A kórházban megvizsgált egy doktornéni, aztán vettek vért, bekötöttek egy branült, és megmérték újra a lázamat (38,8 fok volt). A vizsgálat után bevezettek minket egy kétágyas szobába. Mondták, hogy az éjszakát bent kell töltenem, mert eléggé ki voltam száradva. Szerencsére anya mellettem maradhatott, apának pedig megengedték, hogy haza szaladjon némi váltóruháért és az iTeddy macimért. Miután anya levetkőztetett, bekötöttek egy infúziót és kaptam algopirint is, aztán jól elaludtam. Az éjszaka folyamán lejjebb ment a lázam, de reggel még mindig nagyon rosszul voltam. Fájt a torkom, beduzzadt a szemem, folyt a könnyem, alig kaptam levegőt, annyira tele volt az orrom és hőemelkedésem volt. Többen is megvizsgáltak, de az infúzión kívül semmit nem adtak. Hiába kért anya orrcseppet, hiába mondta, hogy csúnyán köhögök, és tele van az orrom, csak annyit mondtak, hogy majd a doktorral beszéljen. Doktor viszont sehol nem volt... Kora délután bejött Kati, aztán apa és nagyi is, anyát pedig - aki az éjszakát egy széken ülve töltötte -hazavitte papa, hogy kicsit rendbe szedje magát. Kati hozott be nekem pudingot meg krémtúrót, és nagyi is az egyik kedvencemmel (palacsintával) érkezett. Amíg anya távol volt, apa és nagyi átvittek a fül-orr-gégészetre. A vizsgálat borzalmas volt. A doktornéni nagyon ellenszenves volt és rosszindulatú. Mintha leprás lettem volna, úgy közelített hozzám, és csak az egyik orrlyukamat volt szíves kiszívni:(((. Persze gyógyszert ő sem adott. Miután apáék visszavittek a kórterembe elaludtam és mire felébredtem, anya is megérkezett. Jobb híján ő hozott be nekem orrsprayt. Aztán nagyiék hazaindultak, de mielőtt elmentek, nagyi még beszólt az egyik nővérnek, hogy legalább valami fájdalomcsillapítót adjanak, mert nyelni sem tudok, olyan fájdalmaim vannak.
Néhány perccel később az egyik nővér hozott nekem fájdalomcsillapítót. Akkor már két napja szinte semmit nem ettem, és már a folyadékot sem voltam hajlandó elfogadni. Miután beadták a fájdalomcsillapítót, az állapotom rohamosan javulni kezdett. Lement a lázam és visszatért az étvágyam is. Bár még kaptam infúziót, már elfogadtam a vizet, ettem két palacsintát, és kicsit nasiztam is. Este apa még benézett hozzánk és hozott nekem fehérkakaót (tejet) és répa levest (húslevest). Akkor már nagyon jól voltam. Miután apa elment össze is kaptam anyával, mert nem akartam még aludni. A vitának az lett a vége, hogy köhögni kezdtem és kihánytam a vacsorám egy részét. Ennek köszönhetően az éjszakát infúzióval a karomban kellett töltenem. Kedden délelőtt megvizsgált egy aranyos doktornéni. Elmondta, hogy piros a torkom és, hogy azért köhögtem, mert az orromból hátrafolyik a váladék. Valószínű a hányást is az okozta. Megkérdezte, hogy adtak-e a nővérek orrcseppet, mire anya elpanaszolta, hogy semmit nem kaptunk, neki kellett behoznia és, hogy fájdalomcsillapítót is úgy kellett kunyerálnunk. Mivel addigra az étvágyam helyreállt a doktornéni úgy döntött, hogy lekapcsolja az infúziót, aminek én nagyon örültem, mert már nagyon uncsi volt az egész napot a szobában tölteni. Nem sokkal később az egyik nővér átköltöztetett egy másik szobába, mert kevés volt az ágy. Ott már feküdt egy kislány, aki nem sokkal korábban érkezett az anyukájával. Amíg anyáék a kórházzal kapcsolatos összes negatív élményüket átbeszélték, én hol a folyosón, hol a szobában rosszalkodtam. 1 óra körül bejött hozzánk a szimpatikus doktornéni és megkérdezte, hogy nincs-e kedvünk hazamenni. Naná, hogy volt! Sajnos nem mehettünk rögtön, mert még nem voltak készen a papírjaink. ½ 3 felé két bohóc doktor jelent meg az osztály folyosóján. Rögtön abbahagytam a rosszalkodást, annyira megijedtem tőlük. Beültem anya ölébe, és addig sipítoztam, amíg észre nem vették, hogy nem vagyok vevő a humorukra, és el nem hagyták a termet. Közben apa is befutott és nem sokkal később az egyik nővér megkérte anyát, hogy szedelőzködjön, mert várnak az ágyra. A papírjaink még mindig nem voltak készen, úgyhogy szépen kiballagtunk a folyosóra és ott vártunk, amíg a kedves doktornéni meg nem jelent és át nem adta azt. Persze a branült a karomból senkinek nem jutott eszébe kivenni… Gondoltunk nem visszük haza emlékbe, úgyhogy megkértük a szobából kirakós nővért, hogy legyen szíves, húzza ki.
Nos ez történt velem a kórházban. Anyát és szerintem mindenkit, aki bejött hozzám meglátogatni és látta, hogy mennyire rossz állapotban vagyok, nagyon megviselte az a nemtörődömség, amivel a kórházban találkoztunk. Egyetlen nővérnek sem jutott eszébe megmérni a lázam, amíg bent voltam, senki nem akarta a fájdalmamat csillapítani, sőt kedden még reggelit sem kaptam…
Lehet, hogy nem kellett volna anyáéknak bevinniük, lehet, hogy lement volna magától is a lázam, de nem akartak hazardírozni, így viszont nem kaptam meg időben a szükséges kezelést a duzzadt mandulámra, ami miatt teljesen legyengültem.
Több tanulságot is levont anya a kálváriánkból. 1, Szerdán elvitt a saját dokimhoz és iratott fel erősebb lázcsillapítót. Ha legközelebb hasnló helyzetbe kerülünk, először azzal fog próbálkozni és csak aztán hívja az ügyeletet. 2, az I. számú gyerekklinikát széles ívben elkerüljük. 3, szükség esetén más kórházba is csak a gyógyszereimmel felszerelkezve megyünk.
04.25. Hűtőfürdő utáni lázmérés. A fül lázmérőt már be se merték rakni:(
Hazaindulás előtt, még branüllel a kezemben... (majdnem 2 l infúzió csöpögött belém)
