Egy egész nap is kevés lenne arra, hogy összefoglaljam az előző két hónap eseményeit.
Október végén még egyszer, utoljára ellátogattunk a Vidámparkba, november elején pedig a Mini cityben jártunk Csiguszékkal. Volt ovis kirándulás is, ezúttal a veresegyházi medveparkba kirándultunk a csoportommal.
November közepén volt nyilt nap az oviban. Anya jött el, hogy megnézze, mennyit fejlődtem az elmúlt évben. Felemás érzésekkel távozott, pedig kivettem a részem a foglalkozásból.
Amúgy rendkívül látványosan fejlődött a kézügyességem. az utóbbi időben. Sokat rajzolok, szinezek és festek és próbálom a nevemet is leírni, de ez még csak néha sikerül (rendszeresen fordítva írom ugyanis az L betűt). Ha már az L betűnél tartunk, azt mindenképpen el kell mondanom, hogy a beszédtechnikám is rohamosan fejlődik. Korábban pl. az L betű helyett, mindig J betűt mondtam (pl: Lili=Jiji,) erre valamelyik nap rajzolás közben megjegyeztem, hogy lila színnel fogok színezni. Anya rögtön fel is kapta a fejét, mert szokatlan volt, hogy nem jiját mondtam. Megkért, hogy mondjam ki a nevemet, mondtam Lili, és utána még egy csomó L betűs szót ki kellett ejtenem (ló, Balaton, Gyál...). No ez nem azt jelenti, hogy most már teljesen helyesen ejtem a szavakat. Van ám még mit fejlődni, de tényleg igaz az a mondás, hogy bizonyos betűk kiejtése az életkorral javul:)
Fontos dologra jöttem még rá, amit megosztottam anyával is. Szóval arra a felfedezésre jutottam, hogy a fiúk azért fiúk, mert ők az apukájuk pocakjából születnek meg, a lányok pedig az anyukájuk pocakjából születnek. Anya szerint ez nem egészen így van, de nem tudott jobb magyarázatot adni, hogy miért vannak fiúk is meg lányok, úgyhogy szerintem az én verzióm az igaz.
Amúgy kérdeztem anyát, hogy ő kis fiút vagy kis lányt szeretett volna, mire anya őszintén megmondta, hogy fiút, de nagyon örült, hogy végül velem ajándékozta meg a sors :D (Csak akkor szokta ezt picit másképp gondolni, amikor reggel oviba indulás előtt öltözködni kell....)
Valamelyik nap olyat tettem, amitől anyáéknak leesett az álla. Itthon voltam mamával, mert beköszöntött a téli szünet. Ilyenkor rendszerint olyan szinten felforgatom a szobámat, hogy aki belép, konkrétan ki is fordul rögvest. Namármost ezúttal nem kellett felforgatnom semmit, mert már így is szanaszét volt minden és mivel nagyobb kupit már nem tehettem, ezért úgy döntöttem, szerzek pár jó pontot azzal, hogy rendet rakok. Egész nap takarítottam, mire anya hazajött készen volt minden. Az összes játékom, ruhám a helyére került és még az ágyamat is behúztam. Anyáék nagyon büszkék voltak rám. Kérdeztem, hogy a Jézuska is látta-e szerintük, mire azt válaszolták, hogy tuti biztosak benne :). Azóta sokkal jobban odafigyelek a rendre, reggelente még a pizsamámat is katonásan összehajtom és berakom a párnám alá:)
Karácsonyi lázban égünk amúgy. Két hete anyával közösen feldíszítettük a nappalit és apa is feltette végre a kültéri világítást. Valamelyik este, mama régi szobájában, megtaláltam az egyik kari ajándékomat (egy hercegnős foglalkoztató könyvet.) Csillogó szemekkel futottam ki a nappaliba, de anya valamiért nem tudott velem együtt örülni, még le is szidott. Jól megsértődtem és felmentem apához. Aztán anya utánam jött és faggatni kezdett, hogy mire bukkantam, mire nagy nehezen bevallottam, hogy egy könyvet találtam, meg még két dolgot, amit nem nekem hozott a Jézuska. Anya megkért, hogy mutassam meg, hol találtam. Kézen fogva mentünk ben a szobába, odavezettem ahhoz a zacskóhoz, amiben a könyvet láttam, de csoda történt és a könyv már nem volt ott. Anya azt mondta, hogy biztos csak álmodtam, de mondtam, hogy tuti nem álom volt. Elmeséltem, hogy nem nyitottam ki a könyvet csak a borítóját kukucskáltam meg. Anya szerint, ha nem álom volt, akkor biztos a Jézuska vitte el, vagy más helyre rejtette. Azóta tilos abba a szobába bemennem és be is tartom, nehogy megint ráleljek valamire, ami aztán megint eltünik. (A szobát titok szobának neveztük el:))
Szomorú dolgok is történtek, egy héten belül két cicám is meghalt. Bajusz úrat egy kutya nyúzhatta meg, Tejecskét, aki áprilisban született, pedig pont a kapunk előtt ütötte el egy autó. Nyugodjanak békében!
Mint mondtam, a kézügyességem sokat fejlődött az elmúlt hónapokban. Olyannyira sokat, hogy az ovim sok száz gyerek rajza közül az én rajzomat is benevezte egy versenyre. 
