve a farsangra végtelenül hosszú és fárasztó volt. Az osztályunk kukacnak öltözött be. A hat osztályból 4. lettünk holtversenyben az 1/b-vel és mivel a 3. helyen is holtverseny volt, így mondhatom azt is, hogy utolsók lettünk. Pedig nem voltunk rosszak szerintem, de azt sem mondanám, hogy olyan "húde" ötletes volt a jelmezünk. (Sajnos a szülők nagy része nem szívesen áldoz egy forintot sem az ilyen eseményekre, nem beszélve, hogy kreativitással sem áldotta meg őket a sors) Mindegy is, a részvétel a fontos, nem a helyezés. Egy torta volt a jutalmunk, amiből én nem ettem, mert nem szeretem a csokitortát. Az egyéni öltözetem sem nyerte el a zsűri tetszését, de azért én örültem, hogy végül beöltöztem, bár amikor egyedül fel kellett vonulnom, akkor kicsit izgultam. Az igazgató néni unalommal az arcán nézte, a vonulásomat. Ki is szaladtam gyorsan a tornateremből. Anya a farsang után megígérte, hogy jövőre saját kezűleg készít nekem valami ötletes jelmezt.
3/4 3-kor értünk haza a farsangról, aztán még elmentünk vásárolni. Anya egy rakat könyvet vett magának a szakdolgozatához és én is kaptam egy készségfejlesztő füzetet, amit magam választottam.

Pár kép a farsangról:







Nincsenek megjegyzések:

 

Design By:
SkinCorner