2009. július 18., szombat

Két szerelmes pár...

Úszás után az egyik kisfiú, aki kb. egy évvel idősebb nálam, barna hajú, barna szemű, igazán jóképű kiskrapek rám szállt. Éppen mentünk ki az öltözőből, amikor meglátott, odaszaladt hozzám, átölelt, és adott egy hatalmas puszit. Nem igazán értettem, hogy mit akar, az ősök is csak néztek, mint a moziban, de mivel jól esett a puszi, így viszonoztam. Kéz a kézben indultunk el a lépcső felé, de ott apa felvett, hiszen én még nem tudok lépcsőzni, de annyira lenyűgözött a kisfiú, hogy ezt az apróságot el is felejtettem. A kisfiú, akit asszem Nortonnak hívnak, de ez nem biztos, és aki már egyedül lépcsőzik, azonnal szólt apának, hogy ha leértünk, majd szeretne visszakapni. Apa a lépcső alján "visszaadott" a kisfiúnak, így kéz a kézben sétálhattunk ki az uszodából. Az uszoda előtt megtorpantunk, hiszen neki balra, nekem pedig jobbra kellett mennem... Egyikünk sem akart még hazamenni... A kisfiú megállt és át akart ölelni, de olyan vehemenciával vetette rám magát, hogy mindketten elestünk:) A közeledő vihar miatt csak eddig tartott a románcunk. Ezt követően engem apa fogott meg, a kisfiút pedig az anyukája és mindannyian az autóinkba menekültünk.
Ilyenkor persze pont nincs nálunk fényképezőgép, pedig nagyon komoly volt a jelenet. Remélem, jövő héten is ott lesz a kisfiú az uszodában, hogy jobban megismerhessük egymást. Talán még a nevét is megtudom:))).

Nincsenek megjegyzések:

 

Design By:
SkinCorner